Az Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek kategóriába nevezett dél-koreai filmek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Xia (vitalap | szerkesztései) 2021. április 10., 17:49-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Nevezések)
Pong Dzsunho rendezte az első Oscar-díjas koreai filmet, az Élősködőket (2019).

Dél-Korea 1962 óta nevez játékfilmet az Oscar-díj a legjobb nemzetközi játékfilmnek (korábbi nevén legjobb idegen nyelvű film[1][2]) kategóriába. A díjat olyan filmnek ítélik oda, melynek dialógusa túlnyomórészt nem angol nyelvű.[3] A koreai nevezést a Koreai Filmtanács különbizottsága választja ki.

2019-ben a Gyújtogatók című film volt az első, mely felkerült a rövidlistára, a végső öt jelölt közé azonban nem választották be.[4] 2020-ban az Élősködők lett az első koreai film, mely Oscar-jelölést kapott, hat kategóriában jelölték, ebből négy díjat nyert el, a legjobb nemzetközi film mellett a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv, valamint a legjobb film díját is; utóbbival filmtörténelmet írt, mivel nem angol nyelvű alkotás még sosem kapta meg ezt a díjat.[5]

Észak-Korea sohasem küldött filmet az Oscar-gálára.

Nevezések

Év
(gála)
Film címe (a nevezéskor) Koreai címe Rendező Eredmény
1962
(35.)
My Mother and the Roomer 사랑방 손님과 어머니 Sin Szangok nem jelölték
1964
(37.)
The Dumb Samyong 벙어리 삼용 Sin Szangok nem jelölték
1966
(39.)
Rice Sin Szangok nem jelölték
1968
(41st)
Descendants of Cain 카인의 후예 Ju Hjonmok nem jelölték
1969
(42.)
The Old Craftsman of Jar 독 짓는 늙은이 Cshö Havon nem jelölték
1973
(46.)
Mute Samyong 비련의 벙어리 삼용 Pjon Dzsangho nem jelölték
1984
(57.)
Mulleya Mulleya 여인잔혹사 물레야 물레야 I Dujong nem jelölték
1985
(58.)
Oudong [6] 어우동 I Dzsangho nem jelölték
1986
(59.)
Eunuch 내시 I Dujong nem jelölték
1990
(63.)
Mayumi 마유미 Sin Szangok nem jelölték
1994
(67.)
Life and Death of the Hollywood Kid 헐리우드 키드의 생애 Csong Dzsijong nem jelölték
1995
(68.)
301, 302 301 302 Pak Csholszu nem jelölték
2000
(73.)
Cshunhjang 춘향뎐 Im Gvonthek nem jelölték
2002
(75.)
Oasis 오아시스 I Cshangdong nem jelölték
2003
(76.)
Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz 봄, 여름, 가을, 겨울 그리고 봄 Kim Gidok nem jelölték
2004
(77.)
Harcosok szövetsége [7] 태극기 휘날리며 Kang Dzsegju nem jelölték
2005
(78.)
Welcome to Dongmakgol [* 1] 웰컴투 동막골 Pak Kvanghjon nem jelölték
2006
(79.)
A király és a bohóc [* 2] 왕의 남자 I Dzsunik nem jelölték
2007
(80.)
Rejtett napfény [* 3] 밀양 I Cshangdong nem jelölték
2008
(81st)
Crossing [* 4] 크로싱 Kim Thegjun nem jelölték
2009
(82.)
Anya [* 5] 마더 Pong Dzsunho nem jelölték
2010
(83.)
A Barefoot Dream [* 6] 맨발의 꿈 Kim Thegjun nem jelölték[14]
2011
(84.)
The Front Line[15][16][* 7] 고지전 Csang Hun nem jelölték
2012
(85.)
Pietà[17] 피에타 Kim Gidok nem jelölték
2013
(86.)
Juvenile Offender[18] 범죄소년 Kang Igvan nem jelölték
2014
(87.)
Ködbe veszve[19] 해무 Sim Szongbo nem jelölték
2015
(88.)
A trón[20] 사도 I Dzsunik nem jelölték
2016
(89.)
Árnyak ideje[21] 밀정 Kim Dzsiun nem jelölték
2017
(90.)
Taxisofőr[22][* 8] 택시운전사 Csang Hun nem jelölték
2018
(91st)
Gyújtogatók[24] 버닝 I Cshangdong felkerült a rövidlistára[4]
2019
(92.)
Élősködők[25] 기생충 Pong Dzsunho legjobb film, legjobb
nemzetközi játékfilm díja[26]
2020
(93.)
The Man Standing Next[27] 남산의 부장들 U Minho nem jelölték

Megjegyzések

  1. További lehetséges jelöltek voltak: Lopakodó lelkek, Áprilisi hó, Keserédes élet, Crying Fist, Duelist, Marathon és Lady Vengeance – A bosszú asszonya[8]
  2. További lehetséges jelöltek voltak: A gazdatest és Time[9]
  3. További lehetséges jelöltek voltak: Breath és May 18[10]
  4. További lehetséges jelöltek voltak: Az üldöző, Forever the Moment, A jó, a rossz és a furcsa és Sunny[11]
  5. További lehetséges jelöltek voltak: Breathless, Egy fagyott virág, Lifting King Kong, Old Partner és Thirst[12]
  6. További lehetséges jelöltek voltak: Blades of Blood, The Housemaid, Poézis – Mégis szép az élet, Potato Symphony és 71: Into the Fire[13]
  7. További lehetséges jelöltek voltak: The Day He Arrives, Hanji, Poongsan, Sunny és A Sárga-tenger.
  8. További lehetséges jelöltek voltak: The Fortress, A Stray Goat, V.I.P., Becoming Who I Was, One Step, The Mayor, Vanishing Time: A Boy Who Returned, A törvénytelenség börtöne, Memoir of a Murderer és A bérgyilkosnő[23]

Jegyzetek

  1. Academy announces rules for 92nd Oscars. Academy of Motion Picture Arts and Sciences. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  2. Academy Announces Rule Changes For 92nd Oscars. Forbes. (Hozzáférés: 2019. július 12.)
  3. Special Rules for the Best Foreign Language Film Award. Academy of Motion Picture Arts and Sciences. [2008. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 10.)
  4. a b Academy Unveils 2019 Oscar Shortlists. The Hollywood Reporter, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 18.)
  5. ‘Parasite’ Wins the Oscar for Best Picture, Making History (angol nyelven). New York Times. (Hozzáférés: 2020. február 10.)
  6. Archived copy. [2011. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 28.)
  7. Archived copy. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 3.)
  8. Korean Film News in 2005. Koreanfilm.org. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  9. South Korea rests Oscar hope on gay-themed film. The Guardian. (Hozzáférés: 2020. február 11.)
  10. S. Korea shares ‘Secret’ with Oscar (angol nyelven), 2007. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  11. S. Korea picks ‘Crossing’ for Oscars (angol nyelven). Variety, 2008. augusztus 7. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  12. Film Council Selects 'Mother' for Academy Award Submission (angol nyelven). Chosun Ilbo, 2009. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  13. A Barefoot Dream is Korea's surprise Oscar submission, 2010. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  14. 9 Foreign Language Films Continue to Oscar Race. oscars.org. (Hozzáférés: 2011. január 19.)
  15. South Korea submits The Front Line for Oscar race. Screendaily. (Hozzáférés: 2011. augusztus 24.)
  16. 63 Countries Vie for 2011 Foreign Language Film Oscar. oscars.org. [2012. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 14.)
  17. Noh, Jean. „South Korea selects Pieta as Oscar submission”, Screen International, EMAP, 2012. szeptember 13. (Hozzáférés: 2012. szeptember 13.) 
  18. Korean Pic "Juvenile Offender" to Compete at the Oscars. Ten Asia. [2013. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 30.)
  19. Korea Sets 'Sea Fog' on Foreign-Language Oscar Course. Orlando Sentinel. (Hozzáférés: 2014. szeptember 22.)
  20. Hyo-won, Lee: Oscars: South Korea Submits 'The Throne' for Foreign-Language Category. The Hollywood Reporter, 2015. szeptember 1. (Hozzáférés: 2015. szeptember 1.)
  21. Kil, Sonia: Warner Bros.' 'Age of Shadows' Picked as Korea's Oscar Contender. Variety, 2016. augusztus 30. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  22. Kil, Sonia: Korea Hails 'A Taxi Driver' For Oscar Race. Variety, 2017. szeptember 4. (Hozzáférés: 2017. szeptember 4.)
  23. '택시운전사' 로튼토마토 100%로 시작…아카데미 시상식 갈까? (koreai nyelven). Munhwa News, 2017. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. február 12.)
  24. Roxborough, Scott: Oscars: South Korea Selects 'Burning' for Foreign-Language Category. The Hollywood Reporter, 2018. szeptember 7. (Hozzáférés: 2018. szeptember 7.)
  25. Oscars: South Korea Selects Palme d’Or Winner ‘Parasite’ for International Feature Film Award. Variety, 2019. augusztus 21. (Hozzáférés: 2019. augusztus 21.)
  26. Parasite wins best international feature film Oscar. The Guardian. (Hozzáférés: 2020. február 9.)
  27. Noh, Jean: South Korea submits 'The Man Standing Next' for 2021 Oscars. ScreenDaily, 2020. október 21. (Hozzáférés: 2020. október 21.)