Lukmanier-hágó
| Lukmanier-hágó (Passo del Lucomagno Cuolm Lucmagn) | |
 | |
| Földrajzi adatok | |
| Országok | Svájc |
| Legmagasabb pont | 1915 m |
| Elhelyezkedése | |
 Lukmanier-hágó
Pozíció Svájc térképén
| |
 é. sz. 46° 33′ 46″, k. h. 8° 48′ 03″Koordináták: é. sz. 46° 33′ 46″, k. h. 8° 48′ 03″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lukmanier-hágó témájú médiaállományokat. | |
A Lukmanier-hágó (olaszul Passo del Lucomagno, rétorománul Cuolm Lucmagn), a svájci Alpokban található Graubünden és Tessin határán 1914 méter tengerszint feletti magasságban. Az út Disentistől a Medel-völgyön (Val Medel) keresztül vezet a hágó magasságáig, de a tulajdonképpeni kulminációs pontját 1972 méteren éri el. Déli irányba haladva a Blenio-völgyön keresztül Biascába vezet az út.
A Lukmanier-hágó az egyetlen hely, ahol a svájci Alpokon át lehet kelni autóval anélkül, hogy 2000 méternél magasabbra kellene menni. Nem bizonyított dolog, hogy az utat már a rómaiak is használták-e rendszeresen. Először a Frank Birodalomban lett népszerű, amikor a 8. század elején megépült a Disentis apátság. Az érett középkorban és a kései középkorban, elsősorban a Stauf dinasztia idején a Lukmanier Svájc egyik legfontosabb észak-déli összeköttetése volt, de később a Szent Gotthárd-hágó és a Splügen-hágó megnyitásával elveszítette szerepét.
1374-ben az apátság létrehozott egy Szent Máriának szentelt hospitiumot,[1] de 1964-ben az épület a kápolnával együtt egy mesterséges víztározó létrehozása során megszűnt. Mindkét épületet újra építették.
A 19. század közepén a német-svájci kantonok és Tessin közötti, az Alpokon keresztül haladó vasútvonal tervezésénél a Lukomanier felé vezető útvonal előnyösebb lett volna, mivel nem kellett volna drága alagutat építeni, de 1869-ben végül mégis a Reuss-völgyön és Leventinán keresztül haladó Gotthard-vasút mellett döntöttek. 1872-ben Graubündenben és 1877-ben Tessinben egy modern autóutat nyitottak a Lukmanier-hágón, de elveszítette szerepét, mint régiókat összekötő tengely, amikor megépült a Gotthard-autópálya és 1980-ban megnyílt a Gotthárd-alagút.
A hágó 1980 óta télen zárva van, mert a kantonok nem vállalják a téli szezon 700 000 svájci frankra becsült költségét. Egy ötéves próbaidő után a Pro Lucmagn egyesület elérte, hogy a „lehető leghosszabb ideig tartó téli nyitvatartás” projektet további öt évre – 2010-ig meghosszabbították.
A közép-svájci erőművek kihasználták a hágó relatív alacsony magasságát a Lukmanier-vezeték – egy 380 kV magasfeszültségű vezeték az Alpokon át - építéséhez. Mivel a vezeték régebbi, mint a felduzzasztott tó, egy magasfeszültségű oszlopot 28 méter magas betonlábakra helyeztek a tó közepén (ezzel elkerülve a vezeték drága, engedélyeztetés-köteles áthelyezését).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ (lat., franc. hospice). 1. Eredetileg a szerzetes kolostorok egyik épülete, mely a középkorban vendégfogadók hiányában az átutazó idegenek elszállásolására szolgált. Ez intézmény a fogadók létesülése folytán lassanként megszűnt. Jelenleg H.-on lakatlan helyeken, kivált az Alpok szorosaiban emelt és a szerzetesek gondjaira bízott kisebb épületeket értenek, hol az eltévelyedettek segítségben részesülnek, az utasok pedig szállást és ellátást nyernek. A legnevezetesebb H.-ok a Nagy- és Kis-Szt.-Bernárd, Szt.-Gotthárd, Mont Cenis, Simplon és Grimsel hegyek szorosaiban vannak. [1] [Tiltott forrás?]
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Lukmanierpass című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
