Mirko Bogović

Mirko Bogović
Született	1816. február 2. Varasd
Elhunyt	1893. május 4. (77 évesen) Zágráb
Állampolgársága	osztrák magyar
Foglalkozása	költő politikus író
Tisztsége	a magyar főrendiház tagja (1843–1844) Zágráb vármegye főispánja (1867. augusztus – 1871)
Sírhelye	Mirogoj temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Mirko Bogović témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Mirko Bogović, magyarul: Bogovics vagy Bogovich Imre (Varasd, 1816. február 2. – Zágráb, 1893. május 4.) horvát író, költő és politikus.

Élete

Gimnáziumi tanulmányait szülőhelyén kezdte, mire egy évet (1831) Szombathelyen töltött a magyar nyelv megtanulása végett, s 1832-ben Zágrábba ment a filozófiai kurzust végezni. 1833-ban mint hadapród (kadét) az 53. számú horvát gyalogezredbe lépett és hét évig katonáskodott; ezután a jogot mint magántanuló a zágrábi akadémián végezte.

Az 1842. évi Zágráb vármegyei tisztújításon az illír párt aljegyzőnek választotta; 1843-ban a pozsonyi országgyűlésen a távollevő Orsich György grófot képviselte; 1844-ben Pesten a királyi táblán ügyvédi oklevelet nyert és Kőrös vármegye táblabírája lett. 1845. július 25-én a tisztújítás alkalmával a magyar és illír párt közt összeütközésre került a dolog és midőn katonaság lépett közbe, ezek Bogović-ot megsebesítették; a vizsgálat alatt bujdosni volt kénytelen; huzamosabb időt Aradon töltött Bohuséknál, rokonainál, és költészettel foglalkozott. 1847-ben az újonnan felállított zágrábi harmincadi felügyelőségnél jegyző lett, de midőn erre az egész magyar párt felzúdult, hasonló minőségben Fiuméba tették át.

1848-ban Jellasich bán híveihez csatlakozott; mint báni biztos Varasdra ment és előkészületeket tett a kitörendő háborúra; azonban csakhamar átlátván, hogy Jellasich és az udvar előtt egészen más célok lebegnek, mint Horvátországnak kedvezőbb állást biztosítani a szent korona alatti kapcsolatban, a magánéletbe vonult.

1850-ben egy általa szerkesztett folyóiratban megjelent cikk miatt félévi börtönt kellett szenvednie és kiszabadulása után Zágráb mellett fekvő nyaralóján egészen az irodalomnak élt. Kevéssel az októberi diploma után a kormány által üldözött Bogović lelkes ovációk tárgya volt; de népszerűsége csökkenni kezdett, midőn magyar érzelmeit fölismerték. A báni értekezletben szót emelt az egyesülés mellett; részt vett egy unió-program szerkesztésében és az ő tollából folyt Varasd vármegyének békülékeny levele a magyar törvényhatóságokhoz.

1861-ben és 1865-ben a horvát tartománygyűlés tagja volt. Mint Zágráb város egyik követe (1861) rendületlenül küzdött a Schmerling-féle abszolutizmus ellen, melynek a városi és megyei gyűléseken szóval és írásban keményen ellenszegült. Az ügyek jobbra fordultával (1865) a horvát kancelláriában magas állással kínálták meg, de ő csak nemzeti képviselő akart maradni, s mint ilyen újra Zágráb városát képviselte. 1871 márciusában a Budapesten székelő horvát miniszter mellé államtitkári minőségben miniszteri tanácsosnak neveztetett ki, 1875-ig Budapesten élt mint a horvát minisztérium miniszteri tanácsosa. A magyar-horvát unió lelkes híve volt.

A dél-szláv akadémiának tagja, a horvátoknak egyik legjelesebb költője volt. Mint költő, széles skálájú lírájával és elbeszéléseivel általános elismerést szerzett, de legnagyobb sikereit három, a horvát nép történetéből merített drámájának köszönhette: Frankopan (1856), Stjepan, poslednji kralj bosanski (István az utolsó bosnyák király, 1857) és Matija Gubec, kralj seljacki (Gubec Mátyás, a parasztkirály, 1859).

Munkái

• Ljubice (Zágráb, 1843. Ibolyák, melyekben későbbi nejét, Lentulay Benedek leányát dicsőitette)
• Smilje i kovilje (Zágráb, 1846. Szalmavirágok. Költemények)
• Domorodni glasi (Zágráb, 1849. Hazafias hangok)
• Zur Bosnischen Frage. Eine Studie (Zágráb, 1880)
• Frankopan (1857, dráma)
• Stjepan zadnji kralj Bosne (dráma, 1857. István, Bosznia utolsó királya)
• Matija Gubec (dráma, 1860)
• Pripovesti (1860, elbeszélések)

Források

• Bogovic. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
• Gutenberg Nagy Lexikon, 6. kötet. Bernád - Buber (Budapest, 1932) 308. hasáb