Nehézfém
A nehézfém fogalma fémes tulajdonságokkal rendelkező kémiai elemek nem pontosan meghatározott csoportjára utal; nagyjából az átmenetifémek, egyes félfémek, lantanoidák és aktinoidák tartoznak bele. Több kísérlet történt a nehézfémek definiálására, többek közt sűrűségük, rendszámuk vagy relatív atomtömegük, néha kémiai tulajdonságaik vagy toxikusságuk alapján.[1] Magát a „nehézfém” elnevezést az IUPAC egy technikai jelentésében „téves értelmezésnek” nevezi az egymásnak ellentmondó meghatározások és a „koherens tudományos alap” hiánya miatt.[1] A toxikusság alapján meghatározott nehézfémek szinonimája a mérgező fém vagy toxikus fém, aminek a definícióját szintén nem övezi konszenzus. Szövegkörnyezettől függően a nehézfémek közé sorolhatnak a szénnél könnyebb elemeket is, vagy kizárhatják közülük a legnehezebb fémeket is.
A két leggyakoribb értelmezés mindenesetre a sűrűség, illetve a toxikusság alapján történő besorolás.
Sűrűség szerint nehézfémnek szokás nevezni a 4,5 g/cm³-nél,[2] más források szerint 5 g/cm³-nél[3][4] nagyobb sűrűségű fémeket és ötvözeteiket; ilyenkor a határértéknél könnyebb fémek neve könnyűfém.
A toxikussággal, illetve a környezeti ártalmakkal összefüggő értelmezés szerint általában az ólom, kadmium, higany, arzén tartozik a nehézfémek közé,[5] de sokszor ide sorolják pl. a szobahőmérsékleten mindössze 2,70 g/cm³ sűrűségű alumíniumot is.[forrás?]
A nehézfémek a természetben változatos koncentrációkban fordulnak elő. A modern korban a nehézfémek antropogén forrásokból is bekerülnek a természetbe, mint szennyező anyagok.
Biológiai szerepük[szerkesztés]
Az élőlényeknek egyes „nehézfémekre” különböző mértékben szükségük van: a vas, a kobalt, a mangán, a molibdén és a cink az ember számára szükséges elemek, melyekből a túlzott bevitel káros is lehet. Más nehézfémek, mint a higany, plutónium vagy ólom mérgező fémek, melyeknek nincs ismert élettani funkciójuk, felhalmozódásuk súlyos betegségekhez vezethet. Egyes, általában toxikus elemek bizonyos szervezetek számára hasznosak lehetnek; ilyenek pl. a vanádium, a volfrám és a kadmium is.[6]
Az orvoslásban a toxikus fémeket tekintik nehézfémeknek,[1] atomtömegüktől függetlenül: a „nehézfémmérgezés” jelentheti túlzott mennyiségű vas, mangán, alumínium, higany, kadmium vagy berillium (a negyedik legkönnyebb elem) bevitelét, vagy akár az arzénét, ami valójában félfém. Ez a definíció alacsony toxicitása miatt kizárja a bizmutot, ami az egyik legnehezebb stabil elem.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c John H. Duffus ""Heavy metals" a meaningless term? (IUPAC Technical Report)" Pure and Applied Chemistry, 2002, Vol. 74, pp. 793-807. doi:10.1351/pac200274050793
- ↑ Dr. Bagyinszki Gyula: Anyagtechnológia alapjai I., BMF BGK AGI AAT, Budapest, 2004[halott link]
- ↑ Sulinet: Nehezek-e a nehézfémek? – tanári útmutató. [2008. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 7.)
- ↑ Kémia felvételi előkészítő
- ↑ Barótfi István. Környezettechnika (2011. április 25.)
- ↑ Lane TW, Morel FM. „A biological function for cadmium in marine diatoms”.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Heavy metal (chemistry) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
