Rihmer László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Rihmer László
Rihmer László pécsi diákként
Rihmer László pécsi diákként
Született 1904. április 1.
Elhunyt 1982. november 30.
Foglalkozása bányamérnök

Rihmer László (Pécs, 1904. április 1.Pécs, 1982. november 30.) bányamérnök, geológus, jogász, cserkésztiszt. A pécsi mamut feltárója. Számos újítást dolgozott ki a bányászati munkavédelem területén. 1950-ben egyik ártatlanul meghurcolt vádlottja volt a koncepciós pécsi Sahti-pernek.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Iskoláit Pécsen végezte, bányamérnöki diplomáját Sopronban szerezte 1927-ben. A fiatalon Pécs környéki bányáknál dolgozott üzemmérnökként. 1934-ben a központi bányamentők parancsnoka lett. Ebben az évben doktorált Princz Gyulánál, az Erzsébet Tudományegyetem európai hírű tanáránál. Doktori munkáját az általa feltárt pécsi mamutról írta. Az ezt követő 3 évben az Iparügyi Minisztériumban dolgozott Budapesten, majd államtudományból is ledoktorált. 1938-ban áthelyezték a Miskolci Bányakapitányságra. Részt vett a hazai ásványi nyersanyagok kutatási programjaiban. 1936-ban tagja volt annak a bányamérnök csoportnak, amely Bükkszé­ken elsőként tárta fel a magyar nyersolajat, megelőzve a MAORT dunántúli kutatá­si eredményeit. 1943-44 közt a pécsi Bányakapitányság helyettes vezetője, felügyelete alá tartoztak Baranya, Tolna és Somogy bányái, köztük a Hermann Göring Művekbe olvasztott DGT üzemei. Emellett bányahatósági főtanácsos és a Pécsi Törvényszék igazságügyi szakértője. 1944 őszén végleg Pécsre költözött.

Élete az új rendszerben, 1945 után[szerkesztés]

A háború után 1946-ban B-listázták, de hamarosan visszavették a bányakapitányságra, mivel a fokozott iparosítás alapját jelentő pécsi szénkitermelés fokozásához a kommunista hatalom nem tudta nélkülözni Rihmer szakértelmét.

Ártatlanul meghurcolva a pécsi Sahti-perben (1950)[szerkesztés]

Magánemberként szélsőjobboldali, nemzeti konzervatív politikai nézeteket vallott, 1945 előtt aktív szervezője a cserkészmozgalomnak, elnöke a szélsőjobboldali, fajvédő Turul Szövetség pécsbányatelepi szervezetének. Emellett bátyja vezető tisztviselője volt az Imrédy Béla vezette, szélsőjobboldali, zsidóellenes célokat is zászlajára tűző Magyar Megújulás Pártnak. Ezek szolgálhattak alapul, hogy 1950-ben más, jobboldaliként számon tartott, a háború előtt is a bányavezetésben dolgozó bányamérnökökkel együtt megvádolják őket bányarobbanást okozó szabotázsok szervezésével. A vád kiötlője és a nyomozás vezetője a később kabarékonferansziéként ismert Komlós János megyei ÁVH-vezető egy 1948-as és egy 1950-es sújtólégrobbanásból próbált nagyszabású, rendszerellenes szervezkedést lebuktató pert kreálni az 1928-as szovjet Sahti-per mintájára.

Elsősorban lélektani módszerekkel,[1] esetenként veréssel kombinálva végzett vallatások[2] után Rihmert, a per legsúlyosabb ítéleteként, 10 év börtönbünte­tésre ítélték. A börtönben viszont már kezdettől engedték a munkájával foglalkozni, hiszen szaktudására nagy szükség volt. Feleségét négy iskolás gyermekével e nehéz évek alatt bányakapitánysági és bányász kollégák segítették.

Közben a bányász szakma megmozdult Rihmer szabadon bocsátása érdekében, és Vas Zoltán, a tervhivatal akkori elnökének közbenjárására 1952-ben teljes rehabilitációval kiengedték a börtönből, munkahelyére visszahelyezték, megbízva a komlói bányafejlesztést és széntermelést kockáztató mun­kahelyi balesetek nagy számának csökkentésével.

1953 után - aktív évek Komlón[szerkesztés]

Komlóra kerülve folytatta aktív bányamérnöki munkáját. A fejlődő komlói bányászat területén biztonsági főmérnökként műkö­dött. Komlói munkásságát számos újítás, a Kossuth bányai központi bányamentő állomás, földalatti elsősegélyhe­lyek létesítése fémjelezték. Ő irányította a bányabeli vízöblítéses fúrási eljárás kötelező bevezetését az üzemorvosi hálózat szervezése közepette, mely a szilikózis elleni küzdelem egyik jelentős lépése volt a mecseki bányá­szatban. A bányaüzemi munka mellett több évig volt a Komlói Bányaipari Techni­kum tanára. Szakmai munkásságát jelentős kitüntetésekkel ismerték el.

1965-ben vonult nyugdíjba.

1982-ben hunyt el. Temetésén a pécsi köztemetőben a gyászoló tömeg a hagyományos bányász faharang (lármafa) ütemes kopogása mellett kísérte utolsó útjára.

Munkássága még[szerkesztés]

Pécsbányán az általa összeállított, a szakma és biztonság alapjait tartalmazó füzetet felvételkor minden kezdő dolgozó megkapta.

Foglalkozott az altisztek és bányamunkások üzemen kívüli továbbképzésének témájával.

A dolgozók szabadidős tevékenységének lelkes részvevője. Több évig el­nöke a Somogy Bányatelepi Kultúregyesületnek és bányamunkás énekkarnak.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. „Rihmer úgy emlékszik, hogy Komlós később Pestről speciális értelmiségi vallatót egy »elegáns, szájbalógó bajszú« századost [...] hozatott. Nevezett ávós hat hétig egyedül vele foglalkozott.” Blasszauer: A pécsi Sahti per, in: Pécsi Szemle 2006, tél.
  2. „Felettünk és a folyosókon egész éjjel jajgattak, ordítottak a megkínzott emberek [...] Kezdtek rendszeresen gyötörni, rám akarták erőszakolni a vádakat. Amit éjjel kimerülten aláírtam, másnap délben visszavontam. [...] Ordítottak, fenyegettek, káromkodtak, elneveztek mindennek. Egyik éjjel bemutattak a pécsi ÁVH parancsnokának, Komlós János őrnagynak (ekkor még százados - Blasszauer). Ugyanúgy gúnyolódott, kezeivel mutogatott, mint napjainkban (1976-ban - Blasszauer) a Televízióban. Nem bántott senkit, nem nyúlt senkihez, csak utasított. [...] Később egész nap folyt a kihallgatás [..] egészen eszméletlenségig”* a veséjére és a vállaira gumibottal mért ütések közepette**. * Rihmer László: Önéletrajz, in Blasszauer: A pécsi Sahti per; * Belügyminisztérium Levéltár, kézirat

Források[szerkesztés]