Sejtelmélet
_2936.JPG)
A sejtelmélet a biológia egyik alapvető felismeréseként azt mondja ki, hogy minden növény és állat (beleértve szerveiket is), bármilyen sokfélék legyenek is, csak sejtekből épülnek fel. Az elmélet következtében ismerték fel, hogy a növekedés folyamata egyre több sejt létrejöttének eredménye és a szaporodás is sejtalapú. Új sejtek csak korábban meglévőkből alakulhatnak ki, élettelen anyagból való spontán létrejöttük soha nem figyelhető meg. A sejtelméletet a német Matthias Schleiden és Theodor Schwann dolgozta ki és lényegét Rudolf Virchow fogalmazta meg frappánsan: omnis cellula e cellula (minden sejt sejtből keletkezik).[1]
A sejtelmélet története[szerkesztés]
A sejtelmélet fejlődése szorosan kapcsolódik a sejtbiológia (citológia) történetéhez. A mikroszkóp feltalálása és tökéletesítése lehetővé tette a növények anatómiai finomszerkezetének tanulmányozását. A sejt (latinul cellula) kifejezést először az angol Robert Hooke használta 1665-ben a parafa szövetében talált apró kamrákra, később pedig más növényekben is talált hasonló struktúrákat.
A német Lorent Oken 1805-ös tanulmányában feltételezte hogy az apró hólyagocskákat "ősnyálka" tölti ki. 1830-ban Franz Julius Ferdinand Meyen orvos és botanikus a Phytotomy című tankönyvében leírta a növényi szervek sejtekből álló mikroszkopikus szerveződését. Ugyanebben az évben Karl Heinrich Baumgärtner patológus közzétette elméletét az embriológiai szférikus képződési elméletét, amelyet a sejtelmélet előfutárának tartanak.
A sejtelméletet először Matthias Jakob Schleiden fogalmazta meg 1838-ban, de csak a növényekre vonatkozóan. Ugyanebben az évben Theodor Schwann kiterjesztette teóriáját az állati szervezetekre is, majd az elméletet a "Mikroszkópos vizsgálatok az állatok és növények szerkezetének és növekedésének egyezőségéről" (Mikroskopische Untersuchungen über die Übereinstimmung in der Struktur und dem Wachstum der Tiere und Pflanzen) c. 1839-ben megjelent művében foglalta össze. Schwann azt is megállapította, hogy a petesejt egyetlen sejt, amelyből végül teljes szervezet fejlődik ki.
Az elméletet az 1850-es években Rudolf Virchow az orvostudományban is alkalmazta. 1858-ban közzétette sejtkórtani elméletét, amely szerint a betegségek a szervezet sejtjeinek rendellenességein alapulnak; ez a felismerés ma is a patológia egyik alappillére. A mikroorganizmusok patológiai szerepéről Virchow még nem tudott. Néhány évvel később Louis Pasteur munkássága végleg diszkreditálta az élet spontán keletkezésének elméletét.
A sejtelmélet tételei[szerkesztés]
A sejtelmélet ma is elfogadott állításai a következők:
- Minden szervezet egy vagy több sejtből áll.
- A sejtek mindig más sejtekből keletkeznek sejtosztódás útján.
- Alapvető szerkezetét illetően és biokémiai szempontból minden sejt lényegében egyforma.
- A sejt a szervezetek felépítésének és működésének alapegysége.
- Az alapvető anyagcsere a sejteken belül zajlik.
- A genetikai anyag és az örökletes információ a sejtosztódás során öröklődik.
Az élet egyes definíciói szerint az olyan nem sejt alapú organizmusok, mint a vírusok is élőnek tekinthetők, így a sejtelmélet alól lehetnek kivételek.[2] Az életnek azonban nincs általánosan elfogadott meghatározása.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Heinz Otremba: Rudolf Virchow. Begründer der Zellularpathologie. Eine Dokumentation. Echter-Verlag, Würzburg 1991, S. 5.
- ↑ Villarreal, Luis P. (August 8, 2008) Are Viruses Alive? Scientific American
- ↑ (2021) „An organisational systems-biology view of viruses explains why they are not alive”. Biosystems 200, 104324. o. DOI:10.1016/j.biosystems.2020.104324. ISSN 0303-2647. PMID 33307144.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Zelltheorie című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.