Szeikilosz sírverse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az ún. Szeikilosz-sztélé

Szeikilosz sírverse a legrégebbi teljes egészében fennmaradt zenei mű a világon. Bár régebbi korokból is maradtak fenn zeneművek (például a hurri dalok), ezek mindegyike töredékes; Szeikiloszé abban egyedülálló, hogy teljes (bár rövid).[1] A dalt, melynek dallamát ókori görög notációval jegyezték fel szövege mellé, egy sírkőre vésve találták a törökországi Aydınban. Datálása alapján i. e. 200 és i. sz. 100 közt keletkezett, az i. sz. 1. század a legvalószínűbb.[2] A sírkövön a következő felirat is szerepel ógörög nyelven: Εἰκὼν ἡ λίθος εἰμί.Τίθησί με Σείκιλος ἔνθα μνήμης ἀθανάτου σῆμα πολυχρόνιον, azaz „Sírkő vagyok, képmás. Szeikilosz helyezett ide a halhatatlan emlékezés örök jeleként,”[3]

Bár kevés adat maradt fenn róla, úgy tűnik, a görögök már az i. e. 4. vagy 3. században feltaláltak egy módot a zeneművek lejegyzésére. Valószínűleg csak a zeneszerzők és kórusvezetők használták, mások hallás után tanulták meg a dalokat. A drámák szövegét általában a zene nélkül jegyezték le, ezért a dalszöveges zenék nagyon ritkák. Nincs rá adat, hogy a görög kottázási rendszer fennmaradt volna a középkorig, de a bizánci és korai reneszánsz időkben keletkezett szövegekhez mellékeltek notációt a görög módszer szerint.

A dallam[szerkesztés]

A dalszöveg feletti sorban betűkkel és számokkal jelölve szerepel a dallam:[4][5]

A dallam


Fájl:Seikilos.mid – A dallam midi formátumban
A dal koiné görög kiejtéssel
A felirat részlete

A szöveg[szerkesztés]

A szöveg (politónikus görög írással; az eredeti csupa nagybetűs) transzliterációval és fordítással:

Görög eredeti Magyar fordítás
Ὅσον ζῇς, φαίνου,
Hoson zēs, phainou,
μηδὲν ὅλως σὺ λυποῦ·
mēden holōs sy lypou;
πρὸς ὀλίγον ἐστὶ τὸ ζῆν,
pros oligon esti to zēn,
τὸ τέλος ὁ xρόνος ἀπαιτεῖ.
to telos ho chronos apaitei.
Amíg élsz, ragyogj,


ne bánkódj semmin,


az élet csak rövid ideig tart,


az idő véget vet neki.

Ajánlás[szerkesztés]

A sírkő utolsó két sora (a szögletes zárójelben egy lehetséges rekonstrukciója szerepel a kitört résznek, ami lacuna vagy egy név rövidítése)[6]) Σείκιλος Εὐτέρ[πῃ], Seikilos Euter[pei], azaz „Szeikilosz Euterpének”. Ez alapján a sírkövet Szeikilosz egy bizonyos Euterpének emelte, aki talán a felesége volt.[7] Egy másik lehetséges rekonstrukció Σείκιλος Εὐτέρ[που], Seikilos Euter[pou], azaz „Euterposz fia Szeikilosz”.[5][8]

A sírkő[szerkesztés]

A sírkő a dán Nemzeti Múzeumban

A sírkövet 1883-ban találta Sir W. M. Ramsay az Aydın melletti Tralleiszben. Egy forrás szerint a sztélé ezután elveszett és Szmirnában találták meg ismét, 1922-ben, a görög-török háború vége felé.[2] Megint másik forrás szerint a sztélé, melyet először az aydıni vasútvonal építésekor fedeztek fel, az építőcég igazgatója, Edward Purser tulajdonába került, és Ramsay itt találta meg, majd közölte. A sztélé ekkor már „aljánál sérült volt, alapját lefűrészelték, hogy Mrs. Purser ezen tarthassa a virágait”, emiatt a szöveg egy sora elveszett. Ezután Edward Purser veje, Mr. Young birtokába került, majd a görögök legyőzéséig a holland konzulnál maradt, aki a háború alatt vigyázott rá. Később a konzul veje Konstantinápolyon és Stockholmon át Hágába vitte, és itt is maradt 1966-ig, amikor a koppengáhai Dán Nemzeti Múzeum (Nationalmuseet) megszerezte; jelenleg is ennek a múzeumnak a gyűjteményében látható.[9]

Régebbi zeneművek[szerkesztés]

Zenei notáció korábban is létezett már; az ékírásos hurri dalok töredékei i. e. 2000 körüliek. Egyes tudósok szerint a kínai Tang dinasztia idején (618–907) lejegyzett dalok régebbiek ennél és a korábbi görög daltöredékeknél, ez azon a feltételezésen alapszik, hogy mivel a kínai zene szertartásos jellegű, és a szertartások, melyeken ezek a zeneművek elhangzottak, talán már i. e. 1000 körül is léteztek, magukat a dalokat is már ugyanabban a formában adták elő ekkor is, ahogyan a 7. században lejegyezték. Még ha fel is tételezzük azonban, hogy a császári udvar zenészei több mint tizenhat évszázadon át változatlan formában őrizték meg ezeket a dalokat, tárgyi bizonyíték nincs ezeknek vagy bármelyik más kínai zeneműnek a Tang dinasztia koránál régebbi keletkezésére. Így Szeikilosz sírverse a legkorábbi teljes bizonyossággal datálható zenemű.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Winnington-Ingram, R.P. (1929. október 1.). „Ancient Greek Music: A Survey”. Music & Letters 10 (4), 343. o, Kiadó: The Oxford University Press. (Hozzáférés ideje: 2012. december 31.)  
  2. ^ a b Landels, John G.. Music in Ancient Greece and Rome. Routledge, 252. o (1999. február 16.) 
  3. Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 148. o (1999. február 16.) 
  4. Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 149. o (1999. február 16.) 
  5. ^ a b Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 88. o (2001. február 16.) 
  6. Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 91. o (2001. február 16.) 
  7. Seikilos epitaph, The Harvard Dictionary of music. Harvard University Press, 767. o (2003. február 16.) 
  8. Pilch, John J.. Flights of the Soul: Visions, Heavenly Journeys, and Peak Experiences in the Biblical World. Wm B. Eerdmans Publishing Co., 79. o (2011. február 16.) 
  9. Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 90. o (2001. február 16.) 

Források[szerkesztés]

  • Historical Anthology of Music. Two volumes. Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1949. ISBN 0674393007
  • Chinese Music. J.A. van Aalst, 1884, 1933.
  • Grove Dictionary of Music and Musicians. London, Macmillan Publishers Ltd., 1980.
  • China. Rulan Chao Pan, 1980.
  • Norton Anthology of Western Music: Ancient to Baroque. Volume one. New York, New York, W. W. Norton & Company, Inc., 2006. ISBN 0393979903
  • Epitaph of Seikilos. C. V. Palisca, J. P Burkholder, 2006.

Külső hivatkozások[szerkesztés]