Szerkesztő:Firk/kommunikáció

Kommunikációnak nevezünk (legalább) két élőlény, gép vagy egyéb dolog, entitás között zajló, többnyire szóbeli (írásbeli, stb.) közlést, vagy jel- (információ-) megosztást, amely a kommunikációt végzők közötti érintkezés egyik, nem destruktív formája. A kommunikációban részt vevők közül az egyik alkalmas és képes kell legyen a közlésre, a másik a befogadásra, mindkettőnek ismernie kell a közlemény értelmezési módszerét, azaz a használt jelek jelentését (a kódot), beleértve a közlő/befogadó szándékát és személyére vonakozó, a közleményt befolyásoló körülményeket (azaz a kontextust).

Ennek megfelelően a közlésben (kommunikációban) fontos a megszólítás (a célközönség ismerete), a közleménynek a befogadó képességeihez való igazítása, az alkalmas csatorna vagy eszköz megválasztása, a közlemény megértéséről szóló visszajelzés vétele, és a közlési ciklus ennek megfelelő módosítása stb.

A kommunikáció kifejezést indokolatlanul használjuk olyan esetekben is, ahol a beszéd vagy az írás is megfelelne, még ha a műszaki környezetben előnyökkel is jár e gyűjtőfogalom használata. Régebben ugyanerre a célra megfelelt a retorika, a helyes, meggyőző beszéd és érvelés tudománya.

Kommunikációs csatornák

Az emberek közti személyes kommunikációban szavak, hangszín (moduláció) és nem verbális kommunikációs (NVC) vagy testnyelvi csatornák működnek egyidejűleg. A közölt információ mennyiségének megoszlása e csatornák között a következőképpen alakul:

1. Szavak: 7%

2. Hangszín, érzelmi tartalom (tone of voice) 38%

3. Nem verbális 55%

Osztályozás a komunikáció célja szerint

A kommunikáció leggyakoribb indítéka, hogy valaki akar valamit a másiktól, többnyire olyasmit, aminek eléréséhez a másik beleegyezése, egyetértő véleménye is szükséges; ez az esetek többségében nincs adva. Ezért a kommunikáció legfontosabb változata a vélemény megváltoztatására irányul (l. propaganda), s ez akkor is így lehet, ha ezt maga a közlő vagy a közlemény látható módon nem árulja el.

A mai világban használt költséges és bonyolult kommunikációs eszközök és rendszerek közül a sajtót, tévét, rádiót szokás tömegkommunikációs eszközöknek (mass media) nevezni és önálló [(politikai) hatalmi ág|hatalmi ágnak]] tekinteni, amelynek befolyása az emberek életére egyenértékű vagy erősebb, mint a hagyományos kulturális intézményeké (család, iskola, egyház stb.)

Kommunikációkutatási közleményekből tudható, hogy a véleményváltoztatás reménytelen dolog, mivel a befogadóban szelektív szűrők működnek, gyakorlatilag mindenki azt hallja ki a közlésből, amit akar, ami neki jó lenne. Mást hall ki egy nő, mást egy férfi, mást egy fiatal, mást egy öreg, nem is szólva a különböző politikai oldalak szelektív észleléséről.

Ebben a helyzetben a kommunikátorok többféle taktikát használnak, egyrészt számtalanszor ismétlik a közleményeiket, másrészt sok csatornán, változó köntösben adják elő az üzeneteket. A kutatások szerint azonban a közlemények főleg akkor hatásosak, ha sikerült elbizonytalanítani a befogadót, ekkor ugyanis sokkal fogékonyabbá válik az új vagy más gondolatok, nézetek stb. befogadására.

A befogadás, értelmezés tehát beállítódás dolga. Az ember alapvető beállítódását az jelemzi, hogy jelentést, értelmet keres, néha ott is, ahol nincs. Kísérletek bizonyítják, hogy mind a hibás hangzó, mind a hibás írott szöveget az ember az észlelésével úgy egészíti ki, hogy annak értelme, jelentése (vagyis "helyes", értelmes) legyen. Amennyiben az ilyen -- tulajdonképpen félreértő -- értelmezés a szándékra is kiterjed, eljutunk a paranoia-hoz, amely a par excellence félreértés neve -- annak ellenére, hogy véletlen (valójában nem oksági kapcsolatban lévő) eseményeket igyekszünk látszólag (mások által is) elfogadható értelemmel, jelentéssel felruházni.