CH–53E Super Stallion

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen NukaWarrior (vitalap | szerkesztései) 2020. október 4., 14:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
CH–53E Super Stallion
Egy tengerészgyalogsági CH–53E tipikus felszállási formája, demonstrálva a helikopter teljesítményét
Egy tengerészgyalogsági CH–53E tipikus felszállási formája, demonstrálva a helikopter teljesítményét
Funkciónehéz szállítóhelikopter
GyártóSikorsky Aircraft
Gyártási darabszám177 db CH–53E
56 db MH–53E
Ár24,36 millió USD (1992-es átlag)
Rendszeresítők
Kapacitás
  • 37 katona (55 középső padsorral)
  • 13 600 kg teher (14 500 kg külső függésztéssel)
    • Személyzet5 fő:
  • 2 pilóta
  • 1 fedélzeti mérnök/jobb oldali lövész
  • 1 bal oldali lövész
  • 1 faroklövész
    • TípusváltozatokMH–53E Sea Dragon
    Első felszállás1974. március 1.
    Szolgálatba állítás1981
    Méretek
    Hossz30,2 m
    Magasság8,46 m
    Rotorátmérő24 m
    Tömegadatok
    Szerkezeti tömeg15 071 kg
    Max. felszállótömeg33 300 kg
    Hajtómű
    HajtóműGeneral Electric T64–GE–416/416A gázturbina
    Teljesítmény3× 3270 kW
    Repülési jellemzők
    Max. sebesség315 km/h
    Utazósebesség278 km/h
    Hatósugár1000 km
    Hatótávolság1833 km
    Legnagyobb repülési magasság5640 m
    Emelkedőképesség13 m/s
    Fegyverzet
    Beépített fegyverzet
  • 2× .50 kaliberű XM218 gépágyú az ablakokban
  • 1× .50 kaliberű GAU–21 gépágyú a rakodórámpán
    • Háromnézeti rajz
    A Wikimédia Commons tartalmaz CH–53E Super Stallion témájú médiaállományokat.
    Egy tengerészgyalogsági CH–53E a Mojave-sivatag felett
    A növelt oldaltartályú MH–53E Sea Dragon változat

    A CH–53E Super Stallion az amerikai haderő és a NATO legnehezebb és legnagyobb teljesítményű helikoptere, melyet a Sikorsky Aircraft fejlesztett ki az 1970-es évek második felében, a CH–53 Sea Stallion továbbfejlesztésével, elsősorban a Tengerészgyalogság számára. Az amerikai üzemeltetők egyöntetűen csak „hurrikán csinálónak” („Hurricane Maker”) becézik a típust, a hétlapátú főrotor által keltett légörvény miatt.

    Kissé módosított, növelt oldaltartályokkal felszerelt változata az MH–53 Sea Dragon („tengeri sárkány”), amely a Haditengerészet nagy hatótávolságú víziaknatelepítő és -elhárító (Airborne Mine Countermeasures, AMCM) feladataira lett kifejlesztve. Természetesen mindkét típus teherszállításra is alkalmazható.

    A CH–53E/MH–53E Sikorsky-gyártójele S–80.

    Napjainkban folyik a váltótípus fejlesztése a Super Stallion alapjain, CH–53K jelzéssel (korábbi jelzése CH–53X).[1] A tervek szerint új hajtóművekkel, kompozit rotorlapátokkal és szélesebb kabinnal szerelik fel.

    A Tengerészgyalogság 2010-es költségvetési évére tervezett beszámolója szerint (kelt: 2009. okt. 1.) a USMC Super Stallionjai 2019-es év végéig biztosan állományban maradnak.[2]

    Története

    A típuselőd CH–53 fejlesztését S–65 jelzéssel a Tengerészgyalogsaág HH(X) (Heavy Helicopter Experimental, „nehéz kísérleti helikopter”) programjára kezdték meg 1962-ben. A projektet végül a Boeing Vertol CH–47-esével szemben nyerte meg. Az első prototípus, az YCH–53A 1964. október 14-én szállt fel. A tesztek befejezését követően a típus hadrendi neve CH–53A Sea Stallion lett, a gyártást 1966-ban kezdték meg. Az első altípust két darab General Electric T64–GE–6 gázturbina hajtotta meg, 2125 kW teljesítménnyel, 20 865 kg-os maximális felszállótömeggel, melyben 9072 kg volt a hasznos teher.

    A típus több változatot ért meg, úgymint RH–53A/D, HH–53B/C, CH–53D, CH–53G és MH–53H/J/M. Az RH–53A-t és az RH–53D-t a Haditengerészet üzemeltette aknafelderítő/-telepítő bevetésekre. A CH–53D-et erősebb T64-hajtóművekkel látták el, valamint külső tüzelőanyag-póttartályokkal szerelték fel. A CH–53G a D változat NSZK részére, ott helyben gyártott változata.

    A Légierő is rendszerbe állította HH–53B/C Super Jolly Green Giant névvel, melyeket a különleges erők bevetésein és kutató-mentő szolgálatoknál használtak, elsőként a vietnámi háborúban. A Légierő továbbfejlesztett elektronikai változatai az MH–53H/J/M Pave Low helikopterek voltak az utolsó kéthajtóműves H–53-változatok, melyeket mélységi behatolás során rádióelektronikai felderítésre, lehallgatásra, zavarásra alkalmaztak.

    H–53E

    A Tengerészgyalogság 1967 októberében újabb fejlesztési igénnyel állt elő, melyben kikötötték, az új típusnak 80%-kal nagyobb emelőkapacitással kell bírnia a CH–53D-hez képest, valamint hadihajókon – főként a partraszálló hajókon – való üzemre is képesnek kell lennie. A Haditengerészet és a Légierő is érdeklődött a tender iránt, hasonló típust kerestek. Még a tenderkiírást megelőzően a Sikorsky kidolgozott egy fejlesztett CH–53D-tervet, melyben újabb, immár harmadik gázturbinát szereltek volna be és erősebb, nagyobb teljesítményű rotorrendszert alkalmaztak volna, jelzése gyári S–80 lett. A kidolgozott munkát 1968-ban mutatták be a Tengerészgyalogságnak. A vezetés támogatta a tervezetet, mely gyorsabb átfutással és alacsonyabb költségekkel kecsegtetett, mint egy teljesen új fejlesztés.

    Két évvel később, 1970-ben az amerikai védelmi miniszter (Melvin Robert Laird) ismételt nyomása ellenére a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság elutasította a Boeing Vertol által javasolt – Chinook-alapokon nyugvó – XCH–62 alkalmazását, melyet a Hadseregnek terveztek, ugyanis túl nagynak találták a partraszállóhajó-fedélzeti üzemekhez. Végül maga a projekt is félbe maradt. A védelmi miniszter „kudarca” alatt azonban a saját fejlesztés sem állt le, a YCH–53E jeltésű prototípusba beépítették a harmadik hajtóművet és felszerelték egy nagyobb átmérőjű, hétágú rotorral, első felszállása 1974-ben történt.

    A változtatások érintették a törzset, melyet megerősítettek és meghosszabbították 6 lábbal és 2 hüvelykkel (1,88 méterrel) és az erőátviteli rendszert is átalakították, a csak erre a típusra jellemző púpban (hátul fent) helyezték el az erőátviteli tengelyt is, magát az erőátviteli rendszert is megerősítették. A főrotorlapátokat titánötvözet–üvegszál kompozitból készítették el, a farokrotortartót is módosították: balra elhúzták és az előd vízszintes vezérsíkjait elhagyták, helyettük egy jobb oldalra felszerelt szárnyat építettek be. Ezek a módosítások szintén ellennyomatékot szolgáltatnak a helikopter folyamatos repülése során. Új automata fedélzeti rendszert fejlesztettek ki. Ez az új digitális rendszer meggátolta a pilótákat a gép túlterhelésében.

    Az YCH–53E repüléstesztjei során bebizonyította, hogy képes 17,8 tonna terhet felemelni, illetve külső függesztmény nélkül képes 310 km/h-s sebesség elérésére 56 000 font felszállótömeg mellett. Ezt követően megrendeltek két elősorozat-példányt és egyet a statikus terhelések elvégzésére. Ebben az időben áttervezték a faroktartót is: ekkor lett kialakítva a jobb oldali szárny faroktartóra merőleges része is, fél-sirályszány-szerűen, a külső rész közel 5 fokos szöget zár be a vízszinteshez képest, a farok és a függőleges sík által bezárt szög 20 fok.[3]

    MH–53E

    A Haditengerészet szintén igényt támasztott a CH–53E bázisán kialakított nagy hatótávolságú aknafelderítő/-telepítő változat kialakítására. A kifejlesztett altípus MH–53E Sea Dragon néven állt hadrendbe. Jelentősen megnövelték a kétoldali üzemanyagtároló tartályokat és a raktér végébe egy két fős aknafelderítő szonárrendszert kiszolgáló kezelőpultot építettek ki. Meghagyták a légiutántöltő csonkot és további 7 darab 300 gallon belső térfogatú üzemanyagtartály elhelyezését is lehetővé tették a raktérben. Képes levegőben utántöltésre is (azaz üzemanyag-átadásra is). A digitális fedélzeti rendszert kiegészítették az aknafelderítő szonár vontatásából adódó repülési sajátosságok kezelésére is. Az első prototípus 1981. december 23-án szállt fel, a Haditengerészet 1986-ban állította szolgálatba. A 46 darab átvételét követően, a Haditengerészet megmaradt RH–53D-it teherszállítóvá alakította át.

    Gyártás

    A típus gyártására a szerződést 1978-ban írták alá, az első legyártott gépek 1981-ben álltak szolgálatba. Az első legyártott gép 1980 decemberében szállt fel. A Haditengerészet csak kis számban rendszeresítette, a két haderőnem összesen 177 darabot vett át a CH–53E-ből.

    Az MH–53E-t 1982-től gyártották, összesen 46 darabot vett át az amerikai és 10 darabot a japán haditengerészet. Utóbbiét S–80–M–1 jelzéssel látták el.

    Felépítés

    A gép fémszerkezetű, hagyományos, duplaabroncsú tricikli-futóművel van ellátva, mindhárom behúzható. Törzse szintén hagyományos, keresztbordák és hosszmerevítők rendszere, fémlemez burkolattal a külső felületen szegecseléssel rögzítve, a rakodótér nincs burkolva. A kétfős pilótafülke a törzs elején, a rakodórámpa a törzs hátsó részén lett kialakítva, a törzsbe és a pilótafülkébe elölről csak a jobb oldalon elöl kialakított deszantajtón keresztül lehet be- és kiszállni. A rakodótér és a pilótafülke között szintkülönbség van. A hátul kialakított rakodónyílást azt kb. 2/3-ban takaró rakodórámpa lefelé, és 1/3-ban takaró, felfelé nyíló ajtó van felszerelve, utóbbi vízszintes helyzetben a beltérben rögzül.

    A helikopter hagyományosan egy fő- és egy farokrotorral van felszerelve, a főrotor hét lapátból, a farokrotor négy lapátból áll. A két – a korábbi típusokra is jellemző módon – eredeti hajtóművek kívül lettek elhelyezve a törzs mellső-felső részén, a harmadik hajtómű a bal oldali mögött, a hossztengelyhez viszonyítva kissé ferdén került beépítésre. Mindhárom hajtómű azonos típus, azonos szűrőberendezéssel van ellátva. A harmadik hajtómű miatt lett kialakítva a törzs felső részén egy ferde „gerinc”, amely az erőátviteli főtengelyt foglalja magában.

    Megrendelő és üzemeltető országok

    Amerikai Egyesült Államok

    Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
    HC–2 CH–53E 161543,[4] 161990[5]
    HC–4 Black Stallions CH–53E 161533,[6] 161537, 161538, 161539, 161540,[7] 161988
    MH–53E 162504, 162505, 162514, 162516,[8] 163052, 163053, 163057,[9] 163065, 163068, 164864[10]
    HM–12 CH–53E 161534[11]
    HM–14 Vanguard MH–53E 163066, 163067, 163068, 163070, 164769, 164773, 164793, 164861, 164862, 164863, 164864
    HM–15 Blackhawks MH–53E 162497, 162507, 162510, 164764, 164766, 164768, 164793
    AWSTS[12] MH–53E 163069

    MH–53E az AMARC-ban lekonzerválva (5 db): 162506 (2000. március 16-tól), 162511 (2004. szeptember 10-től), 163058 (1999. december 9-től).

    Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága
    HMH–361 Flying Tigers CH–53E 1990. august 23-án kezdték meg az átfegyverzést 163081, 164783
    HMH–461 CH–53E 1987-ben repültek először a típussal, és 1988 szeptemberében vették át az első párat a 11 darabból. 161994, 163062
    HMH–462 Heavy Haulers CH–53E 1992 júniusában vették át az elsőt és utána a többit. 162004
    HMH–464 Condors CH–53E 1990. augusztus 16-án 8 Super Stallion-juk fedélzetén 84 tengerészgyalogossal kitelepültek a Perzsa-öbölbe. 161180, 161255, 161535,[13] 162001, 163060
    HMH–465 Warhorse CH–53E 1981 december elején az első nyugati parti század volt, amely megkapta a CH–53E-ket. Ezzel a USMC második, a Marine Aircraft Group 16 első ilyen százada. 161997, 162478, 163072, 164361, 164364, 164776, 164789, 164860
    HMH–466 Wolfpack CH–53E Az 1984 november 30-án megalakult század volt a USMC harmadik, a Marine Aircraft Group 16 második ezzel a típussal felszerelt százada. 161382
    HMH–769 Road Hogs CH–53E 162496, 162502, 165503, 165346[14]
    HMH–772 Hustlers CH–53E 162493, 165345, 165347
    HMM–161 CH–53E
    HMM–165 CH–53E 162485
    HMM–166 CH–53E 162480, 162486,[15] 162489
    HMM–261 CH–53E 161989
    HMM–263 CH–53E 161989,[16] 161994
    VMM–264 Black Knights CH–53E Legalább 6 darabot – és 6 CH–46E-t – üzemeltetnek 2003 óta (valószínűleg teljesen Osprey-kel szerelték át az alakulatot).[17]
    HMM–268 Red Dragons CH–53E 162010,[18] 162483,[19] 162488
    HMM–365 CH–53E 161534, 162485, 162517[20]
    HMT–302 CH–53E 162005, 164539, 165248
    HMX–1 CH–53E 165249,[21] 165251,[22] 165253[23]

    Japán

    Japán Tengerészeti Véderő Japán Tengerészeti Véderő

    10 darab MH–53E Sea Dragon-nal rendelkeznek (sorozatszámok: 8621–8649)[24]


    Jegyzetek

    1. ↑ CH-53K Super Stallion Heavy Lift Replacement (HLR)
    2. ↑ Összegzett FY 2010 Marine Aviation Plan, 68. oldal
    3. ↑ Lásd a history.navy.mil méretvonalazott pdf-ét.
    4. ↑ AMARC-ba lekonzerválva kivonva 1995. szeptember 18-ától.
    5. ↑ AMARC-ba lekonzerválva kivonva 1995. szeptember 19-étől.
    6. ↑ 2008 októberében a HMH–464-ben aktív.[1]. AZ AMARC adatbázisa szerint 1996. március 4-től lekonzerválva van.
    7. ↑ AMARC-ba lekonzerválva kivonva 1996. február 5-től.
    8. ↑ AMARC-ba lekonzerválva kivonva 2004. április 15-től.
    9. ↑ Az AMARC-ban van 2004. április 15-től.
    10. ↑ „Boss plane”
    11. ↑ A HMM–365-ben és a HMH–464-ben is szolgál
    12. ↑ Airborne Mine Countermeasures Weapons Systems Training School
    13. ↑ 2002-ben kivonták airliners.net-kép, majd 2005-ben újra repülőképes. A kivonásról előbbi képaláíráson kívül nincs más bizonyíték.
    14. ↑ Ez a gép később a HMH–772-be került át.
    15. ↑ 2003. április 30-án a gép – akkor már a HMH–465 kötelékében – An Najaf-nál Irakban lezuhant és kiégett.[2]
    16. ↑ Később áthelyezték a HMM–261-be
    17. ↑ 2003. április 14-én a MEU-k történetében rekord távolságú behatolást és kitelepítést végzett 6 gép Ibrilből Mosulba 6 Sea Knight-al együtt.
    18. ↑ 2007 januárjában már a HMH–464-ben aktív
    19. ↑ 2006 októberétől a HMH–465-ben aktív
    20. ↑ 2009 áprilisában a HMH–464-ben szolgál
    21. ↑ Kormányzati különgép: [3], [4]
    22. ↑ airliners-kép
    23. ↑ airliners-kép
    24. ↑ Lásd a japán haditengerészeti légierő hadrendjét a globalsecurity.org-on. A darabszám a tengerészet en.wiki-cikkéből származik.

    Források

    A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=CH–53E_Super_Stallion&oldid=23103013”