Ján Solovič

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ján Solovič
Született1934. március 8.[1]
Tótpelsőc
Elhunyt2022. július 10. (88 évesen)[2]
Állampolgársága
Foglalkozása
Tisztségeországgyűlési képviselő
IskoláiPozsonyi Zeneművészeti Főiskola
KitüntetéseiCsehszlovákia Érdemes Művésze díj

SablonWikidataSegítség
 Ján Solovič portré

Ján Solovič (Tótpelsőc, 1934. március 8.2022. július 10.) szlovák dramaturg. 1975-ben elnyerte a Csehszlovákia Érdemes Művésze díjat.

Élete[szerkesztés]

Vasutas családban született, Zólyomban és Pozsonyban folytatta a tanulmányait. Dramaturgiát tanult a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán. 1957 és 1963 között a Csehszlovák Rádió dramaturgja, 1963-tól 1971-ig művészeti igazgatója. 1970-től a Szlovák Írószövetség főtitkára, majd 1984 és 1989 között az elnöke.

Számos politikai pozíciót töltött be, például tagja volt a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, majd az elnökség tagja, az oktatási és kulturális bizottság elnöke. 1978-tól a Színművészeti Akadémia televíziós és film-dramaturgia docense. Pozsonyban élt. Több drámáját a magyar rádió, televízió és néhány magyar színház is bemutatta.

Munkássága[szerkesztés]

Első irodalmi művei versek voltak. 1953-ben mutatkozott be szerzőként a rádióban, 1955-ben debütált mint színházi dramaturg. 1962-ben kezdett el tévéjátékokat írni. Munkáiban olyan témákkal foglalkozott, mint a kollektivizálás, a gondatlanság és annak előre nem látható következményei. Az emberi problémák, a társadalmi haladásért folytatott küzdelem is érdekelték. Foglalkozott nemzete jövőjét érintő kérdésekkel is. Nagyon jól megértette az emberi szenvedést, az egyének sorsán keresztül szemléltette a személyes és társadalmi problémák összetettségét. A főszereplői nincsenek belső ellentmondások és a környezettel való konfliktusok nélkül.

Művei[szerkesztés]

Színjátékok[szerkesztés]

  • Posledná hrmavica (1955), Utolsó zivatar
  • Nepokojná mladosť (komédia, 1957), Nyugtalan ifjúság
  • Súhvezdie Draka (1958), A Sárkány Csillagkép
  • U nás taká obyčaj (vígjáték, 1960)
  • Strašne ošemetná situácia (vígjáték, 1968), Borzasztóan kellemetlen helyzet
  • Žobrácke dobrodružstvo[3] (tragikomédia, 1970), Kolduskaland
  • Veža nádeje (vígjáték, 1972), A reménység tornya
  • Dve komédie (1972), Két komédia
  • Meridián (1973), Meridián expressz
  • Strieborný jaguár (1974), Ezüst jaguár
  • Zlatý dážď (1976), Aranyeső
  • Občianska trilógia spoločné vydanie hier Meridián, Strieborný jaguár a Zlatý dážď (1978), Polgári trilógia: a Meridian, az Ezüst Jaguár és az Aranyeső együttes kiadása
  • Pozor na anjelov (komédia, 1978), Vigyázz az angyalokra
  • Právo na omyl (dráma, 1981), A hibához való jog
  • Kráľovná noci v kamennom mori (vígjáték, 1983), Az éjszaka királynője a Kő-tengerben
  • Zvon bez veže (1984), Harang torony nélkül
  • Peter a Pavel (komédia, 1985), Péter és Pál
  • Príliš odvážny projekt (1987), Túl merész projekt
  • Maharadža z Royalu (2006)

Rádiójátékok[szerkesztés]

  • Torunský génius (1953), A toruńi zseni (Kopernikuszról)
  • Prešporská predohra (1955), Prešporská nyitány
  • Polnoc bude o päť minút (1958), Öt perc múlva éjfél
  • Ruky pre Luciu (1962)
  • Prvý dialóg s vami (1965), Első párbeszéd veled
  • Druhý dialóg s vami (1965), A második párbeszéd veled
  • Rekomando (1968), Ajánlás

Tévéjátékok[szerkesztés]

  • Kar na konci roku (1963), Kar az év végén
  • Kde leží naša bieda (1965), Ahol a mi szenvedésünk fekszik
  • Zhasnuté slnko (1967), A nap kialszik
  • Traja z deviateho poschodia (1969), Hárman a kilencedik emeletről
  • Dosť dobrí chlapi (1970), Nagyon jó fiúk (film forgatókönyve, rendező: Jozef Režucha)
  • Straty a nálezy (1975), Veszteségek és leletek (televíziós sorozat)
  • Dobrí ľudia ešte žijú (1979), A jó emberek még mindig élnek

Gyerekeknek[szerkesztés]

  • Výlet nad oblaky (1963), Utazás a felhők felett (mesekönyv)
  • Zradná čapica (1965), Egy áruló sapka (rövid színjáték gyerekeknek)

Újságíróként[szerkesztés]

  • Tu Bratislava. Rozhlas v retrospektíve a perspektíve (1966)

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Székely Magdolna (szerk.): A szabadság első napjaMeridián (Käfer István fordítása, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981) ISBN 9630723085
  • Harang torony nélkül. Karel Ondrej Bel töprengései édesatyja, Bél Mátyás életének tizenkét esztendejéről tizenkét képben, prológussal és epilógussal; ford. Filadelfi Mihály; Új Aurora, Békéscsaba, 1984
  • Színművek (Madách Könyvkiadó, Pozsony, 1986, fordította: Galán Géza, Käfer István, Konrád József)
    • Kemény dió
    • Kolduskaland
    • Meridián
    • Harang torony nélkül

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  2. Vo veku 88 rokov zomrel dramatik a spisovateľ Ján Solovič
  3. 1975-ben zenés játéknak Milan Lasica és Július Satinský dolgozta fel.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ján Solovič című szlovák Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]