Ugrás a tartalomhoz

Vita:Nagyságrendek listája (terület)

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Néhány érdekesség; támpontok a viszonyításhoz

[szerkesztés]

(Idővel akár a cikkbe is átrakhatjuk ezeket, akár külön rovatba, akár az illető nagyságrendekhez valami megjegyzésbe.)

  • A Vatikán közel háromszor elférne a budapesti Városligetben.
  • Monaco kb. másfélszerese a Városliget méretének.
  • Liechtenstein Pécs, a 6. legnagyobb magyar város területét sem éri el.
  • A voltaképpeni Párizs még Liechtenstein területének is csak kétharmadát teszi ki; Budapest területének épp az ötöde.
  • Párizs elővárosaival együtt azonban már közel 23-szor akkora, mint Budapest.
  • Málta szigete összemérhető egy magyar nagyváros területével.
  • Még Andorra mérete sem haladja meg Debrecenét.
  • Budapest csak alig valamivel kisebb helyen terül el, mint a Balaton.
  • New York Cityben (elővárosi területei nélkül) egy és egyharmad Balaton férne el; elővárosaival együtt azonban valamivel nagyobb helyet foglal el, mint a legnagyobb magyar megye, Bács-Kiskun.
  • A londoni City, a történelmi városközpont Nagy-Londonban közel 550-szer férne el.
    • A budapesti Belváros ezzel szemben Budapest teljes területét kb. 450-szer töltené ki.
  • Nagy-Londonba Budapest háromszor is beleférne; a legkisebb magyar megyében, Komárom-Esztergomban, másfélszer sem férne el.
  • Luxemburg területe nem nagyobb, mint egy kisebb magyarországi megye.
  • Párizs területe elővárosaival együtt másfélszerese Bács-Kiskun megyének; egész Magyarországon 13-szor se férne el.
  • Németország területe Magyarországénak közel 4-szerese, Svédországé közel 5-szöröse, Spanyolországé kb. 5,5-szerese, Franciaországé pedig közel 6-szorosa.
  • A legnagyobb olyan ország, amely teljes egészében (vagy akár csak területe nagyobb részével) Európában fekszik, Ukrajna. Magyarország 6,5-szer beleférne.
  • Törökország majdnem harmadával nagyobb Ukrajnánál; nagyobb, mint két Németország együttvéve; az Európai Unió összterületének ötöde.
  • Az Európai Unió összterülete 43 magyarországnyi.
  • Oroszország európai része lényegében akkora, mint az Európai Unió egész területe.
  • A Római Birodalom legnagyobb kiterjedése az Európai Unió összterületének 2 és 1/4-szerese volt, nem sokkal kisebb, mint Kínáé.
  • A Brit Birodalom legnagyobb kiterjedése 4-szerese volt a Római Birodaloménak; több mint 2-szer akkora, mint a mai Oroszország; nagyobb, mint Afrika.
  • Ausztrália területe szűk háromnegyede Európáénak.
  • Kilenc Oroszország már valamivel meghaladná a Föld szárazföldi összterületét; Kanadából 15 kéne, hogy lefedje; az Egyesült Államokból vagy Kínából 15,5.
  • Amerika, a legnagyobb kontinens területe nem is egészen férne rá a Holdra. Más szóval: Ha a Hold felületét ki lehetne teríteni Amerikára, a földrész egytizede szabadon maradna.
  • A legnagyobb kontinensből, Ázsiából is közel másfélre lenne szükség, hogy befedjük vele a legkisebb óceánt, az Indiai-óceánt.
  • A Föld egész felülete közel 1200-szor férne rá a Nap-felszínre.

Adam78 üzenet 2005. október 22., 01:48 (CEST)Válasz

ezek tök jók :) én is kiszámoltam egyszer, hogy a Vatikán nem egészen nyolcszor nagyobb, mint a Népkert, úgy látszik, szerencsétlen miniállamok mindenkiből ezt váltják ki :) honnan vannak ezek? saját termés? :) Alensha  * 2005. november 11., 20:04 (CET)Válasz

Saját termés. Berakjuk a cikkbe? Ha igen, milyen formában? Külön fejezetcím alá? -- Adam78 2005. november 11., 20:12 (CET)Válasz