Promorfológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A promorfológia vagy alapalaktan (promorphologia) az állatszervezettan (zoomorfológia, zootómia) egyik tudományterülete, mely az állati test alapformáival, a tengely- és szimmetriaviszonyokkal, továbbá a szervek általános jellemzésével és felosztásával foglalkozik.

Tengely- és szimmetriaviszonyok[szerkesztés]

A szivacsok teste általában nem mutat szimmetriát.
A tengeri csillagok látszólagos sugaras szimmetriát mutatnak.
A laposférgek a legősibb bilateriális állatok.
A gyűrűsférgek homonóm metamériája

Az állatcsoport jellemzésénél igen nagy szerepe van a szimmetriaviszonyoknak, melyeket többféle szempontból közelítünk meg:

  • hány szimmetriasík fektethető keresztül az állat testén;
  • van-e az állatnak főtengelye;
  • a melléktengelyek milyen viszonyban vannak egymással és a főtengellyel.

Szimmetriasíknak mondunk minden olyan síkot, mely a testet olyan két részre tagolja, melyek egymásnak tükörképei.

Tengelynek nevezzük azt a képzelt, mozdulatlan egyenest, amely körül a mozgó testnek minden egyes pontja kört ír le.

A szimmetriasíkoknak és a tengelyviszonyoknak a figyelembevételével az állatországban a következő hat alapformát lehet megkülönböztetni.

  • Szabálytalan alapforma (anaxonia): a szervek elrendeződése a tér egyetlen irányába sem mutat törvényszerűséget, a szervezet alakja szabálytalan, nem lehet meghatározott tengelyeket keresztülfektetni rajta (pl. egyes szivacsok).
  • Sugaras vagy radiális szimmetriájú alapforma: a testnek egy főtengelye van. A szervek a főtengely körül sugarasan helyezkednek el. A test meghatározott számú, lényegileg azonos (kongruens) testrészből áll. A szervcsoportok száma szerint 3, 4, 5, 6 és n-sugarú testeket különböztethetünk meg. Sugarasan szimmetrikusak azok az állatok, melyek egyik végükkel a aljzathoz kapcsolódnak, s a külvilágból jövő ingerek csak az egyik végén érik (pl. csalánozók, tüskésbőrűek).
  • Kétsugaras szimmetriájú alapforma: a sugaras szimmetriának speciális esete, amikor a testet csak két, egymásra merőlegesen álló és a főtengelyen áthaladó síkkal lehet két-két egybevágó részre tagolni. Míg a 3, 4, 5, 6, n-sugarú testeknek csak két különböző hosszúságú tengelyük van, mégpedig a főtengely és az egyenlő hosszúságú melléktengelyek, addig a kétsugaras szimmetriájú állatoknak három különböző hosszúságú tengelyük van, mert itt a két egymásra és a főtengelyre merőleges melléktengely, a nyílirányú (sagittalis) és homlokirányú (frontalis) tengely nem egyenlő hosszú. Ez a szimmetria ritka, s elsősorban szabadon úszó alakoknál fordul el (bordásmedúzák), de egyes esetekben helytülő virágállatoknál is megtalálható.
  • Kétoldali részarányos vagy bilateriális szimmetriájú alapforma: az állati test egy hosszanti síkkal két tükörképszerű részre tagolható. A testen három főtengely halad át: a hosszanti, a nyílirányú és a homlokirányú tengely. A három tengely végein különféle testrészek vannak. A hosszanti vagy longitudinális tengely két végén egy mellső és egy hátsó, az aljzatra merőleges szagittális tengely végein egy felső és egy alsó részt, a szagittális tengelyre merőleges frontális tengely két végén egy jobb és egy bal oldali rész különböztethető meg. A bilaterialitás azokra az állatokra jellemző, melyek az aljzaton minden csak egy bizonyos irányba haladnak előre. – A bilateriális szimmetria nem vonatkozik az összes szervekre, sőt egyes belső szervek aszimmetrikus elhelyezkedésűek lehetnek vagy a fejlődés folyamán ilyenekké válhatnak. A bilateriális szimmetria következménye, hogy a test hosszanti irányba, vagyis a longitudinális tengely mentén megnyúlik (pl. férgek, puhatestűek, ízeltlábúak, gerinchúrosok teste). Ennek a megnyúlásnak a következménye az is, hogy a test három részre tagolódik:
    • érzék- és rágószervekkel felszerelt mellső, feji végre;
    • a test fő tömegét adó és magába foglaló törzsre;
    • anális és urogenitális nyílásokkal ellátott egyszerűbb szerkezetű farokrészre.
  • Szelvényes alapforma (metameria): a törzsrész kisebb részekre tagolódik, melyekben egyes szervek megismétlődnek. Aránylag ritka az az eset, hogy minden egyes szelvényben minden szerv megismétlődik, mint azt a gyűrűsférgek között tapasztaljuk. A szelvényezettségnek két alapformáját különböztethetjük meg, úgymint:
    • homonóm metaméria: a szelvények alakilag teljesen egyformák, s bennük a szervek szelvényenként megismétlődnek;
    • heteronóm metaméria: a szelvények morfológiailag nem azonosak, az egyes szelvények nagyobb testtájakká olvadtak össze, mint azt az ízeltlábúak esetében láthatjuk is. Szélsőséges esetekben a testtájak teljesen összeolvadnak (pl. atkák), sőt az ízeltség teljesen eltűnhet (pl. egyes helytülő, parazita rákok).
  • Ciklomériás alapforma: a szervek megsokasodása, de nem a főtengely mentén, mint a metaméria esetében, hanem a főtengely körüli sugarak mentén (pl. egyes csalánozók és tüskésbőrűek).

A szerv fogalma[szerkesztés]

A szerv különböző szöveteknek ama komplexuma, melynek határozott alakja és állandósult működése van. Minden szervnek van ún. főszövete, mely a szervnek a tulajdonképpeni működő szövete, amely a szervnek a megfelelő élettani jelleget kölcsönzi. A főszövetet működésében támagató egyéb szöveteket összefoglaló néven mellékszöveteknek nevezzük.

A szervrendszerek felosztása[szerkesztés]

Az ember kiválasztó készüléke, a vese

Szervrendszerről beszélünk akkor, ha a szerv nem szorítkozik valamely kisebb területre, hanem az egész szervezetben szétterjed. Azokat a szerveket, melyek közös fiziológiai cél érdekében külön funkciójuk megtartása mellett nagyobb egységet alkotnak, készüléknek (apparatus) nevezzük. Ezeknek a figyelembevételével a következő tizenhárom szervrendszer illetve készülék különíthető el:

  • kültakaró vagy köztakaró;
  • vázrendszer;
  • mozgási szervrendszer;
  • emésztőrendszer vagy emésztőkészülék;
  • légzőrendszer vagy légzőkészülék;
  • keringési szervrendszer;
  • kiválasztórendszer vagy kiválasztó készülék;
  • szaporítórendszer vagy szaporítókészülék;
  • idegrendszer;
  • kémiai szabályozó szervek;
  • érzékszervek;
  • világító szervek;
  • elektromos szervek.

Források[szerkesztés]

  • Ábrahám Ambrus: Összehasonlító állatszervezettan 1., Tankönyvkiadó, Bp., 1964, 212–216. oldal