Nehézfém

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nehézfém fogalma fémes tulajdonságokkal rendelkező kémiai elemek nem pontosan meghatározott csoportjára utal; nagyjából az átmenetifémek, egyes félfémek, lantanoidák és aktinoidák tartoznak bele. Több kísérlet történt a nehézfémek definiálására, többek közt sűrűségük, rendszámuk vagy relatív atomtömegük, néha kémiai tulajdonságaik vagy toxikusságuk alapján.[1] Magát a „nehézfém” elnevezést az IUPAC egy technikai jelentésében „téves értelmezésnek” nevezi az egymásnak ellentmondó meghatározások és a „koherens tudományos alap” hiánya miatt.[1] A toxikusság alapján meghatározott nehézfémek szinonimája a mérgező fém vagy toxikus fém, aminek a definícióját szintén nem övezi konszenzus. Szövegkörnyezettől függően a nehézfémek közé sorolhatnak a szénnél könnyebb elemeket is, vagy kizárhatják közülük a legnehezebb fémeket is.

A két leggyakoribb értelmezés mindenesetre a sűrűség, illetve a toxikusság alapján történő.

Sűrűség szerint nehézfémnek szokás nevezni a 4,5 g/cm³-nél[2], más források szerint 5 g/cm³-nél[3][4] nagyobb sűrűségű fémeket és ötvözeteiket; ilyenkor a határértéknél könnyebb fémek neve könnyűfém.

A toxikussággal, illetve a környezeti ártalmakkal összefüggő értelmezés szerint általában az ólom, kadmium, higany, arzén[5] tartozik a nehézfémek közé, de sokszor ide sorolják pl. a szobahőmérsékleten mindössze 2,70 g/cm³ sűrűségű alumíniumot is.

A nehézfémek a természetben változatos koncentrációkban fordulnak elő. A modern korban a nehézfémek antropogén forrásokból is bekerülnek a természetbe, mint szennyező anyagok.

Biológiai szerepük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élőlényeknek egyes „nehézfémekre” különböző mértékben szükségük van: a vas, a kobalt, a mangán, a molibdén és a cink az ember számára szükséges elemek, melyekből a túlzott bevitel káros is lehet. Más nehézfémek, mint a higany, plutónium vagy ólom mérgező fémek, melyeknek nincs ismert élettani funkciójuk, felhalmozódásuk súlyos betegségekhez vezethet. Egyes, általában toxikus elemek bizonyos szervezetek számára hasznosak lehetnek; ilyenek pl. a vanádium, a volfrám és a kadmium is.[6]

Az orvoslásban a toxikus fémeket tekintik nehézfémeknek,[1] atomsúlyuktól függetlenül: a „nehézfémmérgezés” jelentheti túlzott mennyiségű vas, mangán, alumínium, higany, kadmium vagy berillium (a negyedik legkönnyebb elem) bevitelét, vagy akár az arzénét, ami valójában félfém. A definíció kizárja a bizmutot, ami az egyik legnehezebb stabil elem, alacsony toxicitása miatt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c John H. Duffus ""Heavy metals" a meaningless term? (IUPAC Technical Report)" Pure and Applied Chemistry, 2002, Vol. 74, pp. 793-807. doi:10.1351/pac200274050793
  2. Dr. Bagyinszki Gyula: Anyagtechnológia alapjai I., BMF BGK AGI AAT, Budapest, 2004
  3. Sulinet: Nehezek-e a nehézfémek? – tanári útmutató
  4. Kémia felvételi előkészítő
  5. Barótfi István: Környezettechnika; A fémek toxikus hatása (2000)
  6. Lane TW, Morel FM. „A biological function for cadmium in marine diatoms”.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]