Molnár Károly (orvos)
| Molnár Károly | |
| Született | 1863. május 26. Székesfehérvár |
| Elhunyt | 1908. február 18. (44 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | orvos |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Molnár Károly (Székesfehérvár, 1863. május 26. – Budapest, 1908. február 18.)[1] egyetemes orvosdoktor, elmegyógyintézeti főorvos.
Életútja[szerkesztés]
Molnár Károly komáromi nemes származású ügyvéd és Gulyás Julia fia. Felsőbb gimnáziumi tanulmányai alatt unokatestvére Molnár Aladár író végezte nevelését. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen hallgatta és 1895-ben nyert orvosdoktori oklevelet. Már előbb 1888-ban mint gyakornok a Szent Rókus kórház szolgálatába lépett; a tiszti főorvosi hivatalban mint szakdíjnok és a Schwartzer-féle gyógyintézetben 12 évig mint első szekundárius működött. 1900 júniusától az angyalföldi magyar királyi állami elmegyógyintézet főorvosaként dolgozott. Neje Kutrovics Ella volt.
Munkái[szerkesztés]
- Adatok a paralysis progressiva gyógyulásának kérdéséhez. Közlemény a Babarczi-Schwartzer Otto dr. egyetemi m.-tanár elme- és ideggyógyító intézetéből. Bpest, 1898. (Különnyomat az Orvosi Hetilapból).
- Heveny fertőző betegségek kapcsán keletkezett elmebajok. Bpest, 1899. (Különny. a Gyógyászatból).
- Beitrag zur Frage der Heilung der Paralysis progressiva. Bpest, 1899. (Különny. a Pester Medizinisch-Chirurg. Presseből).
- Ueber die im Zusammenhange mit acuten Infectionskrankheiten auftretenden Geistesstörungen. Wien, 1899. (Különny. a Wiener Klinische Rundschauból).
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. (Mircse–Oszvaldt). Budapest: Hornyánszky. 1903.