Balla Sándor (gyógyszerész)
| Balla Sándor | |
 | |
| Született | Blau Sándor 1881. október 7. Lugos |
| Elhunyt | 1954. február 9. (72 évesen) Buenos Aires |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | Reiner Malvina (h. 1908–?) |
| Foglalkozása | farmakológus |
| Iskolái | Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (–1903) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Balla Sándor, 1905-ig Blau[1] (Lugos, 1881. október 7. – Buenos Aires, 1954. február 9.) gyógyszerész, gyógyszergyáros, kormányfőtanácsos.
Élete[szerkesztés]
Apja Blau Herman volt, a lugosi izraelita hitközség alelnöke, a krassói takarékpénztár egyik alapítója és igazgatósági tagja.[2] Középiskoláit szülővárosában, majd egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol 1903-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett, Ezután hosszabb időt töltött Nyugat-Európában. Hazatérését követően gyógyszertárat nyitott Hódmezővásárhelyen, majd a budapesti Erzsébet körút 56. szám alatti Hunnia patikát vezette. 1913-ban a svájci Albert Wanderrel közösen megalapította a kőbányai Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Részvénytársaságot (Egis jogelődje), amelynek később alelnök-vezérigazgatója lett. Vezetése alatt a gyár – amely svájci tervek alapján épült és gépi berendezését magyar gyárak szállították – európai színvonalú vállalattá fejlődött. Az 1920-as években a magyar gyógyszeripar meghatározó szereplőjévé vált. Az 1926-ban Budapesten rendezett „Embervédelmi Kiállítás”-on a Wander önálló pavilonnal vett részt, s elsősorban a kor népszerű erősítő tápszerét, az Ovomaltine-t reklámozták. 1931-ben kiadta A magyar gyógyszerészkultúra emlékei című képes albumát négy nyelven. Megalapította a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Lengyel Béla-jutalomérmét, amellyel a gyógyszerészek munkásságát ismerik el. 1928-ban közéleti érdemei elismeréséül kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki.[3] Öt évvel később a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete a végrehajtó bizottságának tagjává választotta.[4] 1942-ben lemondott gyárának vezérigazgatói posztjáról. 1945 decemberében feleségével üzleti megbeszélésre Svájcba utazott, ahonnan nem tért haza. A gyárát fia, dr. Balla Imre irányította az államosításig, majd testvérével, Balla Györggyel együtt ő is elhagyta Magyarországot. 1948-ban Argentínában telepedtek le és folytatták gyógyszeripari tevékenységüket.
A hazai gyógyszergyártás fejlesztésében szerzett érdemeiért 2012-ben felvételt nyert a Magyar Gyógyszerészet Pantheonjába.
Családja[szerkesztés]
Felesége Reiner Malvina volt, akit 1908. június 21-én Pécskán vett nőül.[5]
Fiai
- Balla Imre (Hódmezővásárhely, 1910. május 24.–?). Felesége Deák Róza (1920–?)[6]
- Balla György
Díjai, elismerései[szerkesztés]
- II. osztályú polgári hadi érdemkereszt (1918)
- II. osztályú német vöröskereszt díszjelvénye (1927)[7]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 84774/1905. Forrás: MNL-OL 30789. mikrofilm 1385. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1905. év 2. oldal 28. sor
- ↑ „Blau Herman elhunyt”, Egyenlőség, 1908. augusztus 26., 10. oldal (Hozzáférés: 2021. február 10.)
- ↑ „Kormányfőtanácsosi cím”, Magyar Ipar, 1928. március 20. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
- ↑ „Végrehajtó bizottsági tag”, Gyógyszerészi közlöny, 1932. november 27. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
- ↑ „Házasságkötés”, Vásárhely és Vidéke, 1908. június 14. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
- ↑ Balla Imre házasságkötési bejegyzése a hódmezővásárhelyi polgári házassági akv. 115/1940. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
- ↑ „Díszjelvény”, Pesti Hírlap, 1927. május 11., 10. oldal (Hozzáférés: 2021. február 10.)
Források[szerkesztés]
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Kocsis Sándor: Vállalattörténet képekben, avagy egy konflis intézmény közlésformái (2004)
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Orosz Anna: Százéves az Egis gyógyszergyár – Évszázados múlt, nyolcvanévnyi tudományos kutatómunka (2013. június) Gyógyszerészet 57. 346–351. o.
