„Viola pomposa” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő hozzáadása: pl:Viola pomposa |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
A ''Viola pomposa'' – amely egy tenorfekvésű [[vonós hangszer]] – feltalálója [[Johann Nikolaus Forkel]] (1749-1818) ''Musikalischer Almanach für Deutschland auf das Jahr 1782'' irománya szerint [[Johann Sebastian Bach]]. Szintén az előző forrás szerint a név is Bachtól ered. |
A '''Viola pomposa''' – amely egy tenorfekvésű [[vonós hangszer]] – feltalálója [[Johann Nikolaus Forkel]] (1749-1818) ''Musikalischer Almanach für Deutschland auf das Jahr 1782'' irománya szerint [[Johann Sebastian Bach]]. Szintén az előző forrás szerint a név is Bachtól ered. |
||
A cikk még azt is állítja, hogy ''„úgy hangolják, mint a [[cselló]]t, de felül egy húrral több van rajta, valamivel nagyobb a brácsánál, és pánttal rögzített olymódon, hogy a mell előtt karon tartható.”'' |
A cikk még azt is állítja, hogy ''„úgy hangolják, mint a [[cselló]]t, de felül egy húrral több van rajta, valamivel nagyobb a brácsánál, és pánttal rögzített olymódon, hogy a mell előtt karon tartható.”'' |
||
A lap 2009. május 18., 03:05-kori változata
A Viola pomposa – amely egy tenorfekvésű vonós hangszer – feltalálója Johann Nikolaus Forkel (1749-1818) Musikalischer Almanach für Deutschland auf das Jahr 1782 irománya szerint Johann Sebastian Bach. Szintén az előző forrás szerint a név is Bachtól ered.
A cikk még azt is állítja, hogy „úgy hangolják, mint a csellót, de felül egy húrral több van rajta, valamivel nagyobb a brácsánál, és pánttal rögzített olymódon, hogy a mell előtt karon tartható.”
Hangolása: C-G-d-a-é'
Bachot egyébként szoros barátság fűzte Johann Christian Hoffmann (1683-1750) lipcsei udvari hangszerkészítőhöz, akinek egy-két hangszere fennmaradt az utókor számára. Az alkotó amúgy láthatólag egy nagyobbfajta brácsából indult ki, de a kávát kb. 9 cm-esre növelte. A hangszer hosszúsága kb. 60 cm.
Ernst Ludwig Gerber (1746-1819) 1790-es Lexikon der Tonkünstler művének első kötetében a következőket írja: „ez a kényelmes hangszer lehetővé tette a játékosok számára, hogy a tervezett magas és gyors futamokat könnyebben szólaltathassa meg”.
A hangszer 1770 körül teljesen kikerült a köztudatból. A régizenészek ma is ritkán játszanak rajta, a belga Sigiswald Kuijken 2003-ban készíttetett egy „utángyártást”, amit Bach kantáták, ill. a Csellószvitek előadására használ.
