„Szlezák László” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő |
kieg+forrás, +1kép |
||
| 3. sor: | 3. sor: | ||
'''Szlezák László''' ([[Ispáca]] (Pozsony vármegye), [[1870]]. [[augusztus 9.]] – [[Budapest]], [[1953]]. [[augusztus 9.]]) a legkiválóbb [[20. század]]i magyar [[harangöntés|harangöntők]] egyike, a leghíresebb magyar harangöntő. |
'''Szlezák László''' ([[Ispáca]] (Pozsony vármegye), [[1870]]. [[augusztus 9.]] – [[Budapest]], [[1953]]. [[augusztus 9.]]) a legkiválóbb [[20. század]]i magyar [[harangöntés|harangöntők]] egyike, a leghíresebb magyar harangöntő. |
||
Az ő nevelt fia volt [[Gombos Lajos]], majd apáról fiúra szállt a mesterség. A családi hagyomány ma is folytatódik a harangöntő dinasztia két tagjával, az apával, [[Gombos Miklós]]sal és fiával, [[Gombos Ferenc]] |
Az ő nevelt fia volt [[Gombos Lajos]], majd apáról fiúra szállt a mesterség. A családi hagyomány ma is folytatódik a harangöntő dinasztia két tagjával, az apával, [[Gombos Miklós]]sal és fiával, [[Gombos Ferenc (harangöntő)|Gombos Ferenccel]]. |
||
== Életpályája == |
== Életpályája == |
||
[[Fájl:Reformed Church Árpádföld bell with entrance.jpg|bélyegkép|Egy általa 1936-ban öntött harang az [[árpádföld]]i református templom udvarán]] |
|||
Szlezák László – [[Thury Ferenc]] harangöntő rokonaként – 1908-ig a Thury-műhely alkalmazásában állt. A budapesti, a [[Lehel utca]] 8. szám alatt működött műhelyt 1909-ben Egry Ferenc vett át. Tőle 1911-ben Szlezák vásárolt meg a volt Thury-műhelyt. Az önálló műhely első jelentős megrendelése még ebben az évben a [[cegléd]]i református templom számára öntött harang volt. 1914-ben új műhelyt nyitott [[Angyalföld]] külső részén. Az [[első világháború]] alatt megélhetését az biztosította, hogy 1916-tól a rekvirált harangok szakszerű leszerelésére kapott megbízást. Az ezt követő konjunktúrában gyorsan fellendült műhelye közel 100 embert foglalkoztatott. 1928-ban készítette el 3600 kilogrammal ennek az időszaknak a legnagyobb tömegű, harangját a pesti ferencesek [[Alcantarai Szent Péter-templom (Budapest)|Alcantarai Szent Péter-temploma]] részére. Ugyanebben az évben az Országos Ipartestülettől megkapta az ''Aranykoszorús mester'' címet, amelyet ezt követően minden harangján feltüntetett. A két háború között egy ideig elnökhelyettese is volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének, ami az egyik oka lett a család [[második világháború]] utáni üldöztetésének. Munkásságának legnagyobb, 7945 kg tömegű harangját 1930-ban |
|||
készítette el a budapesti [[Szent István-bazilika]] részére. Az 1930-as évek közepén a váci és az esztergomi bazilikától is kapott nagyobb méretű harangra megrendelést. Ekkortól változott az által készített harangok díszítése is, amik palástjának alsó részén szőlőleveles díszítést, a középső részén a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részén babérkoszorúkból és virágfüzérekből alkotott díszítéssort került. Második feleségének a fiát, Gombos Lajost hatéves korában, 1934-ben adoptálta, fiaként nevelte és a mesterség rejtelmeibe is beavatta. |
|||
Gyárát 1944 szeptemberében lebombázták, amit követően fiával saját kezűleg építette fel új műhelyét. A háború utáni első, 700 kilogrammos harangot hulladékbronzból öntötték a Béke téri [[Szent László-templom (Angyalföld)|Szent László-templom]] számára. |
|||
| ⚫ | |||
| ⚫ | 1953-as haláláig – becslések szerint – több, mint 5000 [[harang]]ot öntött. Az [[első világháború]]ban hadi célokra lefoglalt harangok túlnyomó ő öntötte újra, de a [[második világháború]] után haláláig is öntött még harangokat. Műhelyét 1951-ben államosították, ekkor már sokat betegeskedett. Halála után, 1955-ben meg is szűnt. 1960-tól mostohafia, Gombos Lajos lett a harangöntő, azóta apáról fiúra száll a harangöntés Magyarországon.<ref>http://talita.hu/magazin/harangoentes-magyar-mestereknel/</ref> |
||
== Nyughelye == |
== Nyughelye == |
||
| 19. sor: | 24. sor: | ||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
||
{{jegyzetek}} |
{{jegyzetek}} |
||
== Források == |
|||
* http://lexikon.katolikus.hu/S/Szlez%C3%A1k.html |
|||
* Millisits Máté és L. Kiss Katalin: ''Harangöntöde centenárium'', [http://www.epa.hu/02100/02163/00041/pdf/EPA02163_orokseg_10_9-10.pdf Örökség 14. évf. 9-10. szám], epa.hu - 2010. szept. 10. |
|||
[[Kategória:1870-ben született személyek]] |
[[Kategória:1870-ben született személyek]] |
||
A lap 2020. január 6., 02:38-kori változata
Szlezák László (Ispáca (Pozsony vármegye), 1870. augusztus 9. – Budapest, 1953. augusztus 9.) a legkiválóbb 20. századi magyar harangöntők egyike, a leghíresebb magyar harangöntő.
Az ő nevelt fia volt Gombos Lajos, majd apáról fiúra szállt a mesterség. A családi hagyomány ma is folytatódik a harangöntő dinasztia két tagjával, az apával, Gombos Miklóssal és fiával, Gombos Ferenccel.
Életpályája
Szlezák László – Thury Ferenc harangöntő rokonaként – 1908-ig a Thury-műhely alkalmazásában állt. A budapesti, a Lehel utca 8. szám alatt működött műhelyt 1909-ben Egry Ferenc vett át. Tőle 1911-ben Szlezák vásárolt meg a volt Thury-műhelyt. Az önálló műhely első jelentős megrendelése még ebben az évben a ceglédi református templom számára öntött harang volt. 1914-ben új műhelyt nyitott Angyalföld külső részén. Az első világháború alatt megélhetését az biztosította, hogy 1916-tól a rekvirált harangok szakszerű leszerelésére kapott megbízást. Az ezt követő konjunktúrában gyorsan fellendült műhelye közel 100 embert foglalkoztatott. 1928-ban készítette el 3600 kilogrammal ennek az időszaknak a legnagyobb tömegű, harangját a pesti ferencesek Alcantarai Szent Péter-temploma részére. Ugyanebben az évben az Országos Ipartestülettől megkapta az Aranykoszorús mester címet, amelyet ezt követően minden harangján feltüntetett. A két háború között egy ideig elnökhelyettese is volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének, ami az egyik oka lett a család második világháború utáni üldöztetésének. Munkásságának legnagyobb, 7945 kg tömegű harangját 1930-ban készítette el a budapesti Szent István-bazilika részére. Az 1930-as évek közepén a váci és az esztergomi bazilikától is kapott nagyobb méretű harangra megrendelést. Ekkortól változott az által készített harangok díszítése is, amik palástjának alsó részén szőlőleveles díszítést, a középső részén a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részén babérkoszorúkból és virágfüzérekből alkotott díszítéssort került. Második feleségének a fiát, Gombos Lajost hatéves korában, 1934-ben adoptálta, fiaként nevelte és a mesterség rejtelmeibe is beavatta.
Gyárát 1944 szeptemberében lebombázták, amit követően fiával saját kezűleg építette fel új műhelyét. A háború utáni első, 700 kilogrammos harangot hulladékbronzból öntötték a Béke téri Szent László-templom számára.
1953-as haláláig – becslések szerint – több, mint 5000 harangot öntött. Az első világháborúban hadi célokra lefoglalt harangok túlnyomó ő öntötte újra, de a második világháború után haláláig is öntött még harangokat. Műhelyét 1951-ben államosították, ekkor már sokat betegeskedett. Halála után, 1955-ben meg is szűnt. 1960-tól mostohafia, Gombos Lajos lett a harangöntő, azóta apáról fiúra száll a harangöntés Magyarországon.[1]
Nyughelye
Sírja a budapesti Új köztemető 114/X-1-51 sírhelyén található.
Díjai, elismerései
- Magyarország aranykoszorús harangöntő mestere (1928)
Jegyzetek
Források
- http://lexikon.katolikus.hu/S/Szlez%C3%A1k.html
- Millisits Máté és L. Kiss Katalin: Harangöntöde centenárium, Örökség 14. évf. 9-10. szám, epa.hu - 2010. szept. 10.