Vita:A Karoling-házi uralkodóknak és örököseiknek családfája

A Karolingok és örököseik családfája kapcsán, a császári cím és a longobárd/itáliai királyi cím vonatkozásában, az alábbi áttekintés elengedhetetlen:

A Nyugatrómai Birodalom utolsó császárát, Romulus Augustulust 476-ban lemondatta Odoaker germán hadvezér, aki ezután magát Itália királyának neveztette.

A nyugati császári cím I. (Nagy) Károly frank király uralkodása alatt lett felújítva, ugyanis 800-ban III. (Szent) Leó pápa Nagy Károlyt császárrá koronázta. A koronázásról az Annales regni Francorum (a Frank Királyság évkönyvei) ezt a bejegyzést tartalmazzák: „Carolo augusto, a Deo coronato magno et pacifico imperatori Romanorum, vita et victoria!”. E bejegyzés szerint, Nagy Károly a „rómaiak császára” („Imperator Romanorum”) lett. A Liber Pontificalis (a „Pápák könyve”) a koronázásról viszont ezt a bejegyzést tartalmazza: „Karolo, piissimo Augusto a Deo coronato, magno et pacifico imperatore, vita et victoria!”. E bejegyzés szerint, Nagy Károly császár („imperator”), pontosabban, „imperator augustus” („fenséges császár”) lett. (Jürgen Strothmann: Das Augustusnomen Karls des Großen und das karolingische Imperium [1] - hozzáférés: 2024. február 10.) Az azonban biztos, hogy 801-ben keltezett okirat szerint, I. Károly császár az uralkodói címeit így viselte: „Karolus serenissimus augustus a Deo coronato magnus pacificus imperator Romanum gubernans imperium, qui et per misericordiam Dei rex Francorum et Langobardorum”, azaz: „Károly, a legkegyelmesebb, fenséges, Istentől koronázott, nagy és békeszerző császár, aki a Római Birodalmat kormányozza, és aki Isten kegyelméből a frankok és a longobárdok királya”. (Peter Classen: Romanum gubernans imperium. Zur Vorgeschichte der Kaisertitulatur Karls des Großen [2]; Die Titel der merowingischen und karolingischen Herrscher [3] – hozzáférés: 2024. február 10. – A 801-ben keltezett okiratból, nem lehet kiragadni az „imperator Romanum gubernans imperium” szövegrészt, ugyanis a kiragadott szövegrész önálló bemutatása ("kezelése") ellentétes az okiratnak a teljes szövegével: A szövegrész kiragadása azt jelentené, hogy Nagy Károly titulusa "a birodalmat kormányzó római császár” lett volna, ez téves; az okirat egésze alapján, egyértelmű, hogy Nagy Károly uralkodói címe a "Római Birodalmat kormányzó császár" volt.) Nagy Károly a körültekintő megfogalmazással (a „Római Birodalmat kormányzó császár”), azt kívánta elérni, hogy – a császári címe miatt – elkerülje az összeütközést a Keletrómai (Bizánci) Birodalomnak az uralkodóival, a „római császárokkal”. 812-ben, I. Mihály bizánci császár el is ismerte Nagy Károly császári címét, az „imperator” titulust, de – egyes források szerint – Nagy Károlynak a császári címe római attribútumáról le kellett mondania. (A római attribútumról történt lemondásnak a tényként való állítására, lásd: Siegfried Epperlein: Nagy Károly, Gondolat, Budapest, 1982; és Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Kerényi Károly: Egyetemes történet, Második könyv, Ötödik fejezet, A császárság felújítása [4] - hozzáférés: 2024. február 10. Arról azonban nem áll okirat a rendelkezésünkre, hogy a 812-es megegyezés után, Nagy Károly az uralkodói titulusait miként viselte; ezért van olyan forrásmunka, amely szerint, Nagy Károlynak a római attribútumról történt lemondása feltételezés, ami azon alapszik, hogy a közvetlen császári utódai – I. (Friuli) Berengárral bezárólag – valóban csak az "imperator augustus" ("fenséges császár") címet viselték. (Arra nézve, hogy a római attribútumról történt lemondás feltételezés, lásd: Thomas Frenz: GESCHICHTE DES BYZANTINISCHEN (OSTRÖMISCHEN) REICHES – GRIECHENLAND, BALKAN, TÜRKEI, 9. KAPITEL: DAS ZWEI-KAISER-PROBLEM [5] – hozzáférés: 2024. február 10.) II. Lajos császárt a kortársai „Itália császárának” („Imperator Italiae”) is nevezték, utalva arra, hogy a Frank Birodalmat alkotó területek felosztása kapcsán, neki az Itáliai Királyság jutott. (Harald Zimmermann: Imperatores Italiae [6] – hozzáférés: 2024. február 10.)

I. (Nagy) Ottó, akit 962-ben császárrá koronáztak, 966-ban már az „imperator augustus Romanorum et Francorum”, azaz, „a rómaiak és a frankok császára” címet viselte; azonban még ebben az évben visszatért a császári koronázáskor felvett „imperator augustus” címhez (Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [7] – hozzáférés: 2024. február 10.). I. Ottó császár fia és utóda, II. (Vörös) Ottó császár, először az „imperator augustus” címet viselte, azonban 976-ból fellelhető olyan okirat, amely szerint a „Romanorum imperator augustus” („a rómaiak fenséges császára”) címet viselte (Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [8] – hozzáférés: 2024. február 10.). II. Ottó császár fia és utóda, III. Ottó, már a 996-ban történt császárrá koronázásakor, felvette a "Romanorum imperator augustus" címet, és a császárrá koronázott utódai is ezt az uralkodói címet viselték, a Szent Római Birodalom megszűnéséig; később az „augustus” szó elé a „semper” („mindig”) jelzőt beillesztve (Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [9]; The Holy Roman Empire and Germany [10] – hozzáférés: 2024. február 10.).

Az I. Ottó császár és utódai által uralt, 1806-ig fennállt birodalom a Szent Római Birodalom volt. A birodalom nevének a kialakulása: Mint birodalom-név, 1034-től kezdve dokumentált a „Romanum Imperium” (a „Római Birodalom”) elnevezés. 1157-ben keletkezett iratban olvasható a „Sacrum Imperium” (a „Szent Birodalom”) elnevezés, ettől kezdve egymás mellett „éltek” a „Romanum Imperium” és a „Sacrum Imperium” birodalom-nevek. 1180-ban keltezett iratban olvasható először a „Sacrum Romanum Imperium” (a „Szent Római Birodalom”) elnevezés. Ez a birodalmi név 1254-től kezdve vált általánossá; azonban a latin nyelvű elnevezésnek a német nyelvű megfelelője, a „Heiliges Römisches Reich” (rövidítve: „HRR”), csak IV. Károly császár uralkodása alatt (1346 – 1378) terjedt el. Hivatalos iratban, a birodalmi gyűlés egyik iratában, 1512-ben olvasható először a „Német Nemzet Szent Római Birodalma” (a „Heiliges Römisches Reich Deutscher Nation”) elnevezés. Azonban, a történelmi művekben és a köztudatban a „Német-Római Birodalom/Császárság” néven emlegetett államalakulatnak, a birodalom megszűnéséig, a hivatalos neve a „Szent Római Birodalom” volt, amelynek élén a császár állt. I. Ottónak a császárrá koronázása óta, csak a német uralkodók viselhették a császári címet, így elterjedt, a köznyelvben és a történeti irodalomban egyaránt, a „német-római császár” ("Römisch-deutscher Kaiser") kifejezés (magyarul tehát a „római-német császár” lenne a pontosabb); de az uralkodói címnek a „római császár” volt a hivatalos megnevezése. Függetlenül attól, hogy mikor vált általánossá a Szent Római Birodalom elnevezés, Nagy Károlyt és valamennyi, Nagy Ottó előtti császári utódját, a Szent Római Birodalom uralkodói közé soroljuk; erre utal a császároknak a folyamatos számozása is (Günter Naumann: Deutsche Geschichte. Das Alte Reich (962 – 1806), marixverlag, Wiesbaden, 2016; Jürgen Petersohn: Rom und der Reichstitel „Sacrum Romanum Imperium”, Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1994 [11]; Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [12] – hozzáférés: 2024. február 10.).

A Nagy Károlynál említett, „longobárdok királya” uralkodói titulust, napjainkban, több forrásban, mint „Itália királya” említik, de a helyzet nem ilyen egyszerű:

A német nyelvű, [13] szerint, I. (Nagy) Károly, a fia, Pipin, és az unokája, Bernárd, longobárd királyok voltak; míg I. Lothár császár és a fia, II. (Ifjabb) Lajos császár, még a longobárdok királyai, de már Itália királyai is; az „Itália királya” uralkodói címet II. Lajos az apjától kapta, 839/840 körül. Lásd még: [14] és [15]. A [16] szerint is, Nagy Károly, Pipin és Bernárd még longobárd királyok voltak, de I. Lothár és II. Lajos, már Itália királyai, azonban – formálisan – még ők is a longobárdok királyai ([17] és [18]). Lényegében véve, ez a német és olasz álláspont tükröződik a Wikipédia angol nyelvű szócikkében ([19]). A Wikipédia francia nyelvű szócikke szerint, Nagy Károly, Pipin, és Bernárd a longobárdok királyai voltak ([20]). A Wikipédia magyar nyelvű, a longobárd királyokról szóló szócikke ([21]), Nagy Károlyt, és így a többi Karoling-házi uralkodót, már nem említi a longobárdok királyaként. A külső internetes források közül, a [22] és a [23] szerint, I. Lothár volt Itália királya, Nagy Károlyt még nem említik így. A [24] és a [25] weblapokban viszont Nagy Károly már Itália királya, míg a [26] weblapban a fia, Pipin az, aki Itália királya.

Az észrevételek további, a fentiekben már hivatkozottakon túli forrásai:

- Ferdinand Gregorovius: Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter, Vom V. bis zum XVI. Jahrhundert [27]

(Valamennyi weblaphoz hozzáférés: 2022. július 25.)

- Andreas Hansert: Könige und Kaiser in Deutschland und Österreich (800-1918). IMHOF-Kulturgeschichte. Michael Imhof Verlag, Petersberg, 2013.

- Gerhard Hartmann: Die Kaiser des Heiligen Römischen Reiches. marixverlag GmbH, Wiesbaden, 2010.

- Gerhard Hartmann – Karl Rudolf Schnith: Die Kaiser. 1200 Jahre europäische Geschichte. Verlag Styria, Graz – Wien – Köln, 1996.

- John E. Morby: A világ királyai és királynői, Maecenas, Budapest, 1991.

- Dr. Sára János: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001.

- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, Maecenas, Budapest, 1998.

- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019.

Egresi István ^vita 2024. február 15., 09:26 (CET)

12akd és Ato 01 szerkesztőtársaimnak hálás köszönet! Nekik köszönhető - ábra-formában - a családfa szerkesztése, Ato 01 megkezdte, majd a zömét 12 akd folytatta, és ő fejezte be a szerkesztést, én nem tudtam volna így megszerkeszteni a családfa-ábrát! Egresi István ^vita 2023. február 17., 14:23 (CET)