Az öreg halász és a tenger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az öreg halász és a tenger
Szerző Ernest Hemingway
Eredeti cím The Old Man and the Sea
Ország  Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
Műfaj regény
Előző A folyón át a fák közé
Következő Szigetek az áramlatban
Kiadás
Kiadó Charles Scribner's Sons
Kiadás dátuma 1952
ISBN ISBN 978-0-684-80122-3 (angol)

Az öreg halász és a tenger (The Old Man and the Sea) Ernest Hemingway amerikai író 1952-ben kiadott kisregénye, amely alkotójának 1954-ben megszerezte az irodalmi Nobel-díjat. A mű Santiagónak, az egyszerű kubai halásznak a tengerrel folytatott heroikus küzdelmét mutatja be, amelyben a főhős Hemingwaynek, az emberről alkotott végső gondolatát is megfogalmazza:

…az ember nem arra született, hogy legyőzzék… Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

A művet Ottlik Géza fordította magyarra[1], azonban Hemingway regényének megtévesztő címet adott - melyről 2009-ben egy hévízi konferencián Zalán Tibor tartott előadást[2] - (az eredeti cím: „Öreg ember és a tenger”), mivel részletes leírásokkal bizonyítható a műből, hogy Santiago horgászik, és nem halászik.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű egy rövid bevezetővel indul, mely elmondja mindazt, ami eddig történt: „A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fiú szülei azt mondták, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú, parancsukra, ettől fogva egy másik hajóval ment halászni, és fogtak is mindjárt az első héten három nagy halat.”

A fiú azonban nem csak ezt a negyven napot töltötte az öreggel. 5 éves volt, amikor Santiago először kivitte magával a tengerre, s azóta elválaszthatatlan jó barátok lettek. A fiú, ahogy telt az idő egyre inkább gondoskodott az idősödő Santiagóról. Élelmet, kávét, újságot vitt neki minden nap, s kedvenc beszédtémájuk a baseball.

A nagy hal, a marlin

A 85. napon a halász immár magában evez ki a tengerre, messzire megy, mert eljött az ősz, a nagyhal ideje. Az óceánon a fregattmadár jelezte számára, hogy nagy zsákmányt rejt a víz mélye. A sejtése beigazolódott. Horgára akadt egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, s megindul a hazasegítő passzátszél is. Ám jönnek a cápák, melyek közül jó néhányat hősies küzdelemben megöl Santiago, a partra azonban már mégis csak a nagy hal csontvázával tér vissza. Kezei tönkrementek a hal súlya alatt, szervezetét igen megviselte a tengeri kaland. Manolin, az érte aggódó fiú szinte sírva fakad, amikor meglátja állapotát. Kávét hoz neki, őrzi álmát, s kijelenti, hogy ismét együtt fognak halászni, mert még nagyon sokat kell tanulnia az öregtől. Santiago azonban már alszik, s ismét oroszlánokkal álmodik, mint eddig szinte minden éjjel életében.

Santiagón külsőre is igen látszottak az öregség jelei: teste elgyötört volt, válla széles a rengeteg munkától, arcát a nap sütötte barnára, bal keze órákon át zsibbadt, mégis tartotta a halat, testén egymást érték a kötél vágta sebek, a kevés alvás miatt beszéde zavarodott volt, hangos beszédével pedig magányosságát igyekezett legyőzni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. László Zoltán Ottlik Géza - Literatura.hu „Európai próza/dráma” - 2010.
  2. barkaonline.hu Zalán Tibor blogja - 2010. augusztus 1.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]