Public-private partnership

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A TGV LGV Est vonala, mely szintén PPP finanszírozással épült

A public-private partnership (rövidítve: PPP) (angol kifejezés, magyarul köz- és magánegyüttműködés) közfeladatoknak a közszféra és a magántőke együttműködésében történő ellátását jelenti.

A PPP a közszolgáltatások biztosításának olyan új formája, amelyben a közfeladat ellátásához szükséges létesítmények, intézmények, eszközök tervezésébe, létrehozásába, fenntartásába, finanszírozásába és üzemeltetésébe – komplex együttműködés keretében – az állam bevonja a magánszektort. A klasszikus magánfinanszírozású PPP-rendszerben mindezt egyetlen cég vagy csoport végzi el. A közszereplő vagy végfelhasználó a beruházás értékét és az üzemeltetés költségeit az üzemeltetőnek fizetett díj formájában téríti meg. Az üzemeltetési periódus végén (20-25 év) a vagyon és az üzemeltetési jogok a közszereplőre szállnak át.

Az együttműködés gyakorlati megvalósítása[szerkesztés]

A PPP keretében a vállalkozó szolgáltatást nyújt az államnak, átvállal tőle bizonyos feladatokat, s mindezért díjat kap. Az állam megrendelőként azt határozza meg, hogy a magánvállalkozótól adott minőségű szolgáltatást mennyi ideig kívánja igénybe venni. A PPP-ben a felek – vagyis az állam és a magánszféra – a közszolgáltatás nyújtásának felelősségét és kockázatát közösen viselik, a hagyományos gyakorlattal ellentétben az állam a közszolgáltatás hosszú távú biztosítását rendeli meg a magánszférától. Ilyenkor – például egy infrastrukturális fejlesztésnél – a magántársaság felelőssége például a tervezés, a kivitelezés, a működtetés, valamint – legalább részben – a projektek finanszírozása, az állam és a szolgáltatásokat igénybe vevő intézmény pedig a díjat fizeti. A magánszférabeli szerződő fél a megvalósításhoz általában projekttársaságot alapít, biztosítja hozzá a szükséges saját tőkéjét, a kivitelezéshez a finanszírozási forrásokat.

A felek – a közszférabeli és a magánvállalkozó partner – közötti szerződésben rögzítik az építményekkel és/vagy a szolgáltatás színvonalával és mennyiségével kapcsolatos állami elvárásokat, valamint az állam által fizetendő díj összegét, illetve annak ütemezését. A projekttársaság a szolgáltatási díjból fedezi az üzemeltetés költségeit, hitelkötelezettségeit, a fennmaradó rész a beruházásban részt vevő befektető által realizálható hozam.

A felek között létrejöhet hitelszerződés is, a külső források bevonásának legjellemzőbb formája a bankhitel. Ilyenkor a gyakran alkalmazott eljárás a hitelminőség javítása állami szerepvállalással, ami viszont olcsóbbá teheti a finanszírozást. A bankhitel mellett egyre inkább terjedő mód a kötvénykibocsátás, ezt különösen autópályaprojektek esetén alkalmazzák.

A PPP struktúrák fejlődése rendkívül dinamikus, szektoronként és projektenként változó konstrukciók alakultak ki, különböző szerződésrendszerek jöttek létre és ezek mindegyike egyedi jellegzetességeket mutat.

Az elmélet célja[szerkesztés]

A PPP elmélet célja, hogy a magánszektor gazdasági hatékonyságát, projekt megvalósítási és üzemeltetési tapasztalatait, innovatív eljárásait bekapcsolja a közszolgálati feladatok ellátásába; a költségvetés kímélése, hiányának csökkentése a feladatok ellátása közben oly módon, hogy a beruházás finanszírozásának terhei hosszabb időtávon és kizárólag az előre meghatározott feltételek teljesülése esetén terheljék a költségvetést. Célja ezen túl a projekt megvalósítás során jelentkező kockázatok jelentős részének áthárítása a magánszektorra; a tisztán állami konstrukcióhoz képest összességében kedvezőbb ár-érték arány realizálása (a pénzért több érték, Public Sector Comparator). Az elmélet lényegét tehát az adja, hogy a magánszektor a piac törvényeihez igazodva profitmaximalizálásra törekszik, s ezt a hatékonyságot igyekszik átültetni a közszektorba is. Ezeket a célokat az elmélet szerint a privát szektor a szakértelme, magasabb innovatív képessége és menedzsment ismeretei révén éri el. Az állami tőkejavak kereskedelmi logikájú hasznosításából eredően magasabb szintű hozzáadott érték keletkezik. Az egész koncepció arra törekszik, hogy a felek haszna ne a másik fél kárából származzon, hanem mindkét fél „nyertes” legyen.

Források[szerkesztés]

  • Karakas Péter-Leiner Vera-Percze Róbert-Wagner Anna: PPP kézikönyv. A köz-és magánszféra sikeres együttműködése. (Szerkesztette: Leiner Vera). Budapest, 2004. 127. Komáromi Nyomda.
  • Koi Gyula: Public-Private Partnership: előnyök, hátrányok, alkalmazási lehetőségek. Elméleti megjegyzések a külhoni irodalom figyelembevételével. Magyar Közigazgatás LVI. évf. (2006) 10. sz. 586-592.
  • Koi Gyula: A PPP elméleti és terminológiai megalapozásának kérdései a nemzetközi szakirodalom tükrében. In: Gyergyák Ferenc (ed.): XIV. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia. „Államreform – közigazgatási reform” Siófok, 2006. augusztus 30. – szeptember 1. [Budapest, 2007.] 215-222. Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége.

További információk[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Abou-bakr, A (2013), Managing Disasters Through Public–Private Partnerships,Georgetown University Press.
  • Burnett, M. "PPP – A decision maker's guide", European Institute of Public Administration, 2007
  • Chinchilla, C. "El nuevo contrato de colaboración entre el setor público y el sector privado", Revista Española de Derecho Administrativo nº 132 (2006)
  • Delmon, J. "Private Sector Investment in Infrastructure: Project finance, PPP projects and risk," Kluwer, 2009.
  • Delmon, J. "Public Private Partnership Programs: Creating a framework for private sector investment in infrastructure, Kluwer, 2014.
  • Gonzalez Garcia, J. "El contrato de colaboración público privada", Revista de Administración Pública, nº 170 (2006).
  • Linotte Didier, Un cadre juridique désormais sécurisé pour les contrats de partenariat, AJDA, n° 1/2005 du 10 janvier 2005.
  • Monera Frédéric, Les financements innovants de services et de projets publics, Revue de la Recherche Juridique – Droit prospectif, PUAM, 2005-1, p. 337 & s.
  • Moszoro M., Gasiorowski P. (2008), 'Optimal Capital Structure of Public–Private Partnerships', IMF Working Paper 1/2008. [1]
  • Colman, J. (2002), 'Mumbo jumbo…and other pitfalls:Evaluating PFI/PPP projects', National Audit Office PFI / PPP Conference "Bringing about beneficial change, London, May.
  • Economic Planning Advisory Commission (EPAC) (1995), 'Final Report of the Private Infrastructure Task Force', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Economic Planning Advisory Commission (EPAC) (1995), 'Interim Report of the Private Infrastructure Task Force', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Harris, A.C. (1996), 'Financing infrastructure: private profits from public losses', Audit Office of NSW, Public Accounts Committee, Parliament of NSW, Conference, Public/Private infrastructure financing: Still feasible?, Sydney, September.
  • Hart, Oliver (2003). "Incomplete contracts and public ownership: Remarks, and an application to public‐private partnerships". Economic Journal 113: C69-C76.
  • (2013) „Public‐private partnerships versus traditional procurement: Innovation incentives and information gathering”. RAND Journal of Economics 44, 56–74. o. DOI:10.1111/1756-2171.12010.  
  • House of Representatives Standing Committee on Communications Transport and Microeconomic Reform, (1997), 'Planning not Patching: An Inquiry Into Federal Road Funding', The Parliament of the Commonwealth of Australia, Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Industry Commission (1996), 'Competitive Tendering and Contracting by Public Sector Agencies', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Iossa, Elisabetta and Martimort, David (2012). "Risk allocation and the costs and benefits of public‐private partnerships". RAND Journal of Economics 43: 442–474.
  • Minnow, Martha and Jody Freeman (2009), Government By Contract: Outsourcing and American Democracy, Harvard U.P.
  • Möric, K. (2009), 'Les partenariats public-privé – le choix du partenaire privé au regard du droit communautaire, Editions Larcier, 264 p.
  • Onses, Richard. The Public Private Partnership of Cartagena de Indias – Colombia: Agbar's Experience (2003). ISBN 84-607-8089-9 
  • Quiggin, J. (1996), 'Private sector involvement in infrastructure projects', Australian Economic Review, 1st quarter, 51–64.
  • Schaeffer, PV and S Loveridge (2002), 'Toward an Understanding of Types of Public–Private Cooperation'. Public Performance and Management Review 26(2): 169–189.
  • Spackman, M. (2002), 'Public–private partnerships: lessons from the British approach', Economic Systems, 26(3), 283–301.
  • Strauch, L. (2009), 'Public Private Partnership in European Road Infrastructure: PPP as Investment Asset Following the M6 Road Project in Hungary', VDM.
  • Nazar Talibdjanov and Sardorbek Koshnazarov, UNDP & Chamber of Commerce and Industry of Uzbekistan, Public–Private Partnership in Uzbekistan: Problems, Opportunities and Ways of Introduction (2008–2009)
  • Monbiot, G. (2000), 'Captive State, The Corporate Takeover of Britain', Macmillan.
  • Venkat Raman, A. and JW Bjorkman (2009), 'Public Private Partnerships in Health Care in India: Lessons for Developing Countries'. London. Routledge.
  • PwC Health Research Institute (2010), 'Build and beyond: The (r)evolution of healthcare PPPs' http://www.pwc.com/us/ppphealth
  • National Round Table on the Environment and the Economy (2012), 'Facing the elements: building business resilience in a changing climate' http://preventionweb.net/go/26487