„9. szimfónia (Beethoven)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
| 5. sor: | 5. sor: | ||
== Története == |
== Története == |
||
=== Megírásának körülményei === |
=== Megírásának körülményei === |
||
[[Schiller]] Örömódája először 1796-ban az általa kiadott ''Thalia'' folyóiratban (első kötet,1786. 1-5 füzet) jelent meg. Beethovent már hamarosan foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. Mint ahogyan ba Schillerrel és Beethovennel barátságban lévő bonni újságíró, Bartholomäus Fischenich 1793 január 26-án Charlotta von Schillernek egy Beethovennel folytatott beszélgetéséről írta: Schiller Örömódáját is feldolgozza, méghozza minden strófáját. Valami tökéletesre számítok, mert ahogy ismerem, nagy és kiemelkedő alkotásra törekszik. Ebben az időben Beethoven már Bécsben volt. A IX. Szimfónia első vázlatai először 1815-ben a későbbi tulajdonos William Scheidéről elnevezett Scheide-vázlatkönyvbe kerültek. Az utolsó tétel (a nagyjelentőségű kórus-fináléval) hasonlít a C moll korálfantázia (op.80, 1808) , a "kis Kilencedik" komponálási technikájára és motívumaira, melynek fő témája viszont a Viszontszerelem (WoO 118, 1794-1794) Gottfried August Bürger szövegéből írt dalban szerepel. A kompozíció befejezésére egész 1824-ig húzódott. A negyedik tétel Beethoven bécsi Ungargasse 5 alatti lakásán készült el. Ezáltal Bécs számít az Európa-himnusz szülőhelyének. |
|||
Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a IX. Szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatolatos döntést csak 1823-ban hozta. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy "végső eszköz" használatát. Carl Czerny, Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni. |
Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a IX. Szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatolatos döntést csak 1823-ban hozta. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy "végső eszköz" használatát. Carl Czerny, Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni. |
||
A lap 2012. november 18., 13:31-kori változata
A IX. (d-moll) szimfónia, Op. 125 Ludwig van Beethoven utolsó befejezett szimfóniája, amely 1824-ben készült el. Tartalmaz részleteket An die Freude című műből is (Friedrich Schiller: „Óda az Örömhöz”), melynek szövegét szólisták és kórus énekli az utolsó tételben. Ez a mű az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten használ.
A szimfónia az európai klasszikus zene egyik legismertebb, és Beethoven legnagyobb, süketsége alatt komponált mesterművei között számon tartott alkotás. Kimagaslóan nagy kulturális szerepet játszik a modern társadalomban, különösen, mióta az Európai Unió a negyedik tétel egy részletét (Örömóda, szöveg nélkül) a hivatalos himnuszaként használja. Külön érdekesség még, hogy ezen mű kézirata 2003-ban 3,3 millió dollárért kelt el. A szimfónia különleges vonzereje miatt ma már az UNESCO listája szerint a Világörökség részét képezi. Az 1. tétel egyfajta „őshomályból” indul. A 2. tétel haláltánchoz hasonlatos. A 3. tétel a kései Beethoven-Adagio-k nyugalmát tükrözi. A 4. tételt nem lehet leírni, hallani kell.
Története
Megírásának körülményei
Schiller Örömódája először 1796-ban az általa kiadott Thalia folyóiratban (első kötet,1786. 1-5 füzet) jelent meg. Beethovent már hamarosan foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. Mint ahogyan ba Schillerrel és Beethovennel barátságban lévő bonni újságíró, Bartholomäus Fischenich 1793 január 26-án Charlotta von Schillernek egy Beethovennel folytatott beszélgetéséről írta: Schiller Örömódáját is feldolgozza, méghozza minden strófáját. Valami tökéletesre számítok, mert ahogy ismerem, nagy és kiemelkedő alkotásra törekszik. Ebben az időben Beethoven már Bécsben volt. A IX. Szimfónia első vázlatai először 1815-ben a későbbi tulajdonos William Scheidéről elnevezett Scheide-vázlatkönyvbe kerültek. Az utolsó tétel (a nagyjelentőségű kórus-fináléval) hasonlít a C moll korálfantázia (op.80, 1808) , a "kis Kilencedik" komponálási technikájára és motívumaira, melynek fő témája viszont a Viszontszerelem (WoO 118, 1794-1794) Gottfried August Bürger szövegéből írt dalban szerepel. A kompozíció befejezésére egész 1824-ig húzódott. A negyedik tétel Beethoven bécsi Ungargasse 5 alatti lakásán készült el. Ezáltal Bécs számít az Európa-himnusz szülőhelyének. Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a IX. Szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatolatos döntést csak 1823-ban hozta. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy "végső eszköz" használatát. Carl Czerny, Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni.
