„Aton-himnusz” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a szöveg fent van a wikiforrásban, ne rakjuk ide a teljeset, főleg úgy, hogy "forrás: internet" |
Nincs szerkesztési összefoglaló Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés Haladó mobilszerkesztés |
||
| 4. sor: | 4. sor: | ||
Az '''Aton-himnusz''' [[Ókori Egyiptom|ókori egyiptomi]] irodalmi alkotás, az ókor egyik legjelentősebb irodalmi műve, melynek szerzője feltehetőleg [[Ehnaton]] fáraó. A himnusz a [[napisten]]t, [[Aton]]t dicsőíti, kinek kultuszát Ehnaton megkísérelte kizárólagossá tenni. A szöveg [[Ay]], egy magas rangú tisztségviselő (később fáraó) nem használt sírjának falára vésve maradt fenn [[Ahet-Aton]], az Aton tiszteletére emeltetett új főváros közelében. |
Az '''Aton-himnusz''' [[Ókori Egyiptom|ókori egyiptomi]] irodalmi alkotás, az ókor egyik legjelentősebb irodalmi műve, melynek szerzője feltehetőleg [[Ehnaton]] fáraó. A himnusz a [[napisten]]t, [[Aton]]t dicsőíti, kinek kultuszát Ehnaton megkísérelte kizárólagossá tenni. A szöveg [[Ay]], egy magas rangú tisztségviselő (később fáraó) nem használt sírjának falára vésve maradt fenn [[Ahet-Aton]], az Aton tiszteletére emeltetett új főváros közelében. |
||
A himnusz Ehnaton |
A himnusz Ehnaton egyistenhitének művészi összefoglalása. A hajnalban felkelő napkorong dicséretével kezdődik, és már bevezetésként kijelenti, hogy a Nap a teremtő Isten. Ezután a sötétség, az éjszaka borzalmait részletezi a mű ''(„a földre a halál sötétsége borul”),'' majd ezzel éles ellentétbe helyezve a következő szakasz ismét a napfelkeltét írja le, és azt, hogy a nap sugaraitól minden életre kel ''(„Ragyogóvá válik a föld, amikor megjelensz a horizonton”).'' Hosszan részletezi a himnusz, hogy Aton ad életet mindennek a földön, a vízben, az egész természetben, még az ég madarainak is. Az előző szakasz komor mozdulatlanságát mozgalmasság, élet váltja fel. |
||
Az ezt követő szakasz az egész világ teremtőjeként írja le Atont, ami az ókori világban szokatlan univerzális istenképet vetít elénk: Aton nemcsak saját népe, az egyiptomiak teremtője, hanem az egész emberiségé. Az ezutáni két szakasz Aton művének tulajdonítja a [[Nílus]] áradását (a reformok előtt erről úgy tartották, [[Ízisz]] könnyei okozzák), valamint az évszakok váltakozását. |
Az ezt követő szakasz az egész világ teremtőjeként írja le Atont, ami az ókori világban szokatlan univerzális istenképet vetít elénk: Aton nemcsak saját népe, az egyiptomiak teremtője, hanem az egész emberiségé. Az ezutáni két szakasz Aton művének tulajdonítja a [[Nílus]] áradását (a reformok előtt erről úgy tartották, [[Ízisz]] könnyei okozzák), valamint az évszakok váltakozását. |
||
A lap jelenlegi, 2021. június 2., 11:35-kori változata
| Aton-himnusz | |
 | |
| A himnusz eredeti szövege | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Aton-himnusz témájú médiaállományokat. |
Az Aton-himnusz ókori egyiptomi irodalmi alkotás, az ókor egyik legjelentősebb irodalmi műve, melynek szerzője feltehetőleg Ehnaton fáraó. A himnusz a napistent, Atont dicsőíti, kinek kultuszát Ehnaton megkísérelte kizárólagossá tenni. A szöveg Ay, egy magas rangú tisztségviselő (később fáraó) nem használt sírjának falára vésve maradt fenn Ahet-Aton, az Aton tiszteletére emeltetett új főváros közelében.
A himnusz Ehnaton egyistenhitének művészi összefoglalása. A hajnalban felkelő napkorong dicséretével kezdődik, és már bevezetésként kijelenti, hogy a Nap a teremtő Isten. Ezután a sötétség, az éjszaka borzalmait részletezi a mű („a földre a halál sötétsége borul”), majd ezzel éles ellentétbe helyezve a következő szakasz ismét a napfelkeltét írja le, és azt, hogy a nap sugaraitól minden életre kel („Ragyogóvá válik a föld, amikor megjelensz a horizonton”). Hosszan részletezi a himnusz, hogy Aton ad életet mindennek a földön, a vízben, az egész természetben, még az ég madarainak is. Az előző szakasz komor mozdulatlanságát mozgalmasság, élet váltja fel.
Az ezt követő szakasz az egész világ teremtőjeként írja le Atont, ami az ókori világban szokatlan univerzális istenképet vetít elénk: Aton nemcsak saját népe, az egyiptomiak teremtője, hanem az egész emberiségé. Az ezutáni két szakasz Aton művének tulajdonítja a Nílus áradását (a reformok előtt erről úgy tartották, Ízisz könnyei okozzák), valamint az évszakok váltakozását.
A következő szakaszban a fókusz távolodni kezd a Földtől („megteremtetted a távoli eget, hogy benne ragyogj, és láss mindent, mit létrehoztál”), és utal a hívek hódolatára („minden szem Téged figyel, a nappali korongot”). A befejező rész ismét összeköti az eget és földet, mégpedig a fáraó személyével, akinek a vallás tanítása szerint az emberiség és Aton közti közvetítő szerep jutott („Senki nincs, ki ismer téged, kivéve fiadat, Noferhepruré-waenrét”). Itt a himnusz főbb témáinak rövid felidézéseként ismét hangsúlyozza Aton teremtő hatalmát és az istennek az élet minden területére kiterjedő jelentőségét, majd Ehnaton uralkodói nevével (Noferhepruré-waenré) és címeinek felsorolásával, valamint Nofertiti említésével zárul a mű.
Az Aton-himnusz erős hatással lehetett a Bibliában szereplő 104. zsoltárra, melynek szövege nagyban hasonlít a naphimnuszra. Szintén nagyban hasonlít rá a Hunefer-papiruszon fennmaradt Ré-himnusz és a jóval korábbi sumér eposz, a Lugalbanda a Hegység homályában egy része.
További információk[szerkesztés]
