„Palatalizáció” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a +forrás |
a →Forrás |
||
7. sor: | 7. sor: | ||
==Forrás== |
==Forrás== |
||
*''[[A világ nyelvei]]'', Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, p. 1663. |
*''[[A világ nyelvei]]'', Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, p. 1663. |
||
* |
*José Enrique Gargallo Gil, Maria Reina Bastardas: ''Manual de lingüística románica'', Ariel Lingüística, Barcelona, 2007. |
||
[[Kategória:Hangtan]] |
[[Kategória:Hangtan]] |
A lap 2007. szeptember 15., 20:20-kori változata
A palatalizáció (a latin palatum „íny” szóból), másképp jésítés vagy lágyítás olyan mássalhangzó-képzésmód, illetve az így létrejött mássalhangzó, amelynél a nyelvhát felduzzad a szájpadlás középső része felé az eredeti mássalhangzó szokásos képzésével egyidejűleg. Másképp fogalmazva, az eredeti mássalhangzót egy j hanggal együtt ejtjük ki. E képzési mód számos nyelvben megtalálható, de különösképpen a szláv nyelvek sajátossága. Megvolt az uráli alapnyelvben is, azonban a magyarban nem maradt fenn (a ly betű ilyen hang emlékét őrzi, amelyet még ejtenek néhány nyelvjárásban).
A palatalizáció a késői latinban is végbement, ezért kezdték el az eredetileg minden helyzetben k-nak hangzó c és g-nek hangzó g betűket magas magánhangzók – e és i – előtt és hatására kj-nek és gj-nek ejteni, aminek következtében ebben a hangkörnyezetben később elől képzett hangokká (cs/dzs, c~dz~sz/zs stb.) alakultak. Az újlatin nyelvekben a jésítés még tovább folytatódott és több mássalhangzóra, illetve mássalhangzó-kapcsolatra is kiterjedt; különösképpen jellemző ez az iberoromán nyelvekre.
Tágabb értelemben a palatalizáció valamely mássalhangzó palatális hanggá alakulását is jelenti, például a latin multus → spanyol mucho (multus > *[mujtu] > *[mutjo] > [muʧo]).
Forrás
- A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, p. 1663.
- José Enrique Gargallo Gil, Maria Reina Bastardas: Manual de lingüística románica, Ariel Lingüística, Barcelona, 2007.