Sablon:KezdőlapKiemeltCikkek/2009-43

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Munkácsy festménye Lisztről (1886)
Munkácsy festménye Lisztről (1886)

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt) (Doborján, 1811. október 22.Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.

Apja korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilenc éves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be az osztrák fővárosban. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagysikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával Franciaországba utazott és az európai művészeti élet központjába, Párizsba költözött.