Ugrás a tartalomhoz

Vita:Szenna (Somogy vármegye)

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sportcsarnok

[szerkesztés]

2006-ban PPP finanszírozási megoldással, állami támogatással korszerű sportcsarnokot emeltek a községben.
A MTV 2009.07.31-én sugárzott Az este című műsorában Mészáros Antónia műsorvezető a létesítményt a „település számára nem különösebben hatékonyan működő”-nek titulálta. A bevont magánvállalkozó ugyanakkor 50% feletti adózás előtti eredményt produkált – a település polgármestere, Salamon Gyula szerint az önkormányzat és az állam költségén, mivel a létesítményt a falutól nem bérlik. Az elkövetkezendő (2009-től számolva) 15 évben a község költségvetésének hozzávetőleg 10%-át fogja felemészteni a fenntartás. Varga Sándor, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese ugyanakkor hozzáfűzte, hogy ilyen haszon csak magas kihasználtságú épületeknél érhető el. A polgármester állítása szerint az önkormányzat anno kénytelen volt belevágni a beruházásba, mivel ezen múlt, hogy a település megtarthatja-e iskoláját, avagy sem.