Bioelektromosság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bioelektromosság a bioenergetika híve szerint az élő szervezetben termelődő bioenergia egyik megjelenési formája, élőlényen vagy annak egyes részein kimutatható elektromos potenciálkülönbség, illetve áram.[1] Több vonatkozásban hasonlít az élettelen villamosenergiához, néhány vonatkozásban azonban döntően különbözik is attól. Például az utóbbihoz hasonlóan műszerekkel mérhető a feszültsége és az áramerőssége. Lényeges különbség azonban az, hogy a bioelektromosságot csak élő szervezet képes előállítani, s ez egyben az egyik legfontosabb életjelenség. A szervezet halálakor – ellentétben a villamos energiával feltölthető élettelen tárgyakkal – a bioelektromosság az adott szervezetben végleg és visszafordíthatatlanul megszűnik. A tudomány az emberen kívül több olyan élőlényt ismer, amely jelentős mértékű bioelektromosságot képes spontán vagy szándékos módon az áldozatára bocsátani. Ilyen pl. a Földközi-tengerben, valamint az Indiai- és az Atlanti-óceánban élő, s átlag 1,5 m hosszúra megnövő márványos zsibbasztó rája. Ez a támadásakor vagy a menekülésekor akár 1000–1200 V feszültségű áramütést is lead az ellenfelére. Az orvostudomány története számos olyan régi és mai embert tart számon, akit a hétköznapi életben ún. bioenergetikai parafenoménnak szoktak nevezni. A 20. század első felétől az USA-ban és más országokban megrendezett játékos vetélkedők alapján ismert például, hogy az ilyen emberek igen nagy elektromos feszültségű bioelektromosságot tudtak a testükben gerjeszteni. Az angol köznyelvben ezeket a személyeket elektromos embereknek szokták nevezni.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A bioelektromosság és az ember / Archivált másolat. [2016. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)

Irodalom[szerkesztés]

  • Damjanovich Sándor: Molekulaóriások biofizikája (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976)

Források[szerkesztés]