Concerto grosso

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A concerto grosso (ol. nagy koncert) a versenymű egy speciális fajtája, ahol nem egy-, hanem több szólóhangszer van, de azok egy együttest képezve versenyeznek a zenekarral. Ez egy nagyobb vonószenekarból (ripieno) és egy kisebb kamara együttesből (concertino) áll. A concertina kettő szóló hegedűből és a hozzá tartozó basso continuoból áll, amelyet általában egy cselló szokott játszani. Amikor mindkét zenekar játszik, az a tutti.

A barokkban igen kedvelt volt a halk-hangos hatás miatt.

A kialakulása Alessandro Stradella nevéhez, Olaszországhoz és 1680-hoz köthető. Az első híresebb concerto grossokat Arcangelo Corelli és Antonio Vivaldi írták, a későbbiekben pedig Georg Philipp Telemann, Georg Friedrich Händel, Willem de Fesch és Charles Avison. A leghíresebb concerto grossokat talán Johann Sebastian Bach írta (Brandenburgi versenyek).

A 18. század második felében a műfaj fokozatosan átalakult sinfonia concertantévá.

A 19. századra teljesen kiveszett.

A 20. században pedig Max Reger (Konzert im alten Stil), Ernest Bloch, Bohuslav Martinů és Alfred Schnittke felélesztették.