Orvosi diagnózis
A diagnózis az orvos, vagy ilyen joggal rendelkező intézmény által kiadott egészségügyi‑jogi érvényű felelős nyilatkozat a páciens egészségi állapotáról.[1] Rövidített jele a dg. Az orvosi diagnózist vizsgálat előzi meg. Ennek eredményeként, a hivatalos betegségek listájából,[2] a nemzetközi nevén is elfogadott formában nevezi meg a betegséget. A diagnózis kialakítását megelőző vizsgálat során a kórelőzményeket, tüneteket és az esetlegesen házilag alkalmazott módszereket és reakciókat is rögzítik. Az orvos a kórelőzmények és tünetek figyelembevételével eldönti, hogy milyen további vizsgálatokra van szükség. A betegség diagnosztizálása az orvosi hierarchiában évszázadok alatt kialakult rendszerben történik. Az orvos csak a saját szakmai kompetenciájához tartozó betegséget állapíthatja meg. A betegségek azonosítására a „Betegségek nemzetközi osztályozása” (BNO)[3] elnevezéssel 1993. január 1-jétől egy speciális azonosító rendszert vezettek be.[4] A diagnózisnak tartalmaznia kell ezt az azonosítót. Amennyiben a diagnózis felállításához az alapvizsgálatok eredményeként nem szűkíthető egyetlen betegségre a vizsgálat eredménye, differenciáldiagnózisra van szükség.
Jelentése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Görög eredetű összetett szó. A részek jelentése „átfogó ismeret”, orvosi értelemben a fordítása „kórisme”.[5] Említik a szó fordítási értelmeként a „megkülönböztető ítélet” kifejezést,[6] amely a differenciáldiagnózis asszociációja miatt a gyakorlatban a diagnózis értelmezésére ritkábban használatos.
Történeti áttekintés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A diagnózis fogalma az orvostudomány fejlődésével párhuzamosan alakult ki. Az ókori Görögországban Hippokratész és követői már megfigyeléseken alapuló rendszereket hoztak létre, amelyekben a beteg tüneteit és a környezeti tényezőket is figyelembe vették.[7] A középkorban a diagnosztikai gondolkodás jelentős részben a humorálpatológia elméletére épült, vagyis a testnedvek egyensúlyának felborulásával magyarázták a betegségeket.[8]
A 17–18. században a boncolások, a kórbonctan és a mikroszkópia elterjedése új alapokra helyezte a diagnosztikai gondolkodást. A 19. században a sztetoszkóp és más klinikai eszközök megjelenése lehetővé tette a belső szervek vizsgálatát közvetlen beavatkozás nélkül.[9]
A 20. századtól kezdődően a laboratóriumi orvostudomány és a képalkotó diagnosztika (röntgen, ultrahang, CT, MRI) váltak a diagnosztikai gyakorlat meghatározó eszközeivé. A 21. században a molekuláris diagnosztika és a genetikai vizsgálatok teremtették meg a lehetőséget a betegségek korai felismerésére és a személyre szabott orvoslásra.[10]
Diagnosztikai hibák
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az orvosi diagnózis felállítása összetett folyamat, amely számos tényezőtől függ, ezért előfordulhatnak téves diagnózisok is. A hibák forrása lehet a tünetek félreértelmezése, hiányos kórelőzmény, elégtelen vizsgálati adatok, de szerepet játszhatnak rendszerszintű tényezők is, például az időhiány vagy a vizsgálati eszközök korlátozott elérhetősége.[11]
Nemzetközi kutatások szerint a diagnosztikai tévedések az egészségügyi hibák jelentős részét alkotják. Egy 2013-as tanulmány a BMJ folyóiratban arra hívta fel a figyelmet, hogy a diagnosztikai hibák incidenciája a klinikai gyakorlatban meghaladja a 10%-ot, és ezek a hibák súlyos következményekkel, akár a beteg állapotromlásával vagy halálával is járhatnak.[12]
A diagnosztikai hibák csökkentése érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kap a klinikai döntéstámogató rendszerek fejlesztése, a multidiszciplináris együttműködés, valamint a beteg bevonása a vizsgálati és terápiás döntések folyamatába.[13]
Jogi információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A rögzített orvosi diagnózist többek között az 1997. évi CLIV. törvény Dokumentációs kötelezettségről szóló 136. § (1)/e) bekezdése írja elő.[14] Az diagnózist készítő orvos a nyilvántartásban az ötjegyű orvosi pecsétszáma alapján azonosítható. A pecsétszámon a végén szereplő toldalékszám csak a pecsét esetleges másodpéldányának azonosítására szolgál. Az orvosi diagnózis tartalma a páciens felé tájékoztatási kötelezettséggel, más személyek felé pedig titoktartási kötelezettséggel terhelt.[15]
A kórelőzmény (anamnézis)
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A beteg kivizsgálását legegyszerűbb az ún. anamnézis felvételével kezdeni. Ez alatt értjük a beteg személyes kikérdezését, amelynek kapcsán beszámol jelen panaszairól, korábbi betegségeiről, a családjában előfordult öröklött betegségekről, folyamatban lévő gyógyszeres kezelésről, gyógyszerérzékenységről, szociális helyzetéről.
Objektív tünetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Azokat a tüneteket, amelyeket a betegen kívül más is észlel, objektíveknek nevezzük. Pl. duzzanat, nehézlégzés.
Szubjektív tünetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Minden olyan tünetet, amelyet más személy nem észlel, de a beteg tapasztal, szubjektívnek neveznek. Pl. fájdalom, hányinger, félelem.
Az ápolási anamnézis
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az ápolási anamnézis többnyire az alkalmazott terápia elvárható eredményeinek elmaradása esetén kerül rögzítésre. Ebben az esetben szóba kerülhet a páciens rezisztenciája, az előírt ellenjavallatok betartása, a diagnózis vagy a differenciáldiagnózis revíziója.
Az ápolási anamnézis rögzítése arra is irányulhat, hogy az ápoló intézmény a betegről és családjáról olyan adatokat tudjon meg, amelyek alapján meg tudja tervezni az ápolást, és meg tudja határozni az ápolási segítség mennyiségét és típusát, amelyre a betegnek szüksége lesz.
Diagnosztikai módszerek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A diagnózis felállítása több lépésből álló folyamat, amelynek alapja a beteg részletes kikérdezése és a fizikális vizsgálat. Az orvos a kórelőzmények és a jelenlegi panaszok felvétele után különböző vizsgálati eljárásokat alkalmaz. A leggyakrabban használt módszerek közé tartoznak a laboratóriumi vizsgálatok (pl. vér- és vizeletanalízis, mikrobiológiai tenyésztés), valamint a képalkotó diagnosztika eszközei, mint a röntgen, az ultrahang, a CT és a MRI. A modern orvoslásban egyre nagyobb szerepet kapnak a molekuláris diagnosztika és genetikai vizsgálatok is, amelyek lehetővé teszik bizonyos betegségek korai felismerését vagy a célzott terápia megválasztását.[16]
A diagnózis típusai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az orvosi gyakorlatban többféle diagnosztikai kategóriát különítenek el:
- Pozitív diagnózis: egy adott betegség pontos azonosítása a vizsgálati eredmények alapján.
- Differenciáldiagnózis: több, hasonló tünetekkel járó betegség elkülönítése egymástól.
- Kizárásos diagnózis: olyan eljárás, amikor a tünetek magyarázatára szolgáló más lehetséges betegségeket sorra kizárnak, és a fennmaradó kórképet állapítják meg.
- Prognosztikai diagnózis: a betegség várható lefolyására és kimenetelére vonatkozó orvosi megállapítás.[12]
Hivatkozások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ idegen szavak szótára
- ↑ "Diagnózis törzsadat lista". 2007. január 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. augusztus 20..
- ↑ A BNO szervezete
- ↑ "Oktatásügyi és egészségügyi terminológiák: BNO, FNO, SNI osztályozások és azok változásai". 2014. július 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. augusztus 23..
- ↑ "Orvosi szótár". 2006. december 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. augusztus 23..
- ↑ Felnőtt pszichodiagnosztika
- ↑ Nutton, Vivian (2013). Ancient Medicine (2nd ed.). Routledge. ISBN 978-0-415-69295-9.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó) - ↑ Siraisi, Nancy G. (1990). Medieval & Early Renaissance Medicine: An Introduction to Knowledge and Practice. University of Chicago Press. ISBN 978-0-226-76134-0.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó) - ↑ Porter, Roy (1997). The Greatest Benefit to Mankind: A Medical History of Humanity. Harper Collins. ISBN 978-0-393-31781-8.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó) - ↑ Feero, W. Gregory (2014). "Genomics Education for Health Care Professionals in the 21st Century". JAMA. 312 (18): 1861–1862. doi:10.1001/jama.2014.14186. PMID 25387187.
- ↑ Schiff, Gordon D. (2009). "Diagnostic Error in Medicine: Analysis of 583 Physician-Reported Errors". Archives of Internal Medicine. 169 (20): 1881–1887. doi:10.1001/archinternmed.2009.333. PMID 19901140.
- 1 2 Graber, Mark L. (2013). "The incidence of diagnostic error in medicine". BMJ Quality & Safety. 22 (Suppl 2): ii21–ii27. doi:10.1136/bmjqs-2012-001615. PMID 23729608.
- ↑ Balogh, Erik P. (2015). "Improving Diagnosis in Health Care". National Academies Press. ISBN 978-0-309-37769-0.
- ↑ "Az 1997. évi CLIV. törvény szövege". 2010. augusztus 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. augusztus 20..
- ↑ Betegjogok és EÜ rendeletek elemzése a PTK viszonylatában
- ↑ Jameson, J. Larry (2018). Harrison's Principles of Internal Medicine (20th ed.). McGraw-Hill Education. ISBN 978-1-259-64003-0.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó)
 |
Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat. |
