Hangszín

A hangszín a hang egyik jellemzője. Eltérő hangszíne miatt halljuk más-más jellegűnek a különböző forrásból, például hegedűtől, a cimbalomtól, az egyik vagy másik embertől származó, azonos hangmagasságú (alapfrekvenciájú) hangokat. A hangszínt leginkább a hangkeltésre használt eszköz tulajdonságai határozzák meg: a hangszernél annak anyaga, formája, megszólaltatásának módja, az emberi hang esetén a hangképzőszervek anatómiai jellemzői, a hangképzés módja.

Egy hang hallatán valójában sohasem egyetlen hang van jelen. Azt is mondhatjuk, hogy a természetben tiszta hangok nem, hanem csak összetett hangok jönnek létre, sokféleségük is ebből fakad. Hallásunk viszont éppen e tulajdonságukat kihasználva, hangelemzés útján képes a hangokat hangszín alapján megkülönböztetni.

• Az összetett hang elemei zenei, tehát meghatározható magasságú hang esetén az alaphang és a vele együtt rezgő felhangok. A legmélyebb, vagyis a legkisebb frekvenciájú rezgést nevezzük alaphangnak. A felhangok frekvenciája az alaphang frekvenciájának többszöröse. Az alakítja ki a végeredményként hallható hang karakterét, hangszínét, hogy a különböző felhangok milyen intenzitással vannak jelen.
• Zajszerű, nem meghatározható hangmagasságú hang esetén nemperiodikus rezgéssel állunk szemben. Ennek hangszínét szintén összetevői, részhangjai határozzák meg, de ezek nem alkotnak olyan sorozatot, mint azt a zenei hangok esetében láttuk.

Lásd még

• A hang jellemzői: hangmagasság, hangosság, hangszín
• Felhangsor

Felhasznált irodalom

• Balázs István: Zenei lexikon, Corvina Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 13 5453 9
• Szabolcsi-Tóth: Zenei lexikon, Zeneműkiadó, Budapest, 1965