Allelopátia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Allelopátia a neve a növények, algák, baktériumok, korallok, vagy gombák azon tulajdonságának, ami lehetővé teszi, hogy szerves vegyületek, bio-reagensek kibocsátásával szomszédjaik életfolyamatát befolyásolhassák, azok növekedését elősegítihessék, vagy gátolhassák, sőt magjaik csirázását is megakadályozhassák.

A bioreagensek nem játszanak életfontosságú szerepet az allelopatikus növény életfolyamatában (növekedésében, reprodukciójában,stb.) tehát csak másodlagos metabolitoknak számítanak.

A tulajdonság nem tévesztendő össze egy növény önző, az életfolyamathoz fontos anyagoknak (kémiai elemek és vegyületek) és energiának (fény, hő) szomszédjaiktól való elvonására való képességével, de együttesen fontos szerepet játszanak a növényfajok közötti fejlődési folyamat versenyében.

Számos bioreagens előállítható mesterségesen, szintetikusan és az allelopátiai kutatás a gyomirtás ismeretének fejlesztésére szolgálhat.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogalom egy bécsi egyetemi professzortól jön. Hans Molisch professzor 1937-ben közölte megfigyelését, hogy vannak olyan növények, amelyek talajba bocsátanak bizonyos szerves vegyületeket, aminosavakat, fenolokat, stb. amelyek egyes növénytársaikra jótékonyan, serkentően, másokra károsan hatnak. Elroy Leon Rice 1984-ben megerősítette Molisch megfigyelését és a tulajdonság definícióját.[1]

Allelopatikus reagensek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Allelopatikus reagensek (angolul allelochemicals) úgymint fenolok, flavonoidok, terpenoidok, alkaloidák és glükozinolátok megtalálhatók az allelopatikus növénynek gyakorlatilag minden rostjában, gyökér, szár, levél, virág, gyümölcs, virágpor.

A kibocsátási mechanizmus lehet: 1. elpárologtatás, 2. környezeti víz általi kioldás 3. kiszivárgás és 4. maradványai bomlástermékeinek elterjesztése. Gyakran több reagens együttműködésére van szükség. Olykor a recipiens növény csak az alleloreagens koncentrációjában egy küszöbhatár elérésére reagál.

Szerves vegyülettípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alleloreagensek általában alacsony molekulasúlyú vegyületek, amelyek lehetnek vízoldhatóak, vagy zsíroldhatóak is. Példák: fenolok, kinonok, terpének.

Hatásmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Akár természetes gyomirtószerek, ezek is hathatnak a környezeti növény bármely részére. Egyesek kémiailag gátolni tudják a szomszédos növény fotoszintézisét is.

Fenolok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fenolok sav-jellegükkel gátolják egyes fém ionok abszopcióját. Így a szalicilsav akadályozza a K+ ion talajból való felszívását az avena sativa növény gyökérhálózatában, ahol minél savasabb a közeg annál nagyobb a gátló hatás: Az inhibitor hatás a gyökér sejtmembránjainak a depolarizálása útján történik ami ezen ionok sejtmembránon keresztüli permeabilitását csökkenti.

Kinonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Terpének[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Metabolizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ökologiai kölcsönhatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kórokozók és ragadozók elleni védelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Verseny ugyanazon fajban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fajok közötti verseny a talajban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fajok közötti verseny vízi környezetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parazita kapcsolat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A talajszennyeződés hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szimbiózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biodiverzitásra való benyomás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

hivatkozások, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Elroy Leon Rice, Allelopathy, Second Edition, Academic Press. 422 p., 1984, (ISBN 978-0125870580) (első kiadás, 1974 november azonos kiadó)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]