Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Dobos Zsófia/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Mi az esküvő? Ceremónia, ami egy új kezdetet jelent, hisz két fiatal összeköti az életét a népes publikum előtt. Fontos döntés és ígéret, önállóság és elszakadás a családi fészektől. Van azonban még egy fontos dolog, amit szimbolizál Japánban: ez pedig a hála. Japánbanban nem igazán a két fiatal kedvéért rendezik; a ceremónia a hála egy gesztusa, amit a házasodó pár gyakorol a vendégek felé. Elsősorban a családtagoknak szól, mert támogatták és felnevelték őket, másodsorban pedig nagyon fontos a munkahely szerepe – vagyis a munkatársaiknak és a feletteseiknek is tartják. Mivel Japánban a társadalmi hierarchia nagyon fontos, igyekeznek a társadalmi elvárásoknak megfelelni, így az esküvők borzasztóan nagy pénzt emésztenek fel. A külsőségek jelentősége a tradíciókban gyökeredzik, a formalitás a kultúra része. Legyen egyszerű vagy akár japán stílusú esküvő, a lényeg az, hogy nívós legyen és mindenki érezze a családtagok komoly szándékát. Ezt az elköltött pénz is igazolja. A spórolással nem csupán a fiatalokat, de a vendégeket, a munkatársakat, a családtagokat megsértenék. Ezért egy komolyabb szertartás több millió jenbe is kerülhet. De mielőtt mindebbe belefognánk, kezdjük a legelejétől, hiszen a házasulandó párnak előbb még találkozniuk kell egymással!

Az alapok megteremtése!

[szerkesztés]

XIV. század előtt, az arisztokráciák korában, úgynevezett Muko-iri (婿入り) volt a japán házasságok rendszerének alapja. Ez azt jelentette, hogy az esküvőt követően, az újdonsült házaspár ténylegesen nem költözött össze, hanem a vőlegény éjszakánként ellátogatott a menyasszony, vagyis most már a felesége házához. Csak akkor költöztek egy fedél alá, ha az eljárogatás sikerével teherbe esett az asszony (aki nem mellesleg igen fiatal volt). Ám ebben a korban az összeköltözés nem azt jelentette, hogy egy új házba, külön a szülőktől kezd új életet a pár, hanem azt, hogy a férj költözött a lány családjához. De ez se ment olyan egyszerűen, mert miért is lennének egyszerűek dolgok? A férjnek fel kellett ajánlani szolgáltatásait, vagyis közmunkát kellett végeznie új családja számára és ha jól teljesített, ráadásul még hozományt is tudott vinni, akkor a család befogadta és házasság formájában szerződést kötöttek.

A XIV. században, a bushi (szamuráj) harcosok felemelkedésének idején, egyre inkább a Jome-iri (嫁入リ) rendszere kezdett el terjedni és elfogadottabbá válni, ami annyit takart, hogy már a nők is beházasodhattak a férfi családjába. Ezt a sógunátus ideje alatt szinte kötelező jelleggel előírták. Így már nem kellett megvárni az elsőszülött gyerek világra jöttét.

A feudális rendszerbeli'' házasságok sokszor csak politikai illetve diplomáciai céllal jöttek létre, hogy fenntartsák a békét, az egységet a feudális urak között. Ez által a házasulandó párnak nem volt beleszólása a dologba, figyelmen kívül hagyták az érzelmeket a családi és társadalmi cél érdekében. Fontos alapja ezeknek a házasságoknak a Nakodo (ez a későbbi korban visszaköszön), aki szabályok szerint megrendezte a házasságot és megkötötte a szerződést a családok között. Ezek után már úgy mond a családok maguk gondoskodtak a továbbiakról: elmentek egy buddhista templomba, hogy megerősítsék a szerződést, hogy jóváhagyják az egyességet, majd bejelentették a nagyközönségnek a házasság létrejöttét. Fontos, hogy ekkor még esküvőről konkrétan nem beszélhetünk!

Visszatérve a Nakodora. 2 fő szempont szerint keresi a fiatalokat. 1. az életkor szerint, 2. a szociális szempont szerint.'' Mert nem mindegy, hogy milyen háttere van a jegyesnek. Hozzá kell tenni, hogy emiatt az ifjú pár sokszor csak a menyegzőn találkozott az esküvőn és ne mondhattak nemet az „oltár” előtt. A kapcsolat a párok között leginkább „megszoksz vagy megszöksz” alapú volt és mivel a válás szóba se jöhetett, nem is létezett akkor, különben szégyenben maradtak volna és mint tudjuk, nagyon adnak a becsületökre a japánok, muszáj volt megszokniuk egymást. Elfogadott volt ez náluk, leginkább beletörődtek a fiatalok, de olyan is akadt, hogy a házasság után sokszor mondhatni szerelembe estek egymásba, vagy legalábbis hazás társakként szerették egymást és akarva akaratlanul bíztak egymásban.

Nyugati befolyás kezdete!

[szerkesztés]

A Meidzsi korban (1868 – 1912) ugyan ezek maradtak meg alapul, megtartva a hagyományokat főleg az előre elrendezett házasságokat, amiket az arisztokratikus családokban tartottak meg leginkább, csak éppen sokkal szabadabban kezelték a házasságokat. Új dolognak számított, hogy ekkor alakult ki a ma is ismert sintó esküvő, valószínűleg nyugati, azon belül is amerikai hatásra. A kikötők megnyitása változást hozott a japán kultúrába is, a barbár szokásokat át kellett alakítaniuk, hogy ne legyenek további megszólások. De ezek mellett mégis megmaradtak számukra teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan helyzetek. Például, hogy a háztartás feje, aki a korban általbán a legidősebb fiú volt, örökölt minden jogot és tulajdont, még a felesége felett is rendelkezett, akinek nem voltak jogaik, nem volt szabad döntési joga. Ráadásul, ha házasságtörés következett be, csak akkor számított az bűnnek, ha a nő követte el, akkor semmi sem történt, ha férfi volt a vétkes. Ebben a korba, már az büntetésnek számított, hogy kiközösítették, hogy ujjal mutogattak rá, megszólták és talán még meg a férj is megverte.


A II. világháború után csak egyre nagyobb hatással bírt Japánra a Nyugat. Ennek hatására el kezdték eltörölni azokat a törvényeket, amik kedvezőtlenek voltak a nőkre nézve, illetve egyre nagyobb szabadságot adtak a nőknek, egyre több jogok érdemeltek ki, emellett pedig a nyugati típusú házasság is egyre nagyobb teret nyert magának, s a külföldieket is egyre inkább kezdte érdekelni Japán. Bár nem számottevően, még most se, de külföldi és japán kapcsolatából is egyre nagyobb valószínűséggel alakult ki házasság.

Napjainkban

[szerkesztés]

Először is…..Meg kell találnunk azt a bizonyos valakit, akivel le szeretnénk élni a hátralevő életünket. Ilyen szempontból a két fajta házassági típust különböztethetünk meg. Az 1. a “ren’ai kekkon“, ami a tiszta szerelemről szól, mikor két ember a sors által egymásra talál és együtt, közös döntést hozva egybe kelnek. (A legtöbb persze válással végződik.) A 2. típus pedig, aminek még ma is Japánban számos úm. követője van, hiába írunk XXI.századot. A “miai kekkon' során a párt egy közvetítő, vagyis “Nakodo“ segítségével hozzák össze. A mai világban nagy a rohanás, az embereknek alig van idejük randizni, párt keresni, s ezek a pár közvetítők segítik elő a gyors pártalálást, ami úgy néz ki, hogy a szülő, vagy történetesen a személy megadja az adatait, magáról egy képet és elmondja, hogy milyen típusú párt keres magának. Ha sikerül a keresés, kap néhány ajánlatot, szintén képpel együtt, a legjobbat kiválasztja és azzal kezd randizni. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor később összeházasodnak. Felmérések szerint 1970-ben a japán házasságok több, mint 40%-a volt elrendezett. Ma már csak 10%-a, de még mindig jelen van!

A mennyegző menete!

[szerkesztés]

Az esküvő hosszú, típusa válaszható (erről a későbbiek folyamán még részletesen beszélek), még pedig egy katalógusból, mert manapság már külön erre a ünnepélyre szakosodott cégek vannak, amik megtervezik az esküvő minden egyes kis részletét (ilyen cégek például a Watabe Wedding, Take and Give Needs Co., Best Bridal Inc., Anniversare, Nihon Ceremony – ez így sorban a top 5). A párnak csak annyi a dolga, hogy elmegy a tanács anyakönyvi osztályára és ott aláír egy papírt jó sok példányban. Csak ez után kezdődhet maga az esküvő. Mindent a cég szervez, még a vendégek ülésrendjét is, az egyes rítusok/programok időpontját, a zenét, amit szintén egy katalógusból választhatnak ki. Egy szólván a spontaneitás fogalma itt nem létezik. Ahhoz, hogy ezt a boldog napot megfizethessék, úgy mint nálunk is, a szülők fizetik, csak épp Japánban arra vetemednek, hogy kölcsönt vesznek fel. Ez minden esetben igaz, kivéve, ha a család full gazdag és a szülök nagyvilági személyek. Ha a szülök nem kereső képesek, akkor a testvéreknek kell megkeresni és összedobni rá a pénzt, szóval ilyenkor jó ha sok testvére van az embernek. Ha egyke vagy akkor nyilván nem lesz a legjobb a helyzet, de reményeink szerint mindenkinek van normális munkával rendelkező szülője. Nem mellesleg egy esküvő átszámítva úgy 3 és 5 millió forint közötti költségekkel jár, így érhető a kölcsön, de manapság már van még egy megoldás a drága „igen” ellen.

A drága esküvőnek egyenes következménye, hogy nem hívnak meg mindenkit/akárkit az esküvőre, a haveroknál-barátoknál fontosabbak a családtagok és a munkatársak, hiszen ők anyagikkal járulnak hozzá, hogy a pár egybekelhessen, és önálló életet élhessen. Ez a felfogás teremtette meg a több felvonásos esküvők intézményét.

A nyitány maga a ceremónia'' , erre bárki elmehet (már ha meg van hívva és befér a templomba), ez jelenti magát az összeesketést, mikor a templomban mindenféle rituálék között összeházasodnak. Ez után következik az „Icsidzsikai”, amit leginkább első felvonásnak lehet fordítani: ilyenkor megy az eszem-iszom, a legjobb kajákat, italokat szolgálják fel és lezajlanak az esküvők jól ismert rituáléi, vagyis a gyertyagyújtás (ilyenkor a pár egy gyertyával körbe megy az asztalokon és mindegyiknél meggyújtja az ott lévő gyertyákat), vetítés, koccintás, tortavágás. Ez általában két órát vesz igénybe (magyar viszonylatokhoz képest rövid). Ezen részt vesz a család, a fontosabb főnökök, és ha a keretbe belefér, akkor néhány nagyon közeli barát. Az első felvonás közben történik az átöltözés, vagyis az „Oironaosi” és ezzel véget is ér a hivatalos esküvő.

Ám, hogy a barátok se maradjanak le erről a fontos eseményről, és hogy a buli hangulat is meglegyen, szoktak rendezni egy második felvonást, azaz a „Nidzsikai”-t. Ezt sokszor egy kisebb bérelt étteremben rendezik, lényegesen kevesebb cicomával, új ruhákkal és új tortával (ami persze kisebb, mint a hivatalos esküvői torta).

Mivel Japánban szigorúan veszik a munkát, ritka a hajnalokig tartó bulizás, hiszen arra is kell gondolni, hogy a vendégek még időben haza érhessenek.

A japán esküvőkön ritka a menyasszonytánc, helyette ajándékosztás van (kötelezően!), vagyis a házaspár ad ajándékot a vendégeknek. Ez is a hála kinyilvánításával függ össze. Ugyanis a japán esküvők két féleképpen működhetnek: 1. meghívás alapján, 2. részvételdíj megfizetésével. A meghívott vendégek kivétel nélkül maguktól fizetnek, sokszor erejükön felül, fejenként (!) 30-50 ezer jent az ifjú párnak, amit a recepción adnak le érkezéskor. Erre külön emberek vannak, akik a recepciónál elveszik a pénzes borítékokat (Az ilyenekre külön borítékot gyártanak Japánban, amit papírboltokban lehet kapni. Ezek általában piros, fehér színűek, de vannak egyéb szépséges színűek is, ráadásul gyengébbek kedvéért még útmutató is jár hozzá), felírják a vendégek nevét és az összeget, ki mennyit hozott. Fontos kikötés az is, hogy a pénz új legyen, és sehol se legyen rajta gyűrődés! Természetesen ezt az esküvő végén úm. vissza is kapják. A pártól hálájuk jeléül (mert itt ugye minden a háláról szól) az esküvő végén drága ajándékcsomagot /hikidemono/ kapnak a meghívottak, amikben vásárlási katalógusok vannak (ezeket a cégek már külön kínálják), drága kuponokkal és egyéb drága holmik. A katalógusok pedig rendszerint háztartási berendezéseket, dekorációkat, kiegészítőket ajánlgatnak.

EZ MINDEN EGYES TÍPUSÚ HÁZASSÁGNÁL KÖTELEZŐ RENDSZER JAPÁNBAN!

Esküvők típusai

[szerkesztés]

Sinzensiki

[szerkesztés]

Ha azt mondom japán házasság, több mint valószínű, hogy aki jártas japánban, annak egy fehér kimonós gyönyörű nő fog beugrani. Nem véletlen. Ez a fehér kimonós hölgy, a menyasszony, a sintoista esküvők legjellegzetesebb alakja, mondhatni Japán egyik szimbóluma is lehet.

Japánban két államvallás él:

A japánok tudatában együtt él a két vallás, úgy tartják, hogy a temetéseket a buddhista szertartás szerint végzik, az esküvőket és más vidám eseményeket pedig a sintó szerint. Egy sintoista esküvő igazi látványosság. A menyasszony akár 7x is átöltözik, mindig más színű kimonóba, így érthető az a japán mondás, hogy „Aki három lányt férjhez ad, az koldusbotra jut”. Ugyanis egy tiszta selyem esküvői kimono ára legalább ezer dollár. Emiatt manapság már kevesebben házasodnak hagyományos sintó keretek között. De mielőtt még belekezdenék, tekintsük át ennek az esküvői típusnak a történetét A sintoista esküvő, amit más néven Sinzensikinek neveznek, a Meidzsi korban, vagyis a XIX.században alakult ki, nagy valószínűséggel amerikai befolyásra, nyomásra. Azelőtt nem volt esküvő, csak elmentek egy buddhista templomba jóváhagyni az egyességet, amit a két család kötött egymás között, majd belejelentették a nyilvánosságnak. Egyes nézetek szerint azért alakult ki a házasság ceremóniája, mert a nyugati világ olyan kritikákkal illette Japánt, mint: „Egy olyan ország, ahol még esküvő sincs, civilizálatlan, barbár föld.” Ha akarták, ha nem, a beskatulyázás ellen tenniük kellett, ennek eredménye pedig a Sinzensiki.

Menete nem nagyon különbözik a mostanitól, megőrizve a hagyományokat s annak megfelelően ugyanúgy zajlik most is minden, mint régen, egy-két aprósággal kiegészülve, de ezek nem nagy változtatások!

Leánykérés

[szerkesztés]

Először is kezdjük a legelején, a leánykérésnél. Ez egy országban sem maradhat el, hisz akkor nem is lenne miről beszélni. Ha figyelmesen elolvassuk a következőket, rájövünk, hogy nem is annyira különbözik az eljegyzés a nálunk megszokottól. Legfeljebb egy-két pont lehet különböző, de ezek már megszokott japán dolgok. Japánban az eljegyzés először egyfajta előjátékkal kezdődik. Ez annyiból áll, hogy a leendő férj sokat kedveskedik a lánynak, elhalmozza minden jóval, ajándékokkal, vacsorázni viszi, hogy elnyerje kedvese illetve a lány (főleg a kedves apuka) tetszését. Ez után, ha az udvarlás megtette a kellő hatását, szerény családi vacsora keretében megtörténik az eljegyzés. A jegygyűrű mellé a lány még egy obit és nyolc boldogságot szimbolizáló tárgyat kap, amik a következők.

  • Avabi: jó kívánságok
  • Kinpo-zucumi: egy ünnepélyes összeg
  • Kacuabusi (szárított bonito) és szurume (szárított tintahal): a tartósított élelmiszerek jelképezik a tartós kapcsolatot
  • Yanagidaru: kifejezetten szakéra fordítható pénz összeg
  • Suehiro: legyező a boldogság szimbóluma
  • Konbuval: hínár, mely biztosítja a termékenységet és az egészséges családot
  • Tomosiraga: a len cérna jelzi a szoros kapcsolatot a házassági életben
  • Mokuroku: szerencsés tárgyak listája

A leendő férj pedig legtöbbször egy ilyen tárgy mellé egy hakamát kap, melyet az esküvőn kell viselnie. Hozzánk hasonlóan Japánban is legtöbbször tavasszal tarják az esküvőket, hisz a sakura virág (japán cseresznyevirág) és a tavasz a kezdet szimbóluma, ideális az új élet megkezdésére és amúgy is….gyönyörű látványt nyújtanak a rózsaszín szirmok és csak megszépítik ezt az amúgy is csodás napot.

Az ifjú jegyespár az esküvőkre szakosodott cégekre bízza a nagy nap megtervezését, lebonyolítását, nekik már csak annyi dolguk lesz, hogy felkészüljenek rá.

Maga a ceremónia menete!

[szerkesztés]

A násznép bevonul a dzsindzsába (szentélybe) (elég látványos szokott lenni és ha szerencsés az ember, akkor el is kaphat egyet), ahol elkezdődik a megtisztulási ceremónia, majd közös imádkozásba kezdenek. Ezzel bejelentik az isteneknek, hogy a két fél össze kíván házasodni. Ez után következik a Tamagusi-hóten, vagyis tamagusi ág felajánlása. Ez echte japán. A tamagusi'', más néven side, a fehér papír csíkok, az esküvői sakaki ágon, ami a sintó-ban szent fának számít és az életet jelképezi.

Utána következik az eskü, vagyis a Szeisi Szódzsó. Ez annyiból áll, hogy a két fél felolvassa az esküjét, ez után pedig felhúzzák egymás ujjára a jegygyűrűiket. Ez utóbbi természetesen már Amerikából átvett szokás, mely az utóbbi időkben került be a ceremónia kereteikbe, valószínűleg, mert megtetszett az, amit a nyugati filmekben láttak.

Ha gyűrűk már felkerültek az ujjakra, következik a Szan-szan kudo, aminek a lényege, hogy a pár három kortyot iszik egy szaké-s csészéből, megkötve ezzel házastársi szerződésüket.

Végezetül pedig az újdonsült családtagok is sake-t isznak, a szülők is felajánlják a maguk Tamagusi águkat a sikeres esküvőért imádkozva, majd kivonulnak a teremből. Ez után pedig jön a jól ismert eszem-iszom, dínom-dánom, de persze csakis amolyan japános, visszafogott módon. Hozzá kell tenni, hogy a sorrend területenként eltérő, van ahol a Szan-szan kudoval kezdenek, de a hagyománynak megfelelő lényegi dolgok (tamagusi, szan-szan kudo, gyűrűk, eskü) mind megvannak. Ezek mellett még az esküvőkön előfordulhat egyfajta közös, rituális étkezés, vagy takarmánybetakarítás a rizsföldön, esetleg mocsi készítés, mindezt drága ruhában.

Ami viszont egyáltalán NINCS és nem vették át egyik nyugati országtól sem, az a CSÓK. Ugyanis a csók Japánban egy olyan bensőséges érzelmi megnyilvánulás, amit mások előtt nem illik csinálni. Az más kérdés, hogy a fiatalok manapság már mit csinálnak (ugye Japánban még nagyon egymás kezét se fogják meg az utcán az emberek, az esernyő alatt sétálás a kiszemelteddel, meg már teljesen romantikus és szinte felér egy randival), de egy olyan szent helyen, mint a szentély, ezt nem illik!! Még akkor sem, ha külföldi van a családban! Mert bizony vannak, ugyanis a második világháború után, egyre több külföldi, főleg amerikai vándorolt be az országba (legfőképp katonák, akik amerikai, katonai támaszpontokat hoztak létre), minek következtében egyre több olyan kapcsolat jött létre, amiben az egyik fél nem japán volt. Az ilyen pároknál leginkább a férfi származott más országból és ez a tendencia a mai napig megmaradt. A férfiak legtöbbször munkájuk miatt költözök Japánban, az pedig csak véglegesíti ottmaradását ha megismerkedik egy lánnyal, esetleg még házasságot is köt. Az ilyen házasságok nagyobb számban sintoista keretek között bonyolódik le, mivel ez a külföldinek sokkal másabb, mint a nyugati országokban megszokott, különlegesebb, szebb, illetve a japán szülők nagyban közrejátszanak az esküvői típus választásánál. Ugyanis, ha egy külföldi a sinzensikit választja az egyfajta ellenzékként szolgál, megmutatja szülők, illetve Japán iránti tiszteletét, elhivatottságát és szeretetét. Ezek után, ha eddig némiképp ellenszenves volt a kiválasztott a családnak, ezzel jó pontot szerzett és jobban elfogadták

Ruhák

[szerkesztés]

A sintó esküvők ruha felhozatala igen színes, mind a hagyományoknak megfelelőek és külön szimbólummal bír valamennyi.

Siromuku Kimonó (白無垢)

Ez a mindenki által ismert fehér, selyembrokát menyasszonyi ruha, amit csak az ara viselhet a szertartás során. Ez a kezdetet és a véget jelképezni, így más nő nem vehet fel fehéret az esküvőn. Emellett a fehér a tisztaság szimbóluma is, így a fehérbe öltözött menyasszony maga a megtestesült tisztaság jelképe. Illetve a színtelenség azt is jelenti, hogy a menyasszony elhagyja családja színeit, de még nem tagja az új családnak, ezért fehér. Legfőbb része a Vatabósi, ami az arcot eltakaró fejfedő (ezt csak is siromukuhoz vehető fel). A menyasszony arca szinte teljesen el van rejtve ez alá/mögé, de hogy miért? Ennek is hagyománya van. Régen ugye a házasságok szinte kivétel nélkül megrendezettek voltak, így a menyasszony arca titok volt a vendégek és a vőlegény előtt (Mert akár még az is megeshetett, hogy a férfi megretten a látványtól és esetleg visszautasítja lányt.). A fehér a tisztaság szimbóluma, így a fehérbe öltözött menyasszony maga a megtestesült tisztaság jelképe. Emellett a színtelenség azt is jelenti, hogy a menyasszony elhagyja családja színeit, de még nem tagja az új családnak, ezért fehér. /Mivel elég drága, így leginkább kölcsönzik a ruhát, vagy egy családtagjuktól öröklik./

Ucsikake kimonó (打ち掛け)

Ez már egy színesebb kimonó, vagyis inkább köpeny, gyönyörű mintákkal, amit az esküvő utáni fogadásra vesz fel a lány. Maru-obi Ucsikake része, ezzel kötik meg a kakesit. Színes, díszes, pompás. Kakesita Az ucsikake alsó fehér kimonója.

Cuno-kakusi fejfedő /Cuno-kakusi = „szarvak elrejtése”/

Ez egy háromszög alakú, fehér fejfedő, ami arra szolgál, hogy elrejtse a menyasszony (vagyis most már feleség) féltékenységének szarvait, hisz a jó feleség velejárója, hogy nem féltékenykedik fölöslegesen. Ezt a fejfedőt fel lehet venni siromukuhoz illetve hiki-furiszodéhoz is.

Hiki-furiszode

Az ucsikake mellett, ez inkább hasonlít egy kimonóhoz. Ez is színes, díszes, az obi kívül van rajta. Ezt a parti végén veszi fel a menyasszony. Ekkor mutatja meg utoljára a vendégeknek, hogy furiszode-t visel, ugyanis ez az öltözék a hajadonok viselete.

Bunkin-takasimada

Ez a hagyományos esküvői bonyolult kontyos hajviselet, kanzasi hajdíszekkel ékesítve. Ilyen hajat a hiki-furisodéhoz vagy az ucsikake kimonóhoz csinálják.

Hakama és Haori

A férfiak öltözete, rendszerint sötét színű, a haorin pedig a családi címer látható.


A ruhákhoz meg kell említeni így a végén, hogy az utolsó átöltözés néha különböző a leírttól, ugyanis van aki, inkább báli ruhát vesz fel, vagy nyugati típusú esküvő ruhát, hogy ők is kicsit átérezzék, milyen is egy ilyen ruhát viselni. De az mindenképp igaz, hogy elég könnyű eladósodni egy ilyen nap után, hisz ahogy leírtam, a menyasszony akár háromszor vagy még többször is átöltözik, kinek hogy van kedve és nem mellesleg pénze, és egy ruha nem pár száz forint. Nem csoda hát, ha egyes párok inkább az olcsóbb megoldást választják, amit még csak ez után fogok bemutatni. De előtte hagy zárjam le ezt a cikkem egy videóval, ami szépen bemutatja a sintó esküvő mikéntjét.


Nyugati típusú esküvő

[szerkesztés]

Minden kislány arról álmodik, hogy ha egyszer felnő, hercegnőként suhanhasson végig a nagy napon a padok között, hogy végül a tökéletes férfi mellé állhasson az oltár előtt, miközben mindenki csak őt nézi és őt dicséri szépsége miatt. Bár szerintem nem sokan gondolnátok, de meg kell, hogy mondjam, hogy ez Japánban sincs másképp! A legtöbb lány gyönyörű fehér, uszályos ruhában akar férjhez menni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. De, hogy honnan jön ez az imádat? Mármint ez annyira más, mint ahogy azt a hagyományos japán kultúrától megszokhattuk. Vagy mégsem? Japán mindent átvesz a Nyugattól, majd azt a saját képére formálja. A nyugati templomi esküvővel sincs másképp, mondhatni nagyon is japános, vagyis japánosan furcsa. De előtte nézzünk egy kis történeti áttekintést.

Támad a Nyugat!

[szerkesztés]

Amerika először a Meidzsi korban hozta meg a változást a japán házasság folyamatában. Ez volt az első lépés, ennek köszönhetjük a sintoista esküvő kialakulását. Majd a II. világháború után újabb változások következtek be, méghozzá a keresztény esküvők átvételével az 1950-es években. Kezdetben még nagyon csekély volt azoknak a száma, akik arra a választásra jutottak, hogy nyugati módon szeretnék kimondani a boldogító igent. Aztán a filmiparnak köszönhetően egyre több film tört be a szigetországba is, a sztárok elbűvölték a japánokat, egy új romantikus világot ismertek meg, növelve ezzel a “keresztény” esküvők tendenciáját. Majd eljöttek az 1980-as évek, s ezzel megkezdődött az áttörés a nyugati esküvők terén. Diana hercegnő és Károly herceg házassága után robbanásszerűen megnövekedett azok száma, akik templomi esküvőt akartak kötni, az pedig csak még inkább növelte a népszerűségét, hogy egy közülük való sztár is, hófehér, fátyolos ruhában ment hozzá szerelméhez. Yamagucsi Momoe, japán popsztár 21 évesen újszerűséget vitt a japán esküvőkbe, mikor férjhez ment Miura Tomokazuhoz, japán színészhez. A 2000-es évekre a számok csak nőttek, olyannyira, hogy ma már a házasulandó japánok 70-80%-a akar „keresztény” esküvőt tartani.

Tehát akkor mi is vezetett mindehhez?

  • Amerika betörése a II. világháború után
  • amerikai filmek hódítása a japán mozikba
  • Diana hercegnő esküvője
  • Yamagucsi Momoe, japán pop idol esküvője

(és ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy a japánok is már nagyobb részben keresztény esküvőt tartanak)

De nem csak ezek változtatták meg a japán fiatalok gondolkodását. Ugyanis ezeken kívül is sok tényező van, amiért a házasulandó pár, inkább a nyugati esküvőt választja. Hogy mik ezek az okok? Elég egyszerű tényekre kell gondolni ennél a kérdésnél. Először is sokkal egzotikusabb és stílusosabb. Másodszor pedig nem olyan hosszadalmas ceremónia, mint a sintó esküvő és nincsen olyan sok szabály, aminek eleget kell tenni, mint a hagyományos esküvőnél, ha van is az sem olyan kötött. Végül pedig, ami a legfontosabb, hogy a pénz nagyúr! Egy „keresztény” esküvő jóval olcsóbbDőlt szöveg, mint a sintó!! Ez a pár ok már bőven elég, hogy a párok ezt a módszert alkalmazzák. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy ennek a fajta esküvőnek EGYÁLTALÁN NINCS VALLÁSOS VONZATA! (ezért is idézőjeles a szót) Tehát egyáltalán nem kell kereszténynek lennie az embernek ahhoz, hogy ő eldöntse „Már pedig én nyugati esküvőt akarok!” És akkor most itt jön képbe a japános furcsaság, amivel ez az esküvői típus japánizalódik. Mindenekelőtt az eljegyzés. Ez ugyanúgy megy minden, mint más típusnál. Talán lehetnek olyan alkalmak, mikor valami extra módon kéri meg a fiú a lány kezét, hogy aki a nyugati esküvő mellett dönt azok már rendszerint vagányabbak, ha lehet így mondani, kicsit másabbak, mint a hagyománytisztelő japánok, akik inkább a családra, szülőkre hagyatkoznak. A leánykérés után pedig ugyan úgy zajlik minden, elmennek a céghez, ami megcsinál mindent helyettük, nekik csak a nagy napra kell koncentrálni. És itt jönnek különböző típusok, ugyanis a keresztény esküvőket a szerint választhatjuk még szét, hogy a pár hol kíván összeházasodni.

„Keresztény” esküvők típusai

[szerkesztés]
1. Katolikus templomban
[szerkesztés]

Elég ritka, mert ide tényleg csak azok mennek el, akiket köt a vallás (Legalább az egyik félnek kereszténynek kell lennie!), de mivel nagyon kevés a katolikus hívő Japánban (2%), nagyon kevés az igazi(!) katolikus templom is, így inkább a második típust választják a párok.

===== 2. Templomi esküvő ===== (nem igazi katolikus templomban)

Ez esetben nyugati stílusú, freskókkal és üvegablakokkal díszített templomban fogadnak hűséget egymásnak. Ezek a templomok leginkább esküvő céljából építettek, más különösebb funkciója nincsen. Meg kell említeni, hogy ezek a templomok, nem is igazán templomok. Legtöbbször úgy néznek ki, mintha egy menő kis kápolnát összeférceltek volna egy luxushotellel és bedobták volna a vörös szőnyeget. Ezt katolikusnak mondják, de persze nem az, leszámítva a hébe-hóba előforduló szenteket az üvegablakokon, illetve a kereszteket, mert az oltár már nem mindenhol van meg.

===== 3. Hotelben ===== (kápolna, ill. terem)

Ilyenkor egy hotelben, külön erre az alkalomra kialakított teremben vagy kápolnában házasodik meg a két fél. Rendszerint ezek méregdrága hotelekben zajlanak, rendszerint a felső emelten (gyönyörű kilátással) és ilyenkor a hotel vezetősége adja össze a párt. Ez kicsit hasonlít az itthoni polgári esküvőhöz. Ez a fajta típus egy részben hasznos is, mert így minden egy helyen megoldható: a megrendezendő ceremónia, bálterem (amit a bulira, evésre-ivásra be lehet rendezni), vendégszobák és még csoportképekhez alkalmas fotóstúdió is van.

(+ egy kis extrémitás: Szapporóban az egyik ilyen templomot egy szupermarket 6. emeletén találjuk meg, ami lássuk be, nem egy szokványos hely egy templomnak)

Maga a ceremónia ugyan úgy megy, ahogy azt a filmekben megszokhattuk, ezt teljes mértékben átvették az amerikaiaktól, szóval itt még csók is van, illetve ugyanúgy az apa kíséri a lányt az oltárhoz, esetleg egyedül megy, ugyanúgy van gyűrű csere, eskü, asztaloknál gyertyagyújtás stb. Ami ilyenkor szokás.

http://www.youtube.com/watch?v=ZygOygijcUM (gyönyörű zenével, ajánlom megnézni!)

http://www.youtube.com/watch?v=OUupdaGfINc (5:07-nél láthatjátok a gyertyagyújtást)

/Yoshiko and Masato - Tokyo American Club. Sept 16, 2012./

DE!

Ami elüt az átlagtól!

[szerkesztés]

Nem kell meglepődni, ha egy japán esküvőn hamis pappal néz szembe az ember. Ugyan is ez ott teljesen megszokott. Mivel már mondtam, hogy a kereszténység igen elenyésző Japánban, így japán keresztény papokkal sem lehet Dunát rekeszteni. Az esküvőkön a papok rendszerint leszerződtetett külföldiek. Megjegyzem még egyszer, KÜLFÖLDI, hogy a hatás még nagyobb legyen, és hogy a japán tényleg azt érezze, hogy keresztény esküvőn van. Tokióban több száz olyan ügynökség működik, amely papi bizonyítvánnyal nem rendelkező nyugati férfiakat alkalmaz és közvetít ki esküvőkre. Papi fogadalmat nem kell tenni, a lényeg, hogy férfi legyél, külföldi és tudj angolul! Ilyen munkát végez például Mark Kelly, Lancashire-ből származó angol férfi, aki már több, mint hat éve él Japánban és hétvégente hamis papként tetszeleg. Hamis papnak lenni pedig óriási üzlet Japánban, hisz egy hamis pap havonta 500.000 jent keres. Ez remek diákmunkát jelent vagy esetleg egy második állát. Persze a Japánban élő igazi keresztény papok mélyen ellenzik az egész cirkuszt. Szerintük ugyanis a hamis ceremónia vezetői legtöbbször felkészületlenek, és csak rossz hírnevet jelentenek számukra is. Egyes pletykák szerint, amikor éppen nem ér rá egy pap utánzat sem, akkor az utcáról hívnak be külföldieket. A japánok legtöbbje (akik nyugati módon házasodnak) úgy is gondolja, hogyha nem külföldi papot használnának, az egész ceremónia elvesztené a hitelességét. Sőt, a japán esküvői ipar más lehetőségeket is nyújt a külföldieknek. Sokan vannak ugyanis, akik a pap mellett gaidzsin vőfélyt illetve tanút szeretnének, akiket persze rendesen meg is fizetnek. Amúgy minél kevésbé vallásos a ceremónia szövege, annál jobb és mivel angolul megy végig az egész, nagyon egy kukkot sem értenek a családtagok, barátok. A cél legtöbbször inkább a násznép megríkatása.

Ezek alapján lássuk be. A japán „keresztény” esküvő nem a két család egyesülését emeli ki, mint például egy sintó szertartás, hanem a bulit és a pompát, azt, hogy ez valami más! A japán nők élvezik, hogy egy teljes napig hercegnőként kezelik őket, de most gondoljunk csak bele, képzelje el minden lány……Ki az, aki nem élvezné, hogy a világ közepe lehet legalább egy napig!


Esküvők külföldön

[szerkesztés]

A kulcsszó a változás! Amerika és a filmjei teljes mértékben megtették a hatását és gyökeret vertek a japán házasság hagyományaiba, méghozzá véglegesen! Hiába volt már jelen a sinzensiki a Meidzsi kor óta, az évek során a japán fiatalok egyre inkább vágyakoztak más országok iránt, hogy a japán szürkeséget kicsit színesebbé tegyék. Így tulajdonképpen nekik köszönhetjük az esküvők nyugati típusainak létrejöttét, többek között a külföldi esküvők típusát, mikor is a fiatal pár fogja magát és inkább egy külföldi ország homokos tengerpartján kel egybe, mondjuk Mauin.

A japánok számára főleg Hawaii és a leghíresebb európai turisztikai célpontok az igazán menő helyszínek, úgy, mint Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Görögország. Egyszóval a napos, tengerparti vidékek, amik különlegesebbé és romantikusabbá teszik ezt a fontos napot.

Sajnos pontos adatok nincsenek, hogy hogyan és mikor alakulhatott ez ki, csak annyit tudunk, hogy mindez a mai kor szüleménye. Az utóbbi időben vált ez igazán divattá annyira, hogy a japánok 6.3%-a dönt amellett, hogy külföldön esküdjenek örök hűséget.

De mégis… Minek menne az ember külföldre, ahol nincsenek ismerősök és barátok? Csak nyűg az egész, utazni is kell hozzá és a helyszínen mindent magunknak elrendezni, ráadásul senki se vehet részt rajta. Vagy pont az a lényeg? Meg kell, hogy mondjam, IGEN! Legalábbis a japánok számára. Azt kell, hogy mondjam, hogy a legfőbb okai, hogy a fiatalok inkább a hawaii-i utat választják, hogy sokkal praktikusabb számukra az (legalábbis néhányuknak, annak a 6.3%-nak), hogy esküvőjüket inkább külföldön tarják meg. Az egész sokkal romantikusabb és mivel kevesebb a vendég (Csak a család és néhány nagyon közeli barát. Vagy ők sem!), jóval kisebb költségvetés is. Az ember lánya igazi bazilikában házasodhat, a pár saját kedve szerint alakíthatja ki a programot, kötöttségek és szülői beleszólás nélkül. Nem kell semmihez sem igazodniuk, mi több a nászút már a szertartás után kezdetét veszi! Összességében a házasulandó pár szerényebb összegből kijöhet a nap végére.

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Dobos_Zsófia/próbalap&oldid=14595936”