Szerkesztő:Milei.vencel/ka

Az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy az emberi lélek öt részből áll: a Ren, a Ba, a Ka, a Sheut és az Ib. (angolul) Jb (heart) , Sheut (shadow) , Ren (name) , Bâ (personality) , Ka (vital spark) , Akh

---

Az egyiptomiak többféle lélekfogalmat különböztettek meg: ba, ka (életerő), akh (megigazult fénylő lélek), khaibit (árnyék), melyekhez a szahu (megistenült test), a khat (mumifikált holttest), szekhem (az életerő megtestesítője a halál után), a szíve és igazi / titkos neve társult a túlvilági emberi lét legfontosabb elemeként. (magyarul)

---

A személyiségről alkotott elképzelésükben a léleknek három alkotóeleme volt a ka, a ba és az ah.

• A ká-t, vagy más szóval életerőt, szellemet tekintették a szellem legfontosabb alkotórészének. Ez segítette az elhunytat abban, hogy a túlvilágon is átvehesse az áldozatokat. Az isteneknek is volt ká-juk, csak nekik több. Az életerő volt a lélek hallhatatlan alkotóeleme, mely a halál beálltával elhagyja a testet.
• A bá-t néha léleknek fordítják, ami szoros kapcsolatban áll a testtel, még halála után is. De el is hagyhatta tulajdonosát, és a síron kívül is utazhatott. Felkereshette azokat a helyeket, ahol az elhunyt életében szívesen időzött.
• A lélek utolsó alkotórésze az ah, mint az itteni és a túlvilág között ide-oda közlekedő szellem képes volt közbenjárni az élők és a holtak érdekében is az isteneknél.

---

WP

ká

bá

A piramisok nem arra szolgáltak, amire a mezopotámiai zikkurátok tornyai, amik elsősorban az istenek tartózkodási helye és szenthelyek voltak mindenki számára. A piramisok elsősorban csak a fáraónak szolgáltak; az ő halott testének és az ő lelkének, az ő "Ká"-jának. Egy halott uralkodó is uralkodó maradt, és a ’Ká’ új életre kelt a múmiában a túlvilágon.

A halál utáni képzetekben számos – néha egymással ellentmondó – elképzelést találunk. Ilyen volt például az is, hogy ők nem hittek a lélekvándorlásban, mégis gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy az elhunyt lelke madárrá változott (bá), amely az ég felé repül.

Az egyiptomi vallás alapján az élő ember alkotórészei a test és három szellemi erő (ká, bá, ah).

• A ká az életerőt szimbolizálta, a három közül a legfőbb lélek, amely az élőlényt megkülönbözteti az élettelentől. A ká minden ember lelke. Azt tartották, hogy a ká elhagyja a sírt, majd belép a túlvilágba. Hieroglifákon a fején könyökben meghajlított, felfelé mutató karként ábrázolták.
• A bá a szellemi lélek, a saját lélek ősoka. Az elhunytnak elhagyja a testét, de hamarosan újra visszatér bele. Nem felel meg teljesen annak a lélekfogalomnak, amelyet ma használunk. A Piramisszövegek szerint minden halandó halála után egyesül Ozirisszel, majd miután egyesült vele, felmegy az égbe, és ott a napisten Ré-vel együtt egyetemes bá-vá válik.
• Az ah-t madárként, pontosabban bóbitás íbiszként ábrázolták. A Piramisszövegekben bukkan először fel a fogalom. Az ah és az emberi test azonos, ah viszont az éghez, a test pedig a földi létbe tartozik.

---

Ré fiai

A t€stben vagy attól függetlenül létező, de az emberi egyéniség részét képező szellemi szubsztanciákba vetett hit eTedete Egyiptomban is - mint a világ más területein - az óskor homályába vész. A piramisszövegekben már differenciált, a mai monoteista vallásokénál sokkal bonyolulmbb lélekelképzelések állnak előttünk. A három leggyakrabban elóforduló szó a lélekformákra a következő: ba, kq, ah. Közülük a bá a legkönnyebben megfogható, hiszen alapja a világ legkülönbözőbb vallásaiban fellelhető lélekmadár, Ósi elképzelések szerint a ba-Iélek az égbe szárnyal, a csillagok közótt van a lakhelye, hiszen maga is csillag természetti. Egyesek szerint égi tartózkodása nem volt végleges, a sír körül íanyázoít, valamelyik közeli fán, A halott egyik kívánsága az voIt, hogy baia leszálljon a sírba, ráereszkedjék a múmiára. A öa rendkivül összetett fogalom, a szó többes számban erőt ielent. Ezért az ember belső energiájának vagy erőmegnyilvánulásának fogható fel, de kifejezi az isteni erőt, isteni lényeget is. Ha az egyiptomi teológusok két isten rokon természetét akarták hangsúlyozni, ezt úgy fogalmazták meg, hogy X isten Y istennek a öa|a. A óak lehemek alsóbb rangú isteni lények is. Egyes ősi városokban, Junuban (Héliupolisz), Peben (Butó) és Nehenben (Hierakónpolisz) óc-csoportokat tiszteltek, s ezeket valószínúleg azonosnak gondolták azoknak az ősi királyoknak a lelkével, akik haidan ezekben a városokban uralkodtak. Héliupolisz esetében az ősi királyság feltételezése csak fikció lehet, hiszen ez a város nem volt az egyesités előtt királyi székhely. A óat kezdetben dsztán madár atakban (gólyafaita) Abrázolták, zz Úibirodalom korá- tól emberfeiet (ll9, kép), emberi karokat kap. A öa szó etimológiailag a kos szóval is kapcsolatba hozható, és így a nemzőerő fogalma is kapcsolódik hozzá. Ez hidat jelent a másik lélekforma, a Éc felé, amely a É4 : bika szóval csengett össze, de táplátéknak is lehet forditani. Már ebból is látszik, mennyire bizonytalan fogalommal állunk szemben. A Ac a képeken mindig antropomorf, az ember kivetülese, szellemi hasonmása. A királyi gyermeket és áaiát a mitosz szerint az istenek egyszeríe és egyformának alkot|ák meg. A templomok falain a királyi á4t gyakran megielenitik az uralkodó mógött. Ilyenkor kisebb termetű, mint az ember, fején viseli a Éa hieroglif jelet és a király egyik nevét. A kezében tarlott iogaron a király feie látható. Közember mellett életében soha nem ábrázolják a Éct, csak halála után találkozik vele Ekkor a &a veszi át az életfunkciókat, tulajdonképpen neki adják a halotti áldozatokat. A la eredeti természetére vonatkozóIag a hieroglif iele, a két könyökben meghailitott, feltaított kar t_i nem sokat árul el. A jel régebbi képe alapián, ahol a hüvelykujjak még összéfnek, baielhárító gesztusra is lehet gondolni. Talán a veszélyek ellen is segítségül hívrik a Éa ere'ét. Az ahot mad,ár hieroglifa jelöli, a bíbic. A szó a férrnyel áll kapcsolatban, de varázserőt is jelent. A meglehetősen elmosódott képzet talán a lélek fény természetét feiezte ki, de néha határozottabb formát is öltött, halotti szellem, kísértet értelemben is szerepelt, Az ah szó az üdvözült elhunytak megielölésére is szolgált, akiket szembeállítottak a közönséges halottakkal, illetőleg az elkárhozottakkal. Az ahbá terrni ( szah) ige a megdicsőítést feiezte ki, s ebből képzett fónevet használtak, amikor a halott túlvilági boldogulását elősegítő, varázserejű szövegekről beszéltek. A te§t integráns részének tartották az árnyékot is, mely szintén elkíséri az embert a túlsó birodalomba. Néha ábrázolták is - fekete, sovány alakként -, többnyire azonban csak szövegekben szerepel, melyek gyakran gyors, akadálytalan mozgását emelik ki. Az egyéniségnek ezeket az anyagtalan aspektusait vagy alkotórészeit voltaképpen csak bizonyos fenntartással nevezhetjük lélekformáknak. Elsósorban a sírszövegekben túnnek fel; a halott sorsával kapcsolatosan érdekelték az egyiptomiakat, van azonban a kérdéskörnek egy másik fontos vonatkozása is, mely á korabeli világképet, természetszemléletet világítja meg- A ba, ka és ah nemcsak az ember tartozékai, hanem erőmegnyilvá- nulások. A óanál - mint láttuk - ez teljesen világos a szó többes számú jelentéséból, de kimutatható a másik két esetben is. Nem véletlen, bogy a ka szó bikát is jelent, s így a ka a nemzőető egyik kifejeződése, s az, hogy elsősorban a halál után kap fontos szerepet, összefüggésben áll az Ozirísz-mítosszal, mely szerint az isten nemzőképessége halála után is megmaradt. A halotti szövegek kifeiezett kívánsága, hogy a szerelmi élet a síron túl is folytatódiék. Az a& elsósorban mint démon ielent félelmes hatalmat. Ezek az erők nem jelentéktelen tényezői a világrendnek, de varrnak az egyiptomi felfogás szerint hatékonyabbak, hatalmasabbak is, melyek nem emberi, hanem kozmikus méretekben érvényesülnek. Ilyen mindent átható ősenergia a heka, a varázserő, amely előtt ,,nJög az ég és megremeg a íiild ." (Pyt. 924. a-b.) Az élet világában és a halál után egyaránt jelen van, a túlvilágra menőnek is szúksége van varázserőre, s az egyiptomiak féltek, hogy ezt esetleg gonosz lények elrabolhatiák tóliik a másvilágon. Heka általában láthatatlan, de fényként is manifesztálódhatott.

A régi túlvilági istenek nem kaptak helyet a sírszövegekben, nem emlitik ozirisz birodalmát sem. Itt is az Atonnal kapc§olatos szövegek dominálnak. Ehnaton azonban nem táplálhatott olyan reményeket, hogy akár csak látszólag kikü§zöbölheti a vallásból az évezredek óta az egyiptomi gondolkodás egyik középponti témáiát alkotó korábbi túlvilág_hiedelmeket_ voltaképpen nem is volt olyan hivatalos tanitás a tulvilági életról, mely a korábbinak a helyére lépett volna, a fennmaradt szövegekböl azonban bizonyos képet alkothatunk magunknak a reform ideiének tulvilághitéről. A, Halottak Könybéből ugyan tilos volt felírni a sírokba, de egyes gondolatai hangot kaphattak. A lélekhit nem tűnt el, megmaradt a ba és ah kepzet. Ay (Eie) síriában így szólnak a halotthoz: ,,Változz át élő lélekké (ba) az ahet-atoni felséges hegyen, Jöjj ki és téri vissza, ahogyan a szíved kíváLrrja." (Sandman 100.) Az élő lélekké változás a Halottak Könyae 85. fejezetéből ismert régi elképzelés, a sír elhagyása lélek alakjában szintén régi vágya a halotti irodalomnak.

Meriré amarnai síriában ezt olvassuk Atonról: ,,Ó adia az erőt a fiildön, a megdicsőü- lést az alvilágban, a lélek kiiövetelét, hogy az felüdüliön a ka }l.ázábat" (Sandman 4,) Aton adia tehát a túlvilági üdvöt. Nem tűntek el a régi sírfelszerelések állandó darab_ jaí, az usébtk és a szívskarabeusok sem. Szövegük erősen átalakult, a mágikus elemek háttérbe szorultak. Némelyik r.rslórln már szó sincsen a túlvilági munkáról, csak az Aton_ nak juttatott áldozatról és az istenség jótéteményeiről

---

Ka

Az embernek fizikai, földi teste és három szellemi erőből álló lelke van. A három lélek egyiptomi közül az első a ka-lélek, az örök, halhatatlan életerő, mikor a lélegzet, mikor az ember árnyéka, sőt, akár az ember neve. Ezt az ember az ősöktől örökli és az utódoknak adja át, meghatározza a személyiséget, a jellemet, az elhunyt a túlvilágon egyesül vele.

Második énként marad fenn a holtak szobraiban, képi ábrázolásaiban, költözik bele azokba, az utódok kötelesek szertartásosan megöntözni az áldott vízzel, hogy tiszta legyen a test, amibe a Ka adott körülmények között visszatérhet. Számára készítik a sírra/sírba az ételáldozatokat.

A halál utáni sors egyiptomi elképzelése a testhez is kötődik, a tetemre tehát különös gondot fordítanak. Mivel a Ka-lélek visszatérhet halál után is a lényegesen nem károsodott testbe, a tetemet igyekeznek a lehetőségekhez mérten a legteljesebben megőrizni. Balzsamozás közben meghatározott előírások, szertartás közben eltávolították a holttestből az agyat, a többi belsőséget. A tüdőt, májat, gyomrot, és beleket, amelyeket a sírkamrában található négy kanopuszban/kanoposzban – fedeles kőedényben –, külön helyezték örök nyugalomra. A szív legtöbbször a testben maradt. Ezután a testet alkoholos folyadékkal – pálmaborral – kimosták, a testüreget illatszeres zacskókkal és dehidratáló szert, rendszerint valamilyen higroszkopikus nátriumszármazékot – szódát? – tartalmazó zsákocskákkal tömték ki és kívülről is ilyennel vették körül. A teljesen kiszáradt testet megtakarították, kitömték, a szív fölé a napisten jelképéül szolgáló kő-szkarabeuszt tettek – amelyen néha „Ó, szív, lényemhez tartozó, ne törj ellenem” szövegű felirat volt – majd a holtat gyantával átitatott vászoncsíkokkal körültekerték. Az arcra maszkot tettek – lásd TUTANHAMON arany halotti álarcát – és a testet, vagy annak egy részét festett kartonázsból – gipszstukkóval bevont vászonból, papiruszból – készült tokba rejtették. Az egészet fa- vagy kőkoporsóba, uralkodók, kiemelkedő főméltó- ságok testét többszörös koporsóegyüttesbe helyezték. A már említett TUTANHAMON fáraó múmiáját hármas koporsó, egy egytonnás, színaranyból készült és két, egymásba helyezett, a halottakat védő istennők alakjával díszített fakoporsóból álló rendszer takarta, majd az egészet domborművel díszített, vörös homokkőből faragott, gránitfedelű szarkofág védte.

Ba

A második, a ba-lélek az emberi egyszeriség, egyediség, utánozhatatlanság meghatá- rozója, szintén örökkévaló szubsztancia, anyagiságát a test halála után is megőrző lélek, amely a halál pillanatában elhagyja a testet, a túlvilágról kerül az emberbe és halála után visszatér oda. Emberfejű madárként ábrázolták. Az istenek Ba-ját krokodil, kos stb. testesítette meg. Egyébként a Ba a halál után elhagyja a sírt, és nyugat felé, Szokar országába, a túlvilágra igyekszik. A túlvilágon a Kettős Igazság csarnokában az ítélőszék elé áll – ezt eredetileg a Napisten, később a vele azonosított OZIRISZ vezette, az ítélőszéknek 42 tagú, Egyiptom ugyanannyi tartományát jelképező bírája volt –, ott vallomást tett arról, hogy élete megfelelt-e a maatnak, a világ kozmikus erkölcsi és szertartásos rendjének, a RÉtől származó legfőbb törvénynek, tehát egyet se követett el a 42 vétségből. Később a maat is megszemélyesül, RÉ lányaként ábrázolják. A vallomás annak részletezése, hogy mit nem tett a megboldogult.

• Nem követtem el igazságtalanságot az emberek ellen...
• Nem tettem olyant, amitől az isten undorodik
• Egy szolgát sem feketítettem be az előljáróinál.
• Nem hagytam éhezni embert.
• Nem okoztam sírást.
• Nem öltem.
• Nem parancsoltam senkinek, hogy öljön.
• Senkinek se tettem rosszat.
• Nem vettem el az áldozati ételekből a templomban.
• Nem dézsmáltam meg az istenek áldozati süteményét.
• Nem loptam el a holtak áldozati kenyerét.
• Nem követtem el házasságtörést és nem fajtalankodtam.
• A magmérőt se meg nem nagyobbítottam, se meg nem kicsinyítettem...
• Nem csentem el a tejet a csecsszopó szája elől.

Az Egyiptom 42 tartományát jelképező, 42 bíróból álló isteni bíróság – élén a főistennel, később a vele azonosított napistennel, még később, a XI. Dinasztiától kezdve OZIRISSZAL és ANUBISSZAL – a halott szívét és az Igazság, azaz MAAT szimbólumát a mérleg serpenyőiben összemérve megállapítja, hogy a halottat ‘igaznak találták-e vagy sem’, amint ezt a Halottak Könyve 125. fejezete megszabja. Ha igen, akkor üdvözül, az égi halálbirodalom mezőit, a másvilági fáraó termőföldjeit művelheti, később az usebti-szobrocskákkal maga helyett műveltetheti, a Halottak Könyve 6. fejezete szerint. Ha a bíróság bűnösnek találja az elhunytat, az a mérlegelés eredményét feljegyző THOT mellett üldögélő szörnyeteg, a „zabálónő’ áldozata lesz. Egyébként a gonoszok az alvilág – a duat – sötét birodalmában éheznek és szomjaznak, ahol naponta csak egy órára, a nap áthaladása idején van világosság. A Ba-lélek túlvilági útját és érvényesülést az Óbirodalomban a piramisszövegek, a Középbirodalom idején a koporsószövegek, az Újbirodalom idejétől a Halottak Könyvébe foglalt szövegek segítik, amelynek hosszabb-rövidebb változatát minden sírban elhelyezik. A másvilág, Szokar országa ijesztő, szomorú, rideg, mindenki számára egyforma birodalom, a fáraó később megkülönböztetett figyelemben részesül, amennyiben halála után sólyomként közvetlenül a Napistenhez repül, ahol maga is Nappá, Ozirisszé válik. Későbbi felfogás szerint hasonló bánásmód jut részéül a papoknak, főtisztviselőknek, hadvezéreknek, akik kedvezményeket kapnak a túlvilágon, és később esetleg szintén istenekké válhatnak.

A közrendűekre Earu földje vár, a hatalmas folyóval körülvett ország talaját művelni kell, de a módosabb halott helyett dolgozhatnak azok a földművelő figurák, amelyeket sírmellékletként tesznek a halott mellé, s amelyeket usebti szobrok néven ismerünk. Különben a halál után OZIRISSZEL egyesülő tekintélyesebb halandó az égben mindenségistenné, univerzális Ba-vá válik, aki elmondhatja magáról, hogy

Én vagyok az ősistenek legöregebbike.

Az én Ba-m: az istenek, Akik az örökkévalóság Ba-i.

Ah / Akh

A harmadik, az ah/akh-lélek szellemi természetű, csak a halál után bontakozik ki igazán, magát az elhunytat jelöli. Tulajdonképpen ‘boldog’, megvilágosodott’ értelmű, ezzé lesz az Óbirodalomban a fáraó, a Középbirodalom korától kezdve minden eltemetett, ha örök nyugalomra helyezésekor betartják a temetéssel kapcsolatos előírásokat. Földi megtestesítője az íbisz. Az egyiptomi erkölcs felfogása szerint jó az, ami az istennek tetszik, rossz ennek az ellenkezője, ezért az embernek tisztelnie kell az istent, az isteni törvénynek megfelelően kell cselekednie és jól kell bánnia embertársaival, mint azt már korábban egy, a Halottak Könyvéből vett idézettel szemléltettük. Az egyiptomi ünnepek rendszere egyfelől a templomok isteneihez kötődik. Minden városnak megvannak a saját ünnepei, amikor az adott település istenmítoszának eseményeit ülik meg, kultikus játékokkal, az istenszobrot a népnek megmutató körmenettel. Az istenség és az uralkodó jellegének és személyének egybeejtése a hajdani törzsi vezető manától meghatározott hatalmára tekint vissza. Az Óbirodalom korának kezdetén az uralkodó a földön járó isten, a papok csak az ő képviseletében és megbízásából járnak el, amikor földi és égi, profán és szakrális kapcsolatát megteremtik és biztosítják. Mikor elfoglalja trónját, mintegy újrateremti a világot, manájának köszönhetően árad ki a Nílus, váltják egymást a napszakok, kel fel idejében a hold, ő osztja az igazságot, hozza le a földre Ré lányát, Maatot, életében és holtában áldást árasztó, közelében lenni, sírja mellé temetkezni osztozás a karizmájában és kitüntetés.