Szemmozgás az olvasásban
Szemmozgás az olvasásban A szemmozgás a szemek akaratlagos vagy akaratlan mozgása, célja a vizuális ingerek felfedezése, fixációja és követése.[1] Olvasás közben szemmozgással tudjuk hatékonyan és gyorsan feldolgozni az írott szöveget, ahol a vizuális ingerek az egyes szavak.[1]
Idegrendszeri háttere[szerkesztés]
A szemmozgás kontrolljában több idegrendszeri struktúra vesz részt. A fontosabb struktúrák közé tartozik a colliculus superior, az elsődleges látókéreg (V1), a frontális lebeny és a fali lebeny szemmozgásvezérlő központja.[2]
A colliculus superiort és a retinát ősi idegpálya köti össze, így nagyon gyors, reflexszerű visszacsatolást biztosít a szemmozgató izmok és a retina között, és lehetővé teszi a tekintet elmozdítását hirtelen megjelenő ingerek esetében. Emellett a colliculus superior felelős a tekintet fixációjáért.
A V1-hez futó pályán keresztül az agykéreg közvetlen és közvetett visszacsatolás révén pontosítja a szemmozgást ingerek követésekor. A frontális lebenynek inkább az előrejelzésben van szerepe, vagyis abban, hogy képesek vagyunk bejósolni azt, hol fog megjelenni a következő inger, és arra irányítani a tekintetünket. A fali lebeny feladata a szakkádok célhelyének kódolása, ahol a viszonyítási pont a fej. A szemmozgás irányítása csecsemő korban inkább kéreg alatti központokhoz tartózik, és csak fokozatosan kerül a kérgi területek kontrollja alá az ontogenezis során.[2]
Olvasás közbeni szemmozgás jellemzői[szerkesztés]
A szemmozgást olvasás közben két folyamat jellemzi: szakkádok és fixációk.[3] A szakkádok ugrásszerű szemmozgások, amelyek a tekintet nagyon gyors irányváltását eredményezik. A szakkádok alatt szakkadikus elnyomás van vagyis nem történik információfeldolgozás. A fixáció szünetet jelent a szemmozgásban, amikor a fixáció helyén lévő inger (szórész) a foveára esik.[1] Az információfeldolgozás fixáció közben lehetséges. A retinakép stabilitását a vergencia biztosítja.[3]
Nem mindegyik szót fixáljuk olvasás közben egy adott szövegben. A tartalmas szavak kb. 80%-át fixáljuk, de a funkciószavaknál ez az arány 35-40%-ra esik.[3][4] A fixáció a szavak hosszától is függ. A 2-3 betűből álló szavak 20%-át olvassuk csak el, a 8 betűnél hosszabb szavakat pedig majdnem mindig fixáljuk. Ugyanakkor a szakkádok 10-15%-a regresszív, ilyenkor a szem egy korábban olvasott szóra ugrik vissza.
A szakkádok hossza (kezdő és végpont közötti távolság) 6-8 betű (a látótér 2 foka,[5] a szakkadok ideje átlagosan 20 ms.[3] A fixációk időtartama átlagosan 200-250 ms,[4] de a szöveg nehézségének függvényében lehet akár 100-500 ms (6). A szakkádok és a fixációk időtartama, és az olvasott szövegre vonatkozó aránya a szövegnehézségétől és az olvasó egyéni jellemzőitől függ.[3] Olyan tényezők befolyásolhatják őket, mint a kontextusalapú elvárás, a szógyakoriság, a szóhosszúság, az olvasó gyakorlottsága.
Az olvasás szemmozgásának további jellemzője a perceptuális terjedelem (perceptual span), vagyis a fixáció pontja körül még hány karaktert vagyunk képesek feldolgozni. Balról jobbra olvasóknál ez a terjedelem 3-4 karakter jobbra, és 14-16 karakter balra. Jobbról balra olvasóknál ez értelemszerűen fordítva van.[1][3]
Mért mutatók szemmozgás követésekor[szerkesztés]
Szemmozgás mérésekor a következőket szokták mérni: első fixáció hossza, tekintet hossza (összes fixáció hosszának összege), összes eltöltött idő szavanként (fixáció és regresszív fixáció összege). Más mért mutatók lehetnek a kihagyások, a regresszió valószínűsége, elsődleges fixációs pozíció (PVP)[6][7] a spillover idő.[8] Az alkalmazott kísérleti módszerek a „mozgó ablak”, a „mozgó maszk” és a „határok” módszerei.[9]
Történelem és mérési eszközök fejlődése[szerkesztés]
A szemmozgás mérésének története Louis Émile Javal-lal, 19. századi francia szemésszel, kezdődött, aki leírta a szabad szemmel is megfigyelhető szakkádokat és fixációkat olvasás közben. Saját kutatásaiban Javal tükrökkel figyelte a szemmozgást, később az egyik szemhéjra helyezett mikrofonnal jelezte a szemmozgás időpontját, valamint erős fényt vetítették a kísérleti személy retinájára, és megkérdezték, hogy hol jelenik meg az utókép – ezzel tudták megállapítani a fixáció helyét.[10] A szemmozgás mérésének történelmében használt módszerek között invazív és nem invazív módszerek is találhatók.
Invazív módszerek[szerkesztés]
Az egyik első invazív módszer Delabarre-nak köszönhető.[10][11] Kokainnal érzéstelenített szemre kis, gipszből készült szerkezetet helyezett el, amelynek kivágta a közepét, és amelyhez egy fogantyút rögzített, így a szemmozgást tudta kimográffal ábrázolni.[10][11] Hasonló apparátust fejlesztette ki Huey is.[10] Az 1960-as években pontosabb invazív módszereket kezdtek használni, többnyire kontaktlencséket, amelyekhez különböző szerkezeteket (tükröket, kis lámpákat, stb.) rögzítettek.[10]
Nem invazív módszerek[szerkesztés]
Az első nem invazív módszert, amely 1970-es évekig használatban maradt, Dodge és Cline találta fel.[10] Mivel a szem nem tökéletes gömb, ezért nem a középpontja körül forog, így ha a szaruhártyára fényt vetítenek, akkor annak tükröződése mozogni fog a szem mozgásával együtt. Eleinte a módszer csak a vízszintes mozgásokat tudta rögzíteni, a későbbi fejlesztések során a feljegyezhető szemmozgások készlete bővült.[10]
A korai 1970-es években olyan módszereket alkalmaztak a szem letapogatására, amelyeknél a szem felületén található kontrasztok mozgását írták le – a szemfehérje és az írisz között, a pupilla és az írisz között („sötét-pupilla” követés), a retina által visszatükrözött erős fény („fényes-pupilla” követés).[10]
Újabb módszerek[szerkesztés]
Ezek a módszerek kényelmetlenséget jelentettek a kísérleti személyek számára.[10] Az invazív módszereknél a szerkezetek közvetlenül érintkeztek a szemmel, a nem invazív módszereknél szükséges volt a fej rögzítése. Az 1970-es években lehetővé vált olyan módszerek alkalmazása, amelyek figyelembe vették a fej mozgását is, és ki tudták számítani a szemmozgást hozzá képest. Ezek a módszerek ugyanúgy a szemre vetített fény visszatükrözését mérik, pl. a Purkinje kép szemkövető vagy a Honeywell okulóméter.[10] Újabban javasolt a szemmozgás mérésének kiegészítése más módszerekkel, mint az eseményhez kötött potenciál mérése.[12]
Modellek[szerkesztés]
A modellek két fő csoportja létezik a szemmozgás kontrolljának magyarázatára. Az egyik csoportot az okulómotoros elméletek képezik, amelyek szerint az alacsony szintű tényezők határozzák meg azt, hogy mikor és hova helyezzük át a tekintetet, a mozgásokat pedig az, hogy milyenek a szöveg vizuális tulajdonságai és a látás élessége. Egy ilyen modell a Stratégiai-Taktikai Modell.[9]
A másik fő csoportot a feldolgozási modellek képezik. E modellek szerint a magasabb kognitív funkcióknak is szerepük van a szemmozgás irányításában. Azt, hogy hova helyezzük át a tekintetet az alacsony szintű tényezők befolyásolják, de arra, hogy mikor, olyan folyamatok is hatással vannak, mint pl. a szógyakoriság. Az egyik legelterjedtebb modell az E-Z olvasó modell (E-Z Reader Model).[9]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d Gósy, M. (2005). Az olvasás és az olvasási nehézség. In: Gósy, M. Pszicholingvisztika. Budapest: Osiris Kiadó. pp. 362-396.
- ↑ a b Csibra, G. (2003). A kognitív fejlődés idegrendszeri háttere csecsemőkorban. In: Pléh, Cs., Kovács, Gy. és Gulyás, B. (szerk.) Kognitív idegtudomány. Budapest: Osiris Kiadó. pp. 255-272.
- ↑ a b c d e f Csépe Valéria (2008). Olvasás. In: Csépe, V., Győri, M. és Ragó, A. (szerk.) Általános pszichológia 3. Budapest: Osiris Kiadó. pp. 155-178.
- ↑ a b Rayner, K, Slattery, T. J. és Bélanger, N. N. (2010). Eye movements, the perceptual span, and reading speed. Psychonomics Bulletin Review, 17(6), 834-839. doi: 10.3758/PBR.17.6.834.
- ↑ Richardson, D. C. és Spivey, M. J. (2004). Eye-tracking: Research areas and applications.
- ↑ Kajii, N., Nazir, T. A. és Osaka, N. (2001). Eye movement control in reading unspaced text: the case of the Japanese script. Vision Research, 41, 2503-2510.
- ↑ McConkie, G. W., Kerr, P. W., Reddix, M. D., és Zola, D. (1987). Eye movement controll during reading: I. The location of initial eye fixations on words. Technical Report № 406. University of Illinois at Urbana-Champaign., spillover
- ↑ Átterjedési idő.
- ↑ a b c Starr, M. S. és Rayner, K. (2001). Eye movements during reading: some current controversies. Trends in Cognitive Sciences, 5(4), 156-163.
- ↑ a b c d e f g h i j Richardson, D. C. és Spivey, M. J. (2004). Eye-tracking: Characteristics and methods.
- ↑ a b Delabarre, E. B. (1898). A method of recording eye-movements. The American Journal of Psychology, 9(4), 572-574.
- ↑ Sereno, S. C. és Rayner, K. (2003). Measuring word recognition in reading: eye movements and event-related potentials. Trends in Cognitive Sciences, 7(11), 489-493.
