„Szerkesztő:Csuja/allap1” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
linkek+egy kis forrás
nem elégséges az ottani forrás számomra
13. sor: 13. sor:


Egy, az 1890 és 1910 között pusztító [[Influenza|influenza]]járvány végzett Tuktoyaktuk (őslakos) lakosságának jelentős részével; a betegséget valószínűleg [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] bálnavadászok hurcolhatták be. Az elkövetkező években a dené nép tagjai és a [[Herschel-sziget]] lakosai vették birtokba a területet. 1937-ben már a [[Hudson-öböl Társaság]] által létesített kereskedelmi állomás állt itt.
Egy, az 1890 és 1910 között pusztító [[Influenza|influenza]]járvány végzett Tuktoyaktuk (őslakos) lakosságának jelentős részével; a betegséget valószínűleg [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] bálnavadászok hurcolhatták be. Az elkövetkező években a dené nép tagjai és a [[Herschel-sziget]] lakosai vették birtokba a területet. 1937-ben már a [[Hudson-öböl Társaság]] által létesített kereskedelmi állomás állt itt.

1944. szeptember 9-én heves (őszi) szélvihar vonult át a településen, súlyosan megrongálva több épületet és kikötőben lévő hajót is, továbbá megölve 11 embert, miközben Tuktoyaktuk felé tartottak hajójukkal az Anderson-folyón.


1947-ben itt nyílt meg az inuit fiatalok kanadai társadalomba integrálódását, olvadását célzó iskolák egyike.
1947-ben itt nyílt meg az inuit fiatalok kanadai társadalomba integrálódását, olvadását célzó iskolák egyike.

A lap 2019. szeptember 13., 18:27-kori változata

Csuja/allap1
Népesség
Teljes népességAz értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.
SablonWikidataSegítség

Tuktoyaktuk (Inuvialuktunul [1]: Tuktuyaaqtuuq; jelentése: karibunak tűnő) inuvialuit (nyugat-kanadai inuit) település az Északnyugati területek[2] Inuvik régiójában, az Inuvik–Tuktoyaktuk országút északi végénél.[3][4] Az inuvialuitok számára fenntartott terület, angol nevén az Inuvialuit Settlement Region, hat településének egyike.

Tuktoyaktuk az északi sarkkörtől északra, a Jeges-tenger partján fekszik, emellett az egyetlen olyan, a Jeges-tenger partján fekvő, kanadai település, mely úton közvetlen összekötettésben áll az ország többi részével.

A települést előzőleg Port Brabantként lehetett ismerni, amikor is 1950-ben átnevezték jelenlegi – őslakos eredetű – nevére.[2]

Története

Bár mindeddig leleteket nem találtak a környéken, a területet az inuvialuitok már évszázadok óta karibu-, illetve bálnavadászatra használhatták. Ezenfelül Tuktoyaktuk természetes kikötőjén keresztül szállíthattak ellátmányt más inuvialuit telepekhez.

Egy, az 1890 és 1910 között pusztító influenzajárvány végzett Tuktoyaktuk (őslakos) lakosságának jelentős részével; a betegséget valószínűleg amerikai bálnavadászok hurcolhatták be. Az elkövetkező években a dené nép tagjai és a Herschel-sziget lakosai vették birtokba a területet. 1937-ben már a Hudson-öböl Társaság által létesített kereskedelmi állomás állt itt.

1947-ben itt nyílt meg az inuit fiatalok kanadai társadalomba integrálódását, olvadását célzó iskolák egyike.

Az 1950-es évek elején rádiólokátorok épültek Kanada északi, sarkvidéki részein, beleértve Tuktoyaktukot is, a „Distant Early Warning Line” vagy másképpen „Early Warning Line” (magyarul körülbelül: Korai Figyelmeztetőrendszer) esetleges szovjet támadás elleni figyelmeztetőrendszer részeként.

Az 1970-80-as években a település a Beaufort-tengeren zajló kőolaj- és földgázlelőhely-feltárások egyik bázisa lett. Több e – az 1973-as olajválságot követő – korban felépült ipari létesítmény látható a területen.

2010-ben jelentették be, hogy előzetes környezeti hatástanulmány fog készülni egy egész évben használható, Inuvikot és Tuktoyaktukot összekötő országúttal kapcsolatban. Az Inuvik–Tuktoyaktuk országút építése hivatalosan 2014. január 8-án kezdődött, és 2017. november 15-én fejeződött be.

Elhelyezkedése

Tuktoyaktuk a Kugmallit-öböl partján fekszik, a Mackenzie folyó deltájától nem messze. Területe 14 km2.

Foglalkoztatottság

A helyiek számottevő része vadászással, halászással szerez magának élelmet. Ősszel a karibuk vadászata a jellemző, vadkacsák elejtése tavasszal és ősszel is gyakori; a halászat egész évben folyik, sokan gyűjtögetéssel, kaributartással is foglalkoznak.

Manapság azonban a lakosság legfőbb bevételi forrásává a turizmus és a fuvarozás vált. Az olaj-, illetve földgázipar is jelentős számú munkaerőt foglalkoztat a település lakosságához mérten.

Népesség

A 2016. évi kanadai népszámlálás adatai szerint Tuktoyaktuk település lakossága 898 fő volt, amely 5,2%-os növekedést jelent a 2011. évi 854 főhöz képest. A népsűrűség 64,1 fő; a lakások száma 283 db. A település lakosságának nagy többsége kanadai őslakos (90,8%), ebből 88% inuit; 1,8% egyéb (dené, stb.), és 9,2% nem őslakos származású.

Éghajlata

Tuktoyaktuk éghajlata még a szubarktikus kategóriába tartozik; a júliusi középhőmérséklet meghaladja a 10 °C-ot.

Mivel a Jeges-tenger ezen része az év jelentős részében fagyott, így a tenger mérséklő hatása korlátozott; rendkívül hideg teleket és rövid tavaszokat eredményezve. Emiatt az április átlagosan jóval hűvösebb októbernél, a május pedig szeptembernél.

A magasnyomású hideg levegőnek köszönhető, mely a település időjárását az év döntő többségében meghatározza, a kis mennyiségű, évi 200 mm alatti csapadék.

Mivel Tuktoyaktukot nem zárja el teljesen el teljesen semmilyen hegység az északi-amerikai kontinenstől, ezért nyáron a hőmérséklet 20 °C fölé is emelkedhet, a környező vizek hűtő hatása ellenére. A településen eddig mért legmagasabb hőmérséklet 29,4 °C volt.

Közlekedés

A Tuktoyaktuk/James Gruben Repülőtér köti össze légi úton a települést Inuvikkal.

Az Inuvik–Tuktoyaktuk országút 2017-es megnyitása előtt Inuvikot szárazföldön csak a téli időszakban lehetett elérni.

Jegyzetek

  1. helyi inuit nyelv
  2. a b Home. www.tuktoyaktuk.ca. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)
  3. International, Radio Canada: Canada now officially connected by road-coast to coast to coast (amerikai angol nyelven). RCI | English, 2017. november 15. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)
  4. David Michael Lamb; David Common: Driving to the top of the world: Exploring Canada's new Arctic highway, 2017. április 18. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)