Gubacs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Suskagubacsdarázs (Andricus quercuscalicis) az egyivarú nemzedék gubacsa a kocsányos tölgy (Quercus robur) makkján

A gubacs növényi szövetekben kifejlődő rendellenes sejtszaporulat, illetve sejtméret-növekedés, amely valamilyen más élő szervezet (vírus, baktérium, gomba, fonalféreg, rovar, atka stb.) tevékenységének hatására jön létre.[1]

A gubacs a benne vagy rajta élősködőknek az időjárás és ellenség ellen védelmül, lakóhelyül, költőfészkül és táplálékul is szolgál. A gubacsok külső alakja nagyon különböző, csak tölgyfáról több mint 200 faj különböző gubacs ismeretes.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gubacs csak a fiatal, még fejlődésben lévő részekből: rügyből, fiatal gyökérből, szárból, levélből képződik.

A gombák közül néhány élősködő penészgomba (pl. Synchitrium) és rozsdagomba (pl. Gymnosporangium) okoz különböző gubacsokat.

Az állatok közül egyes rovarok: a gubacsdarazsak (Cynipidae), a gubacslegyek (Cecidomyidae), valamint a növénytetvek közül például a gubacstetvek (Eriosomatidae), a levéltetvek (Aphididae), a toboztevek (Adelgidae) vagy a levélbolhák (Psyllidae), továbbá egyes ormányosbogarak és lepkehernyók; a pókszabásúak közül a gubacsatkák (Eriophyidae); végül néhány fonálféreg és kerekesféreg is okozhat gubacsot.[2] A rovarok által előidézett gubacsok általában a növényben fejlődő lárva, vagy az ott élő kifejlett egyed által kibocsátott kémiai anyagok hatására jönnek létre (attól függetlenül, hogy azok okoznak-e fizikai sérülést vagy sem). Az így kialakult gubacsokban fejlődnek ki aztán a lárvák, ott bábozzák be magukat s csak mint kifejlett rovarok hagyják el a gubacsot, az azon vágott kis nyíláson keresztül.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gubacsnak nagy a gyanta és csersav tartalma, ezért tinta és vérzéscsillapító kenőcs előállítására, valamint szövetfestésre és cserzésre használják.

A középkorban használt vasas-csersavas tinta előállításához a legjobb minőségű - nagyon magas, 60–70% csersav tartalmú - gubacsot a közel-keleti Aleppóból szerezték be. A gubacsokat összetörték, áztatták, majd e főzethez vas-szulfátot és mézgát adtak. A gubacstinta áttetszőbb és fényesebb a széntintánál, levegővel való érintkezéskor színe tovább sötétedik és kiválóan beivódik a pergamenbe.

A 19. században az erdészetek jelentős mellékjövedelmet tudtak szerezni a gubacsok gyűjtéséből. Bizonyos fajtáik iránt nagy volt a külföldi kereslet is. Magyarországról egyes években több ezer tonna tölgygubacsot szállítottak Nyugat-Európába. Ennek nagy része a szlavóniai kocsányos tölgyesekből került ki. A legkelendőbbek a kocsányos tölgy makkján fejlődő suskagubacs, és az ugyanennek a fajnak a rügyén fejlődő nagy magyargubacs voltak. Ez utóbbit használják hagyományosan a cserkésznyakkendőkön csomó helyett.[3]

Sok helyen pamutszínezésnél pácnak, a gyapjúnál színezőanyagnak használják a gubacsból (Quercus infectoria, Cynips gallae tinctoriae) nyert anyagot.[4]

A gubacsokban található lárva hasznos lehet túlélő eleségként vagy horgászcsaliként is.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdő: (2013.) „Impresszum”. A mi erdőnk 3 (5), 3. o. Hozzáférés ideje: 2013. november 27.