Istár alvilágjárása

Istar alvilágjárása (modern cím), a Kr. e. II. évezredben keletkezett akkád költői mű, eposz a termékenység-istennő, Istar alvilági útjáról és visszatéréséről. Forrása egy sumer eposz, az Innin alvilágjárása volt. Ebből készült az első akkád változat, amelynek töredékes példányai I. Tukulti-apar-Ésarra asszír király könyvtárából kerültek elő. Ezt nevezzük a korábbi Assur-recenziónak. Egy későbbi Assur-recenzió nyomán a mű végső formáját Assurbanapli könyvtárának példányain a Kr. e. VIII – VII. század fordulóján nyerte el.

Az eposzban feldolgozott mítosz magja a termékenység éves körforgásának megjelenítése. A termékenységisten évente újra és újra a holtak országába tér, ekkor a földön megszűnik minden szaporodás, abbamarad az emberek, állatok, növények „élete", s az isten maga is az alvilág hatalmába kerül, mintegy meghal. Istar az alvilág hét kapuján áthaladva leveti ékességeit, s meghal, csak tavasszal támad fel újra.

A sumer eposz néhol terjengős részeit az akkád költő összevonta, viszont nagyobb teret engedett a változó helyzetek sztereotip leírásának. Az újasszír változat költője terjedelmes leírásokat közöl az alvilágról, szövege a Gilgames-eposz és a Nergal és Ereskigal leírásaival is érintkezik. E változat végén Istar férfi párja, Tammuz isten is megjelenik, egyelőre homályos összefüggésben a cselekménnyel: a költő feltehetően már nem ismerte a sumer mítosz hátterét, ezért tétovázott, milyen szerepet adjon az Istartól elválaszthatatlan Tammuznak. A mítosz kezdete:

Istar, fölséges királynő, Kurnugéa kapujához,

a sötétség kapujához siet nagy igyekezettel.

A sötétség háza felé, Irkalla hajléka felé

siet Istár istenasszony, Nannar tűzvérű leánya.

A sötétség háza felé, melyet oda nem hagyott még

senki soha, benne-élő; a sötétség útját járva,

melyről nincsen visszatérés…

A sötétség háza felé, melynek vakond-féle népe

régen elszokott a fénytől. Földet és agyagot esznek

lenn a fény-nem-járta mélyben, ember-nem-járta sötétben,

dideregve, a halottak. Tollruha, mint a madáré,

fedezi el talpig őket. Por lepi be a kilincset,

por lepi az ajtó zárát…

Források

Komoróczy Géza, „Fénylő ölednek édes örömében…”: A sumer irodalom kistükre, Budapest, Európa, 1970