Franchise

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A franchise (francia eredetű angol szó, nem fordítható magyarra, a joglás vagy névjoglás képzett szó meghonosítására vannak kísérletek[1][2]) egy szerződéses kapcsolaton alapuló együttműködési forma. Többféle tartalma lehet, lényege egy olyan együttműködési megállapodás, amelynek során a franchise-átadó (franchisor) egy értékkel bíró név, általában bejegyzett védjegy, valamint egy hozzá tartozó, értékkel bíró üzletviteli tapasztalat használati jogát adja át, a franchise-átvevő (franchisee) pedig díj fizetésére köteles.

A névhasználat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A névhasználati jog átadása kötelező fogalmi eleme a franchise-szerződésnek. Szinte minden esetben bejegyzett védjegy (esetleg több védjegy) használatának jogát adják át és szavatolnak azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely ezt a névhasználatot akadályozná vagy kizárná.
  • Közkeletű tévhit ellenére cégnév nem lehet franchise-szerződés tárgya, legfeljebb a cégnév vezérszavának használatáról lehet szó (amely egyben általában bejegyzett védjegy is). Ennek indoka az, hogy a cégnév használata nem engedhető át, mivel ez a forgalomban zavarokat okozna – sem a partnerek, sem a hatóságok, sem a fogyasztók nem tudnák, melyik céggel (jogi személlyel) kerültek kapcsolatba.
  • A franchise-szerződés nem jár a fogyasztók megtévesztésével, mivel például egy gyorsétterem-lánc saját (ún. központi) egységei ugyanolyan alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint a franchise-szerződés keretében létesült illetve üzemeltetett egységek. Amikor betérünk egy étterembe, nem figyelünk erre a kettősségre.

Az üzletviteli tapasztalat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A névhasználat mindig konkrét termék előállítását és/vagy szolgáltatás nyújtását célozza. Az üzletviteli tapasztalat sokféle lehet:

nak átadása, s mindez társul az e jogokat átadó vállalkozó folyamatos támogatásával.

Az átadó egyéb kötelezettségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franchise-átadó egyéb kötelezettségeket is vállalhat, például finanszírozást, a számára fennálló beszerzési előnyökből való részesítést.

Az átvevő kötelezettségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A franchise-szerződés alapján az átvevő általában egy kezdőösszeget fizet ("beugró"), azután a megállapodás alapján fizet díjat a névhasználatért, illetve az egyéb átadói szolgáltatásokért.
  • A franchise-szerződés az átvevő számára gyakran szerződéskötési kötelezettséget is előír, így például köteles az átadó bizonyos termékeit megvásárolni, ezeket mással nem helyettesítheti, a termékpalettától nem térhet el, segédanyagokat (például tisztítószert) csak a franchise-adótól vásárolhat stb.
  • Az átvevő köteles minden olyan biztosítási szerződést megkötni és fenntartani, amit a szerződés előír.
  • A szolgáltatás vagy termék árképzésénél nem térhet el a megállapodástól (például nem fordulhat elő, hogy azonos gyorsétterem-lánchoz tartozó éttermek egymás között árversenyt folytatnak).
  • Mindig kikötik, hogy a franchise-vevő nem adhat másnak allicenciát, mivel akkor borulna a szerződéses rendszer, a felhasznált név imázsa sérülne.

Versenyjogi kérdések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franchise-szerződések bizonyos versenykorlátozásokkal (például piacfelosztás) járhatnak. A tiltott versenykorlátozások miatt esetenként versenyfelügyeleti eljárások indulhatnak.

Antiglobalista kritikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franchise-szerződések ellen gyakoriak az antiglobalista fellépések. Előfordultak már támadások gyorséttermek ellen. A kritikák főleg azt hangsúlyozzák, hogy a külföldi tőke behatolásának eszközeként a franchise-szerződések a résztvevő hazai vállalkozókat kiszolgáltatják, alárendelt szerepre kárhoztatják, míg a kisvállalkozások megélhetését közvetlenül veszélyeztetik.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]