Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-19-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Monacói Nagydíj a Formula–1 egyik versenye, amelynek elődjét először 1929-ben szervezte meg Anthony Noghès a monacói városi pályán, Monte Carlóban. Az első Formula–1-es Monacói Nagydíjat már a sorozat első szezonjában, az 1950-esben is megrendezték. A szűk városi pályán a versenyzők mindössze 150 km/óra körüli átlagsebességet tudnak elérni, ezért a monacói a sportág leglassabb futama. A verseny hossza 78 kör, körülbelül 260,52 kilométer. Egy verseny időtartama száraz időben legkevesebb 100 perc, esős időben nagy esélye van a kétórás időkorlát életbe lépésének – ahogy 2008-ban is történt.

A Monacói Nagydíjat az Indianapolisi 500 mérföldes és a Le Mans-i 24 órás versennyel a motorsport hármas koronájának is szokták nevezni.

A többi nagydíjjal ellentétben Monacóban csütörtökön tartják az első szabadedzéseket, pénteken pedig pihenőnap van. Az eddigi leggyorsabb köridő Kimi Räikkönené, aki 2006-ban 1 perc 13,532-et futott. A miniállamban a legtöbb alkalommal Ayrton Senna tudott nyerni (hatszor) és első helyről indulni (ötször). A csapatok közül a McLaren a legsikeresebb, összesen tizenötször győztek. Legutoljára (2009-ben) a brit Jenson Button nyert Monacóban a Brawn GP-vel.