Szeikilosz sírverse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Az ún. Szeikilosz-sztélé

Szeikilosz sírverse a legrégebbi teljes egészében fennmaradt zenei mű a világon. Bár régebbi korokból is maradtak fenn zeneművek (például a hurri dalok), ezek mindegyike töredékes; Szeikiloszé abban egyedülálló, hogy teljes (bár rövid).[1] A dalt, melynek dallamát ókori görög notációval jegyezték fel szövege mellé, egy sírkőre vésve találták a törökországi Aydınban. Datálása alapján i. e. 200 és i. sz. 100 közt keletkezett, az i. sz. 1. század a legvalószínűbb.[2] A sírkövön a következő felirat is szerepel ógörög nyelven: Εἰκὼν ἡ λίθος εἰμί.Τίθησί με Σείκιλος ἔνθα μνήμης ἀθανάτου σῆμα πολυχρόνιον, azaz „Sírkő vagyok, képmás. Szeikilosz helyezett ide a halhatatlan emlékezés örök jeleként,”[3]

Bár kevés adat maradt fenn róla, úgy tűnik, a görögök már az i. e. 4. vagy 3. században feltaláltak egy módot a zeneművek lejegyzésére. Valószínűleg csak a zeneszerzők és kórusvezetők használták, mások hallás után tanulták meg a dalokat. A drámák szövegét általában a zene nélkül jegyezték le, ezért a dalszöveges zenék nagyon ritkák. Nincs rá adat, hogy a görög kottázási rendszer fennmaradt volna a középkorig, de a bizánci és korai reneszánsz időkben keletkezett szövegekhez mellékeltek notációt a görög módszer szerint.

A dallam[szerkesztés]

A dalszöveg feletti sorban betűkkel és számokkal jelölve szerepel a dallam:[4][5]

A dallam

Mai kottával ez körülbelül így nézne ki:

A dallam kottája
Fájl:Seikilos.mid – A dallam midi formátumban
A dal koiné görög kiejtéssel
A felirat részlete

A szöveg[szerkesztés]

A szöveg (politónikus görög írással; az eredeti csupa nagybetűs) transzliterációval és fordítással:

Görög eredeti Magyar fordítás
Ὅσον ζῇς, φαίνου,
Hoson zēs, phainou,
μηδὲν ὅλως σὺ λυποῦ·
mēden holōs sy lypou;
πρὸς ὀλίγον ἐστὶ τὸ ζῆν,
pros oligon esti to zēn,
τὸ τέλος ὁ xρόνος ἀπαιτεῖ.
to telos ho chronos apaitei.
Amíg élsz, ragyogj,


ne bánkódj semmin,


az élet csak rövid ideig tart,


az idő véget vet neki.

Ajánlás[szerkesztés]

A sírkő utolsó két sora (a szögletes zárójelben egy lehetséges rekonstrukciója szerepel a kitört résznek, ami lacuna vagy egy név rövidítése)[6]) Σείκιλος Εὐτέρ[πῃ], Seikilos Euter[pei], azaz „Szeikilosz Euterpének”. Ez alapján a sírkövet Szeikilosz egy bizonyos Euterpének emelte, aki talán a felesége volt.[7] Egy másik lehetséges rekonstrukció Σείκιλος Εὐτέρ[που], Seikilos Euter[pou], azaz „Euterposz fia Szeikilosz”.[5][8]

A sírkő[szerkesztés]

A sírkő a dán Nemzeti Múzeumban

A sírkövet 1883-ban találta Sir W. M. Ramsay az Aydın melletti Tralleiszben. Egy forrás szerint a sztélé ezután elveszett és Szmirnában találták meg ismét, 1922-ben, a görög-török háború vége felé.[2] Megint másik forrás szerint a sztélé, melyet először az aydıni vasútvonal építésekor fedeztek fel, az építőcég igazgatója, Edward Purser tulajdonába került, és Ramsay itt találta meg, majd közölte. A sztélé ekkor már „aljánál sérült volt, alapját lefűrészelték, hogy Mrs. Purser ezen tarthassa a virágait”, emiatt a szöveg egy sora elveszett. Ezután Edward Purser veje, Mr. Young birtokába került, majd a görögök legyőzéséig a holland konzulnál maradt, aki a háború alatt vigyázott rá. Később a konzul veje Konstantinápolyon és Stockholmon át Hágába vitte, és itt is maradt 1966-ig, amikor a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum (Nationalmuseet) megszerezte; jelenleg is ennek a múzeumnak a gyűjteményében látható.[9]

Régebbi zeneművek[szerkesztés]

Zenei notáció korábban is létezett már; az ékírásos hurri dalok töredékei i. e. 2000 körüliek. Egyes tudósok szerint a kínai Tang-dinasztia idején (618–907) lejegyzett dalok régebbiek ennél és a korábbi görög daltöredékeknél, ez azon a feltételezésen alapszik, hogy mivel a kínai zene szertartásos jellegű, és a szertartások, melyeken ezek a zeneművek elhangzottak, talán már i. e. 1000 körül is léteztek, magukat a dalokat is már ugyanabban a formában adták elő ekkor is, ahogyan a 7. században lejegyezték. Még ha fel is tételezzük azonban, hogy a császári udvar zenészei több mint tizenhat évszázadon át változatlan formában őrizték meg ezeket a dalokat, tárgyi bizonyíték nincs ezeknek vagy bármelyik más kínai zeneműnek a Tang dinasztia koránál régebbi keletkezésére. Így Szeikilosz sírverse a legkorábbi teljes bizonyossággal datálható zenemű.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Winnington-Ingram, R.P. (1929. október 1.). „Ancient Greek Music: A Survey”. Music & Letters 10 (4), 343. o, Kiadó: The Oxford University Press. (Hozzáférés ideje: 2012. december 31.)  
  2. ^ a b Landels, John G.. Music in Ancient Greece and Rome. Routledge, 252. o. (1999. október 10.) 
  3. Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 148. o. (1999. október 10.) 
  4. Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 149. o. (1999. október 10.) 
  5. ^ a b Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 88. o. (2001. október 10.) 
  6. Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 91. o. (2001. október 10.) 
  7. Seikilos epitaph, The Harvard Dictionary of music. Harvard University Press, 767. o. (2003. október 10.) 
  8. Pilch, John J.. Flights of the Soul: Visions, Heavenly Journeys, and Peak Experiences in the Biblical World. Wm B. Eerdmans Publishing Co., 79. o. (2011. október 10.) 
  9. Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 90. o. (2001. október 10.) 

Források[szerkesztés]

  • Historical Anthology of Music. Two volumes. Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1949. ISBN 0-674-39300-7
  • Chinese Music. J.A. van Aalst, 1884, 1933.
  • Grove Dictionary of Music and Musicians. London, Macmillan Publishers Ltd., 1980.
  • China. Rulan Chao Pan, 1980.
  • Norton Anthology of Western Music: Ancient to Baroque. Volume one. New York, New York, W. W. Norton & Company, Inc., 2006. ISBN 0-393-97990-3
  • Epitaph of Seikilos. C. V. Palisca, J. P Burkholder, 2006.

További információk[szerkesztés]