„Klavikord” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a →Billentyűzet: eznemaz |
régi kép, infobox Címke: HTML-sortörés |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{Hangszer infobox |
|||
[[Fájl:Clavicorde Lépante.JPG|bélyegkép|300px|Klavikord, 16. század]] |
|||
| név = Klavikord |
|||
| kép = Clavichord.jpg |
|||
| képméret = |
|||
| képaláírás = Klavikord 1659-ből |
|||
| más nyelveken = [[angol nyelv|angol:]] ''clavichord'' <br/> [[francia nyelv|francia:]] ''clavicorde'' <br/> [[német nyelv|német:]] ''Clavichord'' <br/> [[olasz nyelv|olasz:]] ''Clavicordo'' |
|||
| besorolás = [[Kordofon hangszerek|kordofon]] <br/> [[Billentyűs hangszerek|billentyűs]] |
|||
| menzúra = |
|||
| csőhossz = |
|||
| hangolás = kromatikus |
|||
| rokon hangszerek = [[spinét]], [[virginál]], [[csembaló]], [[zongora]] |
|||
| hangminta = |
|||
| hangszerjátékos = |
|||
| hangterjedelem-kép = |
|||
| hangterjedelemkép-méret = |
|||
| hangterjedelemkép-aláírás = |
|||
}} |
|||
A '''klavikord''' (régiesen clavichord) [[Billentyűs hangszerek|billentyűs]] [[kordofon]] hangszer, a [[zongora]] egyik elődjének tekinthető. A húrok megszólaltatása a [[csembaló]]tól eltérően, ahol pengetéssel, a zongorához csaknem hasonlóan kis kalapácsok segítségével a húrok megütésével történik. A hangszer neve a billentyűzet (claves) és a húrozat (chorda) elnevezéséből ered. |
A '''klavikord''' (régiesen clavichord) [[Billentyűs hangszerek|billentyűs]] [[kordofon]] hangszer, a [[zongora]] egyik elődjének tekinthető. A húrok megszólaltatása a [[csembaló]]tól eltérően, ahol pengetéssel, a zongorához csaknem hasonlóan kis kalapácsok segítségével a húrok megütésével történik. A hangszer neve a billentyűzet (claves) és a húrozat (chorda) elnevezéséből ered. |
||
17. sor: | 32. sor: | ||
Ikerbillentyűzeten, amit a németek „gebunden” szóval jeleznek, azt a billentyűsort értjük, amelyben szomszédos hangokat ugyanazon a húron szólaltatják meg. Ez azért volt lehetséges, mert akkoriban szekund-hangzásokat nem ütöttek meg egyszerre, és így például a ''c<sup>2</sup>'' húrja a ''cisz'' és a ''d'' megszólaltatására is szolgált. A „[[zongora#A billentyűzet fejlődése|kurta oktávban]]” nem alkalmaztak ilyen fajta ikerbillentyűket, a középfekvésben általában csak szomszédos félhangokat, a harmadik oktávában azonban már elég gyakran három félhangot is egy húron szólaltattak meg. Előfordult – de ez igen ritka eset volt –, hogy négy félhangot tereltek egy húrra. Az ilyen ikerbillentyűzetes klavikordnak bizonyos gyakorlati előnyei vannak: a kisebb terjedelem és olcsóbb előállítási költség. Ugyanakkor a méretcsökkentés és az ikerbillentyűzet alkalmazása a hangok tisztaságának rovására megy. |
Ikerbillentyűzeten, amit a németek „gebunden” szóval jeleznek, azt a billentyűsort értjük, amelyben szomszédos hangokat ugyanazon a húron szólaltatják meg. Ez azért volt lehetséges, mert akkoriban szekund-hangzásokat nem ütöttek meg egyszerre, és így például a ''c<sup>2</sup>'' húrja a ''cisz'' és a ''d'' megszólaltatására is szolgált. A „[[zongora#A billentyűzet fejlődése|kurta oktávban]]” nem alkalmaztak ilyen fajta ikerbillentyűket, a középfekvésben általában csak szomszédos félhangokat, a harmadik oktávában azonban már elég gyakran három félhangot is egy húron szólaltattak meg. Előfordult – de ez igen ritka eset volt –, hogy négy félhangot tereltek egy húrra. Az ilyen ikerbillentyűzetes klavikordnak bizonyos gyakorlati előnyei vannak: a kisebb terjedelem és olcsóbb előállítási költség. Ugyanakkor a méretcsökkentés és az ikerbillentyűzet alkalmazása a hangok tisztaságának rovására megy. |
||
Amint a |
Amint a [[rövid oktávot]] fokonként teljes oktávává kellett kiszélesíteni, úgy a zenegyakorlat módosulása, gazdagodása miatt az ikerbillentyűzetet is teljes billentyűsorrá kellett fejleszteni. Ez a fejlődési folyamat a 17. században már megindult és a 18. század elején fejeződött be. Ennek ellenére még a 18. század második felében is készítettek ikerbillentyűs klavikordokat, noha a század utolsó negyedében majdnem kizárólag teljes billentyűzetűek voltak ezek a hangszerek. |
||
== Játék == |
== Játék == |
||
32. sor: | 47. sor: | ||
== Források == |
== Források == |
||
* A műveltség útja XII. kötet (Tolnai nyomdai műintézet és kiadóvállalat R.T. 1925) |
* A műveltség útja XII. kötet (Tolnai nyomdai műintézet és kiadóvállalat R.T. 1925) |
||
* {{BRZene|2}} |
|||
== Külső hivatkozások == |
== Külső hivatkozások == |
A lap 2011. július 11., 05:18-kori változata
Klavikord | |
Klavikord 1659-ből | |
Más nyelveken | |
angol: clavichord francia: clavicorde német: Clavichord olasz: Clavicordo | |
Besorolás | |
kordofon billentyűs | |
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 314.122-4-8 |
Feltalálás ideje | 12. század |
Hangolás | kromatikus |
Rokon hangszerek | spinét, virginál, csembaló, zongora |
A Wikimédia Commons tartalmaz Klavikord témájú médiaállományokat. |
A klavikord (régiesen clavichord) billentyűs kordofon hangszer, a zongora egyik elődjének tekinthető. A húrok megszólaltatása a csembalótól eltérően, ahol pengetéssel, a zongorához csaknem hasonlóan kis kalapácsok segítségével a húrok megütésével történik. A hangszer neve a billentyűzet (claves) és a húrozat (chorda) elnevezéséből ered.
A klavikord a 15. századtól Közép- és Észak-Európában a házi muzsikálásban és a zeneoktatásban kedvelt hangszer volt.
Felépítés
A klavikordok külső formájukat tekintve téglatest alakú, vagy sokszögletű, lapos dobozok. Nem rendelkeznek alvázzal, hanem asztalra vagy más bútordarabra helyezik őket és úgy játszanak rajtuk. Ez a forma már a 15. század közepére kialakult.
Belső berendezésükben egyszerűek. Mint a neve elárulja, a hangszer billentyűzetből (claves) és húrozatból (chorda) áll. A húrok a billentyűzettel párhuzamos irányban haladnak úgy, hogy a mély hangok húrjai a játszó felé esnek (akárcsak a cimbalomnál). A billentyűzet is a lehető legegyszerűbb. Úgy működik, mint egy kétkarú emelő. Innenső oldalán lenyomjuk, mire a túlsó fele felemelkedik, és a billentyű végén merőlegesen álló, a hossztengely irányában lapított fém (legtöbbször sárgaréz) ütőke (tangente) a húrt megszólaltatja. Ennek az ütőkének kettős szerepe van. Az egyik, hogy megüti és rezgésbe hozza a sárgarézhúrt, a másik, hogy egyúttal a hangmagasságnak megfelelő hosszúságra osztja. Elkerülendő azt, hogy az osztott húr mindkét része zengjen, a megütés helyétől az akasztószögek felé – tehát a játszótól balra – eső húrrészeket a közéjük font posztó- vagy nemezszalagok tompítják.
Húrozata kettős, azaz párosával hangolják egy-egy hangját, mert a vékony sárgarézdrótok az ütők érintésére olyan vékony, kellemesen halk hangot adnak, hogy a jobb hangzás kedvéért párosával alkalmazzák őket. Nemcsak a húrokat kettőzték meg, hanem orgonaszerűleg két manuállal és egy pedállal is építettek klavikordokat, amelyeket orgonistáknak, otthoni használatra készítettek.
Billentyűzet
Miután a klavikordot hordozható, kisméretű hangszerként alkalmazták – mely csak a későbbiekben készült nagyobb méretben is – ezért úgy anyag-, mint helymegtakarítás szempontjából, de csupán a zene akkori gyakorlatából következve is a 18. század elejéig úgynevezett ikerbillentyűzettel készítették.
Ikerbillentyűzeten, amit a németek „gebunden” szóval jeleznek, azt a billentyűsort értjük, amelyben szomszédos hangokat ugyanazon a húron szólaltatják meg. Ez azért volt lehetséges, mert akkoriban szekund-hangzásokat nem ütöttek meg egyszerre, és így például a c2 húrja a cisz és a d megszólaltatására is szolgált. A „kurta oktávban” nem alkalmaztak ilyen fajta ikerbillentyűket, a középfekvésben általában csak szomszédos félhangokat, a harmadik oktávában azonban már elég gyakran három félhangot is egy húron szólaltattak meg. Előfordult – de ez igen ritka eset volt –, hogy négy félhangot tereltek egy húrra. Az ilyen ikerbillentyűzetes klavikordnak bizonyos gyakorlati előnyei vannak: a kisebb terjedelem és olcsóbb előállítási költség. Ugyanakkor a méretcsökkentés és az ikerbillentyűzet alkalmazása a hangok tisztaságának rovására megy.
Amint a rövid oktávot fokonként teljes oktávává kellett kiszélesíteni, úgy a zenegyakorlat módosulása, gazdagodása miatt az ikerbillentyűzetet is teljes billentyűsorrá kellett fejleszteni. Ez a fejlődési folyamat a 17. században már megindult és a 18. század elején fejeződött be. Ennek ellenére még a 18. század második felében is készítettek ikerbillentyűs klavikordokat, noha a század utolsó negyedében majdnem kizárólag teljes billentyűzetűek voltak ezek a hangszerek.
Játék
Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.
A klavikord-játéknak volt egy különleges tulajdonsága, mely az akkori előadók számára különösen kedveltté tette ezt a hangszert, ez pedig a remegtetés (bebung). Ha a billentyű lenyomása után az ujjat mozgatták rajta, az a billentyű túlsó végén lévő ütőket a húron oldal irányban kissé oda-vissza mozgatta, így a hang úgy szólt, mint a vonósokon a vibrato. A klavikord hangja lágy és behízelgő volt, így színesebb előadást tett lehetővé, mint kortársai, a csembaló vagy a spinét.
Még a 18. század közepén író esztétikusok is úgy írtak róla, hogy mélabús, „kimondhatatlanul édes szavú hangszer”. A klavikord a 18. század végén nagy kedveltségnek örvendett, de a 19. században kénytelen volt a diadalmasan előretörő zongorának a helyét átadni.
Források
- A műveltség útja XII. kötet (Tolnai nyomdai műintézet és kiadóvállalat R.T. 1925)
- Brockhaus Riemann zenei lexikon II. (G–N). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1984. ISBN 963-330-543-8