Ugrás a tartalomhoz

Romboló (hadihajó)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
052C típusú romboló

A romboló hadihajó-típus, melyet a 20. század elején arra terveztek, hogy a flottát megvédjék a torpedónaszádok támadásaitól, innen kapták a nevüket is: torpedónaszád-romboló = torpedóromboló = romboló.

Kereskedelmi konvojokat is védelmeztek, mely feladatot a rombolóknál gyengébb fegyverzetű, kisebb méretű és lassúbb fregattok és korvettek sokkal költséghatékonyabban ellátnak. A rombolók eleinte kis méretű hadihajók voltak, később egyre nagyobbak és tengerállóbbak lettek.

Kialakulásuk

[szerkesztés]

Megjelenésükre az 1880-as évektől fokozatosan elterjedő torpedónaszádok (torpedóvető naszád) adtak okot. A nagy hajókat kellett megvédeni ezektől a kicsi, gyors hajóktól. A rombolók a torpedónaszádokhoz hasonlóak, csak nagyobbak voltak, fegyverzetükben a torpedók, könnyű és közepes ágyúk, valamint gyorstüzelő ágyúk, később gépágyúk jelentek meg. Hatótávolságuk és fegyverzetük nagyobb volt az ellenfeleiknél, sőt utolérte a gyors méretnövekedés is, egyre nagyobbak és erősebbek lettek.

Az első világháború idején vízkiszorításuk 500-1900 tonna volt, ez a második világháborúra 1000-2900 tonnára nőtt.

Napjaink rombolói 3000-8000 tonnás, többnyire rakétákkal felszerelt hajók. Emellett pár ágyú és egy-két helikopter is van a fedélzetükön. 30-40 csomós sebességre képesek, tengeralattjáró elleni, illetve légvédelmi feladatokra specializálódott hajóegységek.

A rombolók fő fegyverzete általában a tengeralattjárók elleni harc megvívására szolgáló 4-10 db torpedóvető cső, 4-6 db 120-127 mm-es ágyú és légvédelem. A legnépesebb hajóosztállyá nőtte ki magát. Az amerikai haditengerészetnél a felderítő lokátorok megjelenésével hajókra kezdték telepíteni azokat. A drága lokátorokból kevés jutott, melyeket a nagy hajókra telepítettek, de a kisebbeknek is szükség volt az oltalmazott konvojok védelmének céljából. Ezért létrehoztak egy különleges kategóriát a lokátorral felszerelt rombolókat, melyek a kötelékekben lokátoros felderítést végezhettek. Amerikai jelzései: romboló DD, kísérő romboló DDE, flottillavezető romboló DL, radaros romboló DDR.

II. világháborús rombolók

[szerkesztés]

Flottillavezető romboló

[szerkesztés]

Létezett a több rombolóból (4-10 db) álló rombolórajok zászlóshajójának feladatát ellátó, speciális flottillavezető (flotilla leader) szerepkör, ezt vagy kisméretű cirkálók, vagy az átlagosnál nagyobb méretű, speciális rombolók (destroyer leader) lárrák el. A nagyméretű, destroyer leader rombolókra példa az amerikai Porter- és Somers osztályok, ezek az addigi szabvány rombolók 4-5 db 127 mm ágyúja helyett 8 db 127 mm fő fegyverzettel rendelkeztek, plusz felszerelték őket a rombolóraj zászlóshajó feladatkör ellátására, a rombolóraj parancsnoka és törzse elhelyezésére.

Az olasz Capitani Romani osztály elkészült 4 egységét hol óceáni felderítőnek (esploratori oceanici), hol flottillavezető rombolónak (caccia conduttori) sorolták be, mindenesetre rombolóként a II. világháborúban ezek voltak a legnagyobb méretű és legerősebb egységek.

Kísérő romboló

[szerkesztés]

Az Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) a II. világháborútól külön használta a kísérő romboló (destroyer escort - DE) hajójelzést, a kísérő rombolók feladata a tengeralattjáró-vadászat, a kereskedelmi hajókonvojok kísérete és oltalmazása, elsősorban a tengeralattjáróktól. a II. világháború alatt nagyszámú amerikai kísérő romboló épült, több osztálybanː Evarts osztályː 97 egység, Buckley osztályː 148 egység, Cannon osztályː 72 egység, Edsall osztályː 85 egység, Rudderow osztályː 22 egység, John C. Butler osztályː 83 egység.

Ugyanakkor a brit Royal Navy az amerikai kísérő rombolóknak megfelelő hadihajóit fregattnak (fregate) kategorizálta. 1975-től (United States Navy 1975 ship reclassification) az amerikaiak átvették a brit terminológiát, az addigi kísérő rombolóikat fregattá minősítették át.

Hagyományos fegyverzetű rombolók

[szerkesztés]

A megnevezés kissé félrevezető. Eredetileg a háború után a háború alatt épült korszerűsített, de ténylegesen csak hagyományos fegyverzettel rendelkező rombolók megjelölésére alkalmazták. Mára, az amerikai meghatározás szerint azon rombolók, amelyek elsősorban tengeralattjárók-elleni hadviselési fegyverekkel vannak felszerelve. Így ezt a megjelölést alkalmazza az egyik korszerű romboló-osztályra, a Spruance osztályra is. Fő fegyverzetük a 6 db torpedóvető, 127 mm-es ágyú, közel körzeti légvédelmi gépágyúk, és légvédelmi rakéták. Utólag telepítettek Tomahawk robotrepülőgépet indító konténerek és AGM–84 Harpoon irányított felszín-felszín osztályú rakétákat indító konténereket. A rombolók méretnövekedése mára már elérte a második világháborús könnyűcirkálók méreteit (8000 tonna). Jelzésük: DD.

Irányított rakétás rombolók

[szerkesztés]

Mára a legelterjedtebb hadihajó kategória a legtöbb állam flottájában. Az előzőtől való fő eltérés a közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek alkalmazása. Például a Spruance osztály továbbfejlesztése a Kidd osztályban már a Standard SM–1MR rakéta. Lényegében a cirkálók drága előállítása miatt a világ haditengerészeteiben a rombolók lettek a flották gerince. A gyors fejlődés odáig vezetett, hogy az orosz, ill. az amerikai haditengerészetben is megjelentek olyan romboló-osztályok melyek fegyverrendszerei erősen hasonlítanak a rakétás cirkálókéhoz. Erre legjobb példa az amerikai Arleigh Burke osztály rombolói, melyeknek hajóteste, elektronikai rendszerei (AEGIS rendszer), és fegyverzete megegyezik a Ticonderoga osztályú rakétás cirkálóéval. Az orosz meghatározás szerint a hajók meghatározása tengeralattjáró elleni nagy hajó. Amerikai jelzése: DDG.

Források

[szerkesztés]