Oklevél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az oklevél meghatározott külső és belső formáknak megfelelően szerkesztett, önmagában álló, befejezett, lezárt irat, amely valamilyen jogi tényt nyilvánít ki és annak bizonyítására szolgál. Az oklevelet a pecsét hitelesíti. Az oklevelek 1526 előtt keletkeztek, az ugyanilyen típusú későbbi dokumentumok az iratok csoportjába tartoznak. A középkori források közül a legmegbízhatóbbak, mivel a leginkább tükrözik a valóságot. Típusok:

  • alapító oklevél,
  • adománylevél,
  • ítéletlevél,
  • adásvételi szerződés,
  • gazdasági összeírások.

Az oklevél külső ismertetőjegyei[szerkesztés]

Csak az eredeti oklevél fennmaradásának esetén tanulmányozhatóak a külső ismertetőjegyek (az oklevél anyaga, alakja, szövegképe, írása, megerősítésének módja).

Anyaga:

  • papiruszNílus-parti papiruszsás;
  • pergamen vagy íróhártya – juh- vagy borjúbőrből készült;
  • rongypapír – kender- vagy lenszövet.

Alakja:

  • téglalap – álló vagy fekvő formátum;
  • nagysága – változó, a szöveg terjedelme határozza meg.

Szövegképe:

  • betűk – általában azonos betűtípus;
  • grafikus szimbólumok – pl. Krisztus-jelképek;
  • díszítő elemek – pl. iniciálé;
  • kancelláriai jegyzetek.

Megerősítésének módja:

  • chirographálás: félbevágott, díszített betűk vagy kettémetszett grafikus szimbólumok;
  • pecsételés: a privilégiumon függőpecsét található;
  • együtt a két eljárás.

Az oklevél belső ismertetőjegyei[szerkesztés]

Székely Hadosztály Egyesület Díszokmánya

A külső jegyekkel szemben ezek minden oklevélen tanulmányozhatóak, akár eredeti, akár másolt példányokról van szó. Tartalmazza: a szöveg felépítését, nyelvét és stílusát. Ideális esetben 3 részből áll: bevezetés (protocollum), tárgyalás (contextus) és befejezés (eschatocollum).

Bevezetés:

  • invocatio (fohász) – a szerző segítségül hívja Istent, Jézust vagy a Szentháromságot;
  • intitulatio (megnevezés) – az oklevéladó nevének és címének közlése;
  • inscriptio (címzés) – kihez szól az oklevél, ez lehet általános, kollektív vagy személyes;
  • salutatio (üdvözlés) – az oklevél olvasójának üdvözlése, pl. salutem in omnium Salvatore.

Tárgyalás:

  • arenga – lényege az írásba foglalás, illetve az oklevélben szereplő jogi tény elvi megalapozása. Oklevéltől függ az arenga típusa: szolga felszabadításakor szól az emberi szabadság eredetéről; a végrendeletkor a földi élet és a túlvilági boldogság összefüggéseiről; az írásbeliség funkciója a véges emlékezettel szemben stb.;
  • promulgatio (közzététel) – akinek a tudomására kívánják hozni az oklevél tartalmát;
  • narratio (elbeszélés) – azokat az előzményeket, körülményeket foglalja magában, amelyek a jogi tény létrejöttéhez vezettek; a királyi adománylevelek összefoglalják azokat a tetteket, szolgálatokat, erényeket, amelyek a királyi jutalmazást kiváltották; kiegészítik a szegényes magyarországi krónikairodalmat, a középkori krónikások is forrásként használták;
  • dispositio (rendelkezés) – rögzíti a jogi tényt (pl. adománylevél, nemesítő oklevél stb.);
  • sanctio (büntetés) – azt fogalmazza meg, mi vár arra, aki az oklevél rendelkezéseit nem tartja be;
  • corroboratio (megerősítés) – a hitelezés eszközéről, módjáról tájékoztat.

Befejezés:

  • subscriptio (aláírás) – az oklevéladó személy, tanúk, kancelláriai személy aláírása;
  • datatio (keltezés) – néha az oklevélben szereplő cselekmény idejét közli; pápai mintára, a 13. század elejétől állandósul az uralkodói év is (annus regni).

A formuláskönyvek használata az oklevélírókat „elkényelmesítette”, egyéniségük az arengában, a narratióban és a dispositióban bontakozhatott ki. A középlatin nyelv stílusát a rímes, majd ritmikus próza jellemezte.

Fontosságuk történeti szempontból[szerkesztés]

Primer források, amelyek az eseményekkel szinte egy időben, szinkronban keletkeztek, torzító szempontokkal nem kell számolni velük kapcsolatban, a valóság viszonyai tükröződnek rajtuk, és a hétköznapi ismeretek viszonyaiba nyújt bepillantást, mivel céljuk a jogtisztaság elérése volt. Általuk a hétköznapi élet rendkívül sok vetülete bekerülhet az oklevelekbe (pl.: kortörténeti események, jogtörténet, gazdaságtörténet). Magyarországon a fennmaradt forrásokon belül képviselt aránya óriási: Szent István (1001–1038) korában 10 db, III. Béla (1172–1196) koráig 200 db, Mohácsig (1526) kb. 200 000 db. Az első magyarországi oklevél tudomásunk szerint a Pannonhalmi alapítólevél (1001), az első eredetiben ránk maradt oklevél a Tihanyi alapítólevél (1055). Az oklevelek jogi és történeti értelmezésben is különböznek az okiratoktól.

Középkori elnevezései:

  • litterae (betűk halmaza);
  • oklevél (XIV. században használják először Magyarországon, az Érdi kódexben);
  • charta (az irat anyagára, a pergamenre utal, Magyarországon hártyának nevezték);
  • membrana (lemez, szintén a pergamenre vonatkozik);
  • bulla (fémpecséttel ellátott irat).
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Oklevél témájú médiaállományokat.

Fontosabb magyar oklevéltárak[szerkesztés]

  • Czinár–Fejér: Magyarország okmánytára betűrendes tárgymutatóval. Budapest, 1866.
  • Gombos: Catalogus fontium hist. hungaricae. Budapest, 1937-38.
  • Magyar Történelmi Emlékek. Monumenta Hungariae historica - sorozat
  • Magyar Történelmi Okmánytár - sorozat
  • Erdélyi okmánytár - sorozat
  • Benda: Moldvai magyar-csángó okmánytár. Budapest, 1989.
  • Collectio Diplomatica Hungarica. A középkori Magyarország digitális levéltára. Arcanum kiadó
  • A középkori Magyarország levéltári forrásai. 1-2. Arcanum kiadó
  • Magyarország középkori digitális okmánytára 1.0. Arcanum kiadó
  • Erdélyi királyi könyvek I-III.
  • Árpád-kori Új Okmánytár.
  • Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke - Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica; szerkesztette Szentpétery Imre
    • I. kötet 1001-1270: 1. füzet, 1923, 2. füzet, 1927, 3. füzet, 1930
    • II. kötet 1. füzet 1255-1272, 1943
    • II. kötet 2-3. füzet 1272-1290; Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette Borsa Ivá; Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 9. Budapest, 1961
    • II. kötet 4. füzet 1290-1301; Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette Borsa Iván; Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13. Budapest, 1987
  • Georgius Györffy: Diplomata Hungariae antiquissima; In aedibus Academiae Scientiarum Hungaricae Budapestini MCMXCII, 544 + 6 hasonmás-tábla, latin nyelvű kötet; az 1000 és 1131 közötti időszakból az akkori Magyarországra vonatkozóan reánk maradt 157 oklevélszöveget közli. Ezek sorát a Függelék 7 olyan szöveggel egészíti ki, amelyek magyarországi vonatkozása vitatható, noha a korábbi kutatás ilyenekként használta fel őket, továbbá 8 olyan oklevél regesztájával, amelyeket 1526 után hamisítottak.
  • Georgius Györffy: Chartae antiquissimae Hungariae ah anno 1001 usque ad annum 1196. Budapest 1994. Műbőr mappa 50 hasonmás-lappal (az első 50 db, eredetiben fennmaradt oklevél ff, mérethű hasonmása) + 95 lap szövegátírás (latin)
  • Györffy György: Árpád-kori oklevelek; A kötet az első 50 eredetiben fennmaradt oklevél latin nyelvű átirata mellett a legfontosabb oklevelek teljes magyar fordítását, a többinek pedig tartalmi kivonatát közli, illetve tartalmazza Györffy György magyar nyelvű tanulmányát is.
  • Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. Bp.-Szeged, 1990-.; E sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak. A kötetek minden egyes okmányt közölnek - jobbára regeszta formájában -, függetlenül attól, hogy már megjelent nyomtatásban vagy sem. A regeszták nyelve magyar, bizonyos szakkifejezések és a keltezésre vonatkozó rész az irat eredeti nyelvén szerepelnek. A regeszták az oklevél minden egyes személy- és helynevét tartalmazzák, amennyiben azoknak magyarországi vonatkozásuk van. A kötetek mindegyikét mutató zárja. Első és további kötetei itt.
  • Zsigmondkori oklevéltár. I. (1387-1399) Összeáll.: Mályusz Elemér. Bp., 1951.; II/1. (1400-1406) Bp., 1956.; II/2. (1407-1410) Bp., 1958.; III. (1411-1412). Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette: Borsa Iván. Bp., 1993.; IV. (1413-1414) Bp., 1994.; V. (1415-1416) Bp., 1998.; VI. (1417-1418) Bp., 1999.; VII. (1419-1420.) Bp., 2001; Borsa Iván-C. Tóth Norbert: VIII. (1421.) Bp., 2003.; IX. (1422.) Bp., 2004; C. Tóth Norbert: X. (1423.) Bp., 2007.; Neumann Tibor-C. Tóth Norbert: XI. (1424.) Bp., 2009.; C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint: XII (1425) Bp., 2013

Irodalom[szerkesztés]

  • Dékány István: A történettudomány módszertana. Budapest, 1925.
  • Solymosi László: Oklevéltan. In: A történelem segédtudományai. Szerk: Bertényi Iván. Bp., 2006.
  • Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930.