„Recitativo” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő hozzáadása: nn:Resitativ |
a [r2.5.2] Bot: következő hozzáadása: lv:Rečitatīvs |
||
33. sor: | 33. sor: | ||
[[ja:レチタティーヴォ]] |
[[ja:レチタティーヴォ]] |
||
[[ko:레치타티보]] |
[[ko:레치타티보]] |
||
[[lv:Rečitatīvs]] |
|||
[[nl:Recitatief]] |
[[nl:Recitatief]] |
||
[[nn:Resitativ]] |
[[nn:Resitativ]] |
A lap 2010. november 29., 21:20-kori változata
A recitativo (olasz nyelven jelentése énekbeszéd) zenei fogalom. Szólisztikus hangszerkíséretes énekbeszédet jelöl, amely a 17. században, az olasz operával összefüggésben alakult ki. Olyan kötetlen éneklési módot jelent, amelyet a kottában zenei hangok jeleznek, de időbeli beosztását – tempóját, ritmusát, hangsúlyait – kizárólag az adott szöveg határozza meg. Ennek megfelelően kötetlen ritmus, szillabikus szövegkezelés és gondos prozódia jellemzi. Elsődleges funkciója volt, hogy a zenei részek között meggyorsítsa a cselekmény folyamatát. Amint az opera fejlődése során kialakulnak az áriaformák, dramaturgiailag is szétvált a kettő. A recitativo vált a cselekmény hordozójává, míg az ária ennek érzelmi reflexiójává.
Két alapvető típusa létezik:
- recitativo secco (azaz száraz), vagyis csupán csembaló, később csembaló és gordonka, a 19. századtól néha zongora és nagybőgő kíséretével. A 17-18. század opera- és oratóriumirodalmára jellemző.
- recitativo accompagnato (azaz kíséretes), amikor már zenekar kíséri. Énekszólama dallamosabb, kísérete kidolgozott, motivikusan szőtt zenei anyag, általában zenekarra. A 17. század óta alkalmazzák,a drámai kifejezés árnyaltabb eszközeként.
Felhasznált irodalom
- Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
- Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. ISBN 963-13-5453-9