Szeikilosz sírverse
Szeikilosz sírverse a legrégebbi teljes egészében fennmaradt zenei mű a világon. Bár régebbi korokból is maradtak fenn zeneművek (például a hurri dalok), ezek mindegyike töredékes; Szeikiloszé abban egyedülálló, hogy teljes (bár rövid).[1] A dalt, melynek dallamát ókori görög notációval jegyezték fel szövege mellé, egy sírkőre vésve találták a törökországi Aydınban. Datálása alapján i. e. 200 és i. sz. 100 közt keletkezett, az i. sz. 1. század a legvalószínűbb.[2] A sírkövön a következő felirat is szerepel ógörög nyelven: Εἰκὼν ἡ λίθος εἰμί.Τίθησί με Σείκιλος ἔνθα μνήμης ἀθανάτου σῆμα πολυχρόνιον, azaz „Sírkő vagyok, képmás. Szeikilosz helyezett ide a halhatatlan emlékezés örök jeleként,”[3]
Bár kevés adat maradt fenn róla, úgy tűnik, a görögök már az i. e. 4. vagy 3. században feltaláltak egy módot a zeneművek lejegyzésére. Valószínűleg csak a zeneszerzők és kórusvezetők használták, mások hallás után tanulták meg a dalokat. A drámák szövegét általában a zene nélkül jegyezték le, ezért a dalszöveges zenék nagyon ritkák. Nincs rá adat, hogy a görög kottázási rendszer fennmaradt volna a középkorig, de a bizánci és korai reneszánsz időkben keletkezett szövegekhez mellékeltek notációt a görög módszer szerint.
A dallam[szerkesztés]
A dalszöveg feletti sorban betűkkel és számokkal jelölve szerepel a dallam:[4][5]
Mai kottával ez körülbelül így nézne ki:
| – A dallam MIDI-formátumban |
A szöveg[szerkesztés]
A szöveg (politónikus görög írással; az eredeti csupa nagybetűs) transzliterációval és fordítással:
| Görög eredeti | Magyar fordítás |
|---|---|
|
|
Ajánlás[szerkesztés]
A sírkő utolsó két sora (a szögletes zárójelben egy lehetséges rekonstrukciója szerepel a kitört résznek, ami lacuna vagy egy név rövidítése)[6]) Σείκιλος Εὐτέρ[πῃ], Seikilos Euter[pei], azaz „Szeikilosz Euterpének”. Ez alapján a sírkövet Szeikilosz egy bizonyos Euterpének emelte, aki talán a felesége volt.[7] Egy másik lehetséges rekonstrukció Σείκιλος Εὐτέρ[που], Seikilos Euter[pou], azaz „Euterposz fia Szeikilosz”.[5][8]
A sírkő[szerkesztés]
A sírkövet 1883-ban találta Sir W. M. Ramsay az Aydın melletti Tralleiszben. Egy forrás szerint a sztélé ezután elveszett és Szmirnában találták meg ismét, 1922-ben, a görög-török háború vége felé.[2] Megint másik forrás szerint a sztélé, melyet először az aydıni vasútvonal építésekor fedeztek fel, az építőcég igazgatója, Edward Purser tulajdonába került, és Ramsay itt találta meg, majd közölte. A sztélé ekkor már „aljánál sérült volt, alapját lefűrészelték, hogy Mrs. Purser ezen tarthassa a virágait”, emiatt a szöveg egy sora elveszett. Ezután Edward Purser veje, Mr. Young birtokába került, majd a görögök legyőzéséig a holland konzulnál maradt, aki a háború alatt vigyázott rá. Később a konzul veje Konstantinápolyon és Stockholmon át Hágába vitte, és itt is maradt 1966-ig, amikor a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum (Nationalmuseet) megszerezte; jelenleg is ennek a múzeumnak a gyűjteményében látható.[9]
Régebbi zeneművek[szerkesztés]
Zenei notáció korábban is létezett már; az ékírásos hurri dalok töredékei i. e. 2000 körüliek. Egyes tudósok szerint a kínai Tang-dinasztia idején (618–907) lejegyzett dalok régebbiek ennél és a korábbi görög daltöredékeknél, ez azon a feltételezésen alapszik, hogy mivel a kínai zene szertartásos jellegű, és a szertartások, melyeken ezek a zeneművek elhangzottak, talán már i. e. 1000 körül is léteztek, magukat a dalokat is már ugyanabban a formában adták elő ekkor is, ahogyan a 7. században lejegyezték. Még ha fel is tételezzük azonban, hogy a császári udvar zenészei több mint tizenhat évszázadon át változatlan formában őrizték meg ezeket a dalokat, tárgyi bizonyíték nincs ezeknek vagy bármelyik más kínai zeneműnek a Tang dinasztia koránál régebbi keletkezésére. Így Szeikilosz sírverse a legkorábbi teljes bizonyossággal datálható zenemű.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Winnington-Ingram, R.P. (1929. október 1.). „Ancient Greek Music: A Survey”. Music & Letters 10 (4), 343. o, Kiadó: The Oxford University Press. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
- ↑ a b Landels, John G.. Music in Ancient Greece and Rome. Routledge, 252. o. (1999. április 23.)
- ↑ Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 148. o. (1999. április 23.)
- ↑ Mathiesen, Thomas J.. Apollo's lyre: Greek music and music theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press, 149. o. (1999. április 23.)
- ↑ a b Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 88. o. (2001. április 23.)
- ↑ Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 91. o. (2001. április 23.)
- ↑ Seikilos epitaph, The Harvard Dictionary of music. Harvard University Press, 767. o. (2003. április 23.)
- ↑ Pilch, John J.. Flights of the Soul: Visions, Heavenly Journeys, and Peak Experiences in the Biblical World. Wm B. Eerdmans Publishing Co., 79. o. (2011. április 23.)
- ↑ Documents of ancient Greek music: the extant melodies and fragments. Oxford University Press, 90. o. (2001. április 23.)
Források[szerkesztés]
- Historical Anthology of Music. Two volumes. Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1949. ISBN 0-674-39300-7
- Chinese Music. J.A. van Aalst, 1884, 1933.
- Grove Dictionary of Music and Musicians. London, Macmillan Publishers Ltd., 1980.
- China. Rulan Chao Pan, 1980.
- Norton Anthology of Western Music: Ancient to Baroque. Volume one. New York, New York, W. W. Norton & Company, Inc., 2006. ISBN 0-393-97990-3
- Epitaph of Seikilos. C. V. Palisca, J. P Burkholder, 2006.
További információk[szerkesztés]
- „Skolion of Seikilos”, The Session.
- „SEIKILOU WDH 2006”. [2014. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. április 7.) – MP3-felvétel
- RM-felvétel
- Ritoók Zsigmond: A Szeikilosz-költemény. Ókor, VIII. évf. 1. sz. (2009) 70–71. o. Hozzáférés: 2018. április 7.