Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-4-2
Chiara Lubich (eredeti nevén Silvia Lubich; Trento, 1920. január 22. – Rocca di Papa, 2008. március 14.) Templeton- és UNESCO-díjas olasz katolikus egyházi személyiség, az Olaszországból indult Fokoláre mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke.
Az észak-olaszországi Trentóban született, szülei munkások voltak. A velencei egyetem filozófia szakára járt, de a második világháború miatt kénytelen volt félbehagyni tanulmányait. Belépett a ferences harmadrendbe, és felvette a Chiara nevet. A bombázások alatt az óvóhelyeken rendszeresen olvasták a Bibliát, és segítségére sietett azoknak, akik elvesztették otthonukat a háborús pusztításban. Chiara és társai kibéreltek egy lakást, melyet fokolárnak neveztek.
1945-re már ötszázan is megjelentek összejöveteleiken a Massaia teremben. Az így kezdődő mozgalom később is jelentős szerepet vállalt a római katolikus egyháznak a második vatikáni zsinat utáni életében, különösen az ökumenizmus és a más vallásokkal folytatott párbeszéd területén.
Hogy mind egy legyenek, ezekért a szavakért születtünk,
hogy hozzájáruljunk megvalósulásukhoz a világban.