Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2012-45-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Enrico Caruso XVII.png

Enrico Caruso (születési neve Errico Caruso; Nápoly, 1873. február 25.1921. augusztus 2.) híres olasz operaénekes volt. Ő volt az első sztártenor, akit főleg a lemezfelvételei tettek híressé. Mivel nem kapott megfelelő képzést, a magas hangokkal problémái voltak, ezért a felső regiszterben valamiféle falzettet énekelt, amiért sokan csodálták. Legismertebb alakításai Ruggero Leoncavallo Pagliacci (Bajazzók) című operájában Canio szerepe és Puccini Bohéméletének Rodolfója voltak.

Enrico Caruso Nápoly nyomornegyedében született egy Piedimonte d'Aliféből bevándorolt szegény családban, egyes források szerint harmadik, más források szerint tizennyolcadik gyermekként. A többlakásos, komfort nélküli, egyemeletes ház, amelyben a szüleivel és testvéreivel lakott, a Via San Giovannello agli Otto Callira nyílt. Caruso születésekor az apja, Marcellino harminchárom éves volt, anyja pedig harmincöt. Marcellino, aki gyakran a bort választotta a nyomor enyhítésére, műszerész szakmunkás volt egy gyapotmagolaj- és tisztítottborkő-gyárban. Anyja, Anna Caruso nagyon vallásos volt, így gyakran ellátogatott a közeli templomba. Egy ilyen templomlátogatás mentette meg Enrico életét, ugyanis az anyjának elapadt a teje és nem tudta táplálni a csecsemőt, azonban egy épp a templomban jótékonykodó arisztokrata nő, akinek nemrég halt meg hasonló korú gyereke, felajánlkozott szoptatós dajkának. Így Enrico legtöbb testvérével ellentétben megélhette a felnőtt kort. A grófnő az elválasztás után is figyelemmel kísérte: ő tanította írni, olvasni, és pénzzel is segítette a családot.

Enrico születése után a Caruso házaspárnak még három gyereke született. A közvetlenül Enrico után született gyermek, egy kisfiú korán meghalt, majd 1876-ban született Giovanni, aki hosszú évekkel túlélte bátyját, utolsónak pedig egy Assunta nevű leány. Ezután a család egy tágasabb ingyenlakáshoz jutott Signor Meuricoffre bérházában, a Santa’Anna alle Paludi kerületben, de Anna Caruso ekkor azonban már nagyon beteg volt. Enrico imádta anyját, ezért sokat segített neki: vödörszám hordta helyette a vizet, és sokat tréfálkozott, hogy az egyre betegebb asszonyt felvidítsa.