Rioja borvidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rioja borvidék
A borvidék közigazgatási beosztása
A borvidék közigazgatási beosztása
Adatok
Minőségbesorolási kategória DOC
Besorolás éve 1991
Ország Spanyolország
Régió
Megye
Borrégió Ebro
Éghajlat óceáni–kontinentális (átmeneti)
Csapadék  mm
Talajösszetevők öntéstalaj
Régió területe 63 942 ha (2010)[1]
Szőlőfajták
Érési időszak szeptember közepe – október vége
Borászatok száma
  • Marqués de Murrieta
  • Marqués de Riscal
  • La Bodega XdT
  • Bodegas Sonsierra
Bortermelés
  • vörös rioja
  • fehér rioja
Megjegyzések évi 2,75 millió hl[2]
Szőlőültetvények Briñas környékén
La Rioja látképe az Ebro völgyével

A Rioja Spanyolország legismertebb borvidéke az Ebro borrégióban (Kasztília és Leónban). A borvidék és maga az autonóm terület nevét valószínűleg az Ebro Rio Oja (azaz Oja folyó) mellékvizéről kapta — az Oja név valószínűleg a baszk Oxa spanyolos formája). Ez Spanyolország első és sokáig egyetlen olyan borvidéke, amely kiérdemelte a DOC (DOCa) minősítést.

Földrajzi helyzete, körzetei, éghajlata, talajai[szerkesztés]

A Kantábriai-hegyvidékben eredő Ebro mellett a legjobb borszőlők ezen a borvidéken teremnek: a folyóvölgy déli (jobbparti) La Rioja autonóm közösséghez tartozik, északi (balparti) részén pedig Baszkföld és Navarra osztozik. A kelet–délkeletnek folyó Ebrónak ez a szakasza mintegy 120 km hosszú; a borvidék szélessége 25–30 km. A völgytől északra és délre is jobbára táblás mészkőhegyek emelkednek. Az ültetvények 300–800 m magasan fekszenek.

La Rioja székhelye, Logroño az Ebro folyó mellett épült; a terület tőle nyugatra, illetve keletre fekvő részén három körzetet különítenek el — általánosságban elmondható, hogy egy riojaként címkézett borhoz e körzetek közül legalább kettőből származó borokat kell házasítani.

  • a Logroñótól nyugatra, az Ebro északi partján (Baszkföldön) terülő el Rioja Alavesa (baszkul: Arabako Errioxa). Az éghajlat az Atlanti-óceán hatása miatt viszonylagosan hűvös, a három körzet közül ez a legcsapadékosabb. Az uralkodó szél északról, a Viscayai-öböl felől fúj; a szárító nyári szél helyi neve solano. Az erősen homokos talaj kémhatása mozaikos: nagyon meszes és savanyú változatok egyaránt előfordulnak. A rajta termelt borok valószínűleg a legkönnyebbek, de egyben a legkifinomultabbak is a borvidéken. Uralkodó szőlőfajtája a tempranillo.
  • Logroñótól ugyancsak nyugatra, de zömmel az Ebrótól délre terül el Rioja Alta (ehhez számítják az északi partvidék egy, a borvidék északi határáig felnyúló szakaszát is, ami így két részre osztja a Rioja Alavesa körzetet). Talaja helyenként jóval finomabb szemű (agyagosabb) ártéri üledék, a vizet jobban áteresztő részeken pedig a vastartalomtól vöröses. Az agyagtalaj jobb a fehérborszőlő viura számára, a vasas talajok pedig a tempranillónak kedveznek. Az ártéren a durvaszemű hordalék a malváziának kedvez. Az éghajlat melegebb és szárazabb, mint Alavesában, de még így is inkább óceáni.
  • Logroñótól mindkét part a Rioja Baja körzethez tartozik; az északi (navarrai) rész jóval kisebb. Az éghajlat kontinentális, melegebb nyarakkal, szigorúbb telekkel és kevesebb csapadékkal. A talaj agyagos homok, a meghatározó szőlőfajta a garnacha. Riojában a legtöbb vino joven innen kerül ki. Ebben a körzetben a szőlő mellett többféle gyümölcsöt is termesztenek.

Az éghajlati különbségek jelentősek. A mediterrán hatás miatt keleten a bor még 800 méterrel a tengerszint fölött is könnyedén beérik. Alfaróban, a régió keleti szélén sokszor négy–hat héttel is korábban szüretelnek, mint Haróban, ahol október vége előtt sosem fejeződik be a szüret. A csapadék mennyisége kelet felé csökken — a nyugati 400 mm-ről évi 200 mm-re. Ezeket a földeket öntözni kell.

Története[szerkesztés]

Már az i.e. 2. században is voltak itt szőlők. A Római Birodalom bukása után a borkultúra leginkább a kolostorok környékén élt tovább, és borászai a szakma elvilágiasodása után is sokáig jóformán csak a hazai piacra termeltek. A borokat a sok évig fa hordókban érlelték, és a vidék viszonylag jó hírneve mitt már a középkorban megtiltották, hogy Riojában máshonnan beszállított szőlőt dolgozzanak fel.

A nemzetközi hírnévhez az kellett, hogy a filoxéra kipusztítsa a szőlőket Bordeaux-ban — itt ugyanis a homokos talaj hasznos hozadékaként a szőlőgyökértetű nem tudott megtelepedni; még ma is találhatunk a filoxéra előtt telepített tőkéket. Ezek (mostanra már igencsak csekély) terméséből különleges házasításokat készítenek.

Sok nagykereskedő, szőlős- és borosgazda átköltözött Bordeaux-ból Észak-Spanyolországba, ezért egészen a közelmúltig az itteni borokat nem a szőlőskertek és a termelők, hanem a felvásárlók/nagykereskedők márkaneveiről ismerték. Ugyancsak ők tették általánossá a 225 literes fahordókat. manapság szinte minden faluban készítenek ilyeneket; a nagyobb gazdaságokban komplett kádárműhelyek üzemelnek. Megváltozott, a palackos felé tolódott el az érlelés módja. A legtöbb bort még így is a szabályokban előírtnál tovább érlelik, pedig ez az idő Riojában hosszabb, mint másutt Spanyolországban.

A kereskedést jelentősen segítette a vasút megépítése. A borvidék határait 1926-ban húzták meg.[3]

A Consejo Reguladort 1926-ban alapították. A fejlődést megállította a polgárháború és a 2. világháború, a borvidék a befektetéseknek és az úthálózat kiépítésének köszönhetően csak az 1970-évek közepén lendült fel újra.

A 2000-es években eldöntötték, hogy a felvásárló/nagykereskedők házasításaival szemben a birtokborokat, sőt a dűlős vagy egy-egy adott szőlőskerthez köthető borokat részesítik előnyben.

Birtokszerkezet, szőlőfajták, borok[szerkesztés]

A szőlők többsége átlag 1 ha-os kisbirtok; a termelők közül sokan nagykereskedőknek vagy szövetkezeti pincészeteknek adják el a szőlőt. A legtöbb falunak van saját szövetkezete. Az ültetvényeken gyakori a bakművelés; a kordonos művelést csak kísérleti célokból engedélyezik. A hivatalos terméskorlátozás (DO) 63 hl/ha a fehérborszőlőkre, 45 hl/ha a vörösökre.

A hordókat és palackokat a magyar gyakorlattal ellentétben és általános spanyol szokás szerint többnyire nem pincékben, hanem erre épített, ún. bodegákban érlelik. A legnagyobb bodegák közül sok áll Logroñóban vagy a borvidék nyugati szélén fekvő Haróban, a borkereskedelem hagyományos központjában.

A termelés háromnegyede vörösbor, 15% rozé, 10% fehérbor. A drágább vörösbor házasításokhoz használt nemzetközi fajták:

A cabernet sauvignon nem általánosan engedélyezett. Csak azok termeszthetik-házasíthatják, akik már a 20. század előtt bizonyíthatóan alkalmazták itt Riojában — ilyen például a Marqués de Riscal szőlészet.

Az olcsóbb, vino joven és rosado borok fő alapanyaga a garnacha (a birtokok 18 %-án).

A fehérborokhoz használt fajták:

2007 óta a fehérborokhoz használható még:

Ezeken kívül valamennyi típusú borhoz megengedett egyes speciális, helyi jellegű fajták házasítása.

A vörösborok stílusválasztéka mára igencsak kiszélesedett:

  • A hagyományos Reserva és Gran Reserva vörösborokat gyors erjesztés után nagyon hosszú ideig érlelik tölgyfahordóban (amerikai fehér tölgyQuercus alba), aminek eredményeként egy részlegesen ellenőrzött mértékben oxidálódnak, és a kifejődő pikáns húsos és karamelles aromák elfedik az eredeti, édes, lágy eperillatot és -ízt. Ezek a borok gyakran viszonylag halvány téglaszínűek.
  • A modernebb borokban megpróbálják megőrizni a gyümölcsös jelleget. Ehhez a szőlőt tovább áztatják és a bort hamarabb palackozzák. Az ilyen bor általában sötétebb; bennük a tempranillo eperkonzervre és szilvára emlékeztető jegyei jobban felismerhetők.

A fehérborokat:

  • hagyományosan tovább érlelték amerikai tölgyfahordóban, amitől mélyarany színt és ízletes, diós ízeket kaptak. Ez a szándékosan oxidált stílus a boroknak egyedülálló, meglehetősen sajátos ízt ad.
  • A modern fehérborokat gyakran alacsony hőmérsékleten erjesztik rozsdamentes acéltartályban, és a gyümölcsös jelleg megtartása érdekében még fiatalon palackozzákk. Igen érdekes, hogy a modernebb bodegák közül néhány szintén érlel fehérbort tölgyfahordóban is, de nem hagyományos amerikai hordót használnak, hanem új franciát.

Navarra régebben rozéborairól volt híres. Ezeket garnacha szőlőből erjesztették, gyakran 15%-nál több volt bennük az alkohol és korán oxidálódtak. Ahogy a borfogyasztók ízlése változott, a minőségi vörösborok készítésére tértek át. A rozéborok is könnyebbek, frissebbek lettek.

A Riojában termelt borok legfontosabb piaca Anglia, majd Németország és az USA.

A vörös rioja borok házasításához 2009-ig engedélyezett négy fajta:

A 2009-ben engedélyezett fajták:

A fehér rioja borok házasításához használt hagyományos fajták:

A sort 2009-ben bővítették három ősi, már az eltűnés határán álló szőlővel:

és három nemzetközi fajtával:

A bornak legalább 51 %-ban továbbra is viurából kell állnia.[4]

Szőlészetek[szerkesztés]

A két leghíresebb gazdaság a Marqués de Riscal és a Marqués de Murrieta. Előbbit 1860-ban alapították Elciegóban, utóbbit 1872-ben, Logroñótól keletre. Ugyancsak 19. századi birtok a La Bodega XdT. Az újabbak közül jelentős az 1960-ban alapított Bodegas Sonsierra.

További gazdaságok:[5]

  • Bodegas Ajuarte,[6]
  • Bodegas Berberana,[7]
  • Bodegas Bilbaínas,
  • Bodega Campillo,[8]
  • Bodegas Carlos Serres,[9]
  • Bodegas Casa-Juan,[10]
  • Bodegas Dinastia Vivanco,[11]
  • Bodegas Don Jacobo,[12]
  • Bodegas Faustino,[13]
  • Bodegas Fernández de Piérola,[14]
  • Bodegas Franco-Españolas,[15]
  • Bodegas J.E.R.,[16]
  • Bodegas La Emperatriz,[17]
  • Bodegas Marqués del Puerto,
  • Bodegas Martínez Lacuesta,[18]
  • Bodegas Miguel Merino,[19]
  • Bodegas Muga,[20]
  • Bodegas y Viñedos Fernandez de Manzanos,
  • Comercializadora La Rioja Alta, S.A.,[21]
  • David Moreno Peña,[22]
  • El Coto de Rioja,[23]
  • Luberri Monje Amestoy,[24]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]