Joika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A joika (vagy juoiggus, luohti, vuolle, leu'dd) egy hagyományos számi dalforma Skandináviában és Oroszországban a Kola-félszigeten.

Eredetileg a joika egy bizonyos számi énekstílust jelölt, de manapság angol nyelven a fogalom minden számi énekstílust jelöl. Nagyon hasonlít az észak-amerikai indián kántáló énekekhez,[1] és közös jellemzőkben osztozik a szibériai sámánisztikus kultúrákkal, például a természet hangjainak utánzásában.

A számik jellegzetes stílusa.[2] Minden joika természete szerint utal egy bizonyos helyre vagy személyre, legyen az ember vagy állat.[3] Mélyen személyes vagy spirituális. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy helyről vagy személyről szól, hanem hogy az énekes megpróbálja közvetíteni annak a helynek vagy személynek a jelenlétét. Általában nagyon rövid a szövege vagy nincs is. Az improvizáció nem szokatlan a joikában. A joika éneklését jelölő ige a juoigat egy tárgyas ige, amit gyakran úgy értelmeznek, mint az énekes evokálja vagy leírja, megjeleníti az ének tárgyát. Nem valakiről szól a joika, hanem valakinek joikája van.

Története[szerkesztés]

Mivel a számi kultúra az első hittérítők megérkezése előtt, azaz a 17-18. századig nem ismerte az írást, nincsenek feljegyzések a joika eredetéről. A szájhagyományok szerint az északi tündérek vagy tündék tanították meg rá az embereket. Just Quigstad, a számi szájhagyomány feljegyzője több művében is megemlékezett erről.[4] A zenekutatók szerint a joika az egyik legrégibb legősibb ma is élő zenei hagyomány.[3]

Szertartásokon a sámán joikázott, hogy révületbe kerüljön. Utána egy nő joikázott, hogy visszahozza a sámánt a révületből. De nemcsak szertartásokon énekeltek ebben a stílusban, hanem egyébként is, saját kedvükre.

A keresztény hittérítők gyanakodva tekintettek a joikára, előadását bűnnek tekintették. A 18-20. században büntetés járt érte. A térítéssel karöltve megindult a számik erőszakos asszimilációja a norvégokhoz. A hittérítők véleménye hozzájárult a joikáról alkotott vélemény romlásához. A bűnként való megítélés oka, hogy a sámánokhoz, az általuk végzett rituálékhoz kapcsolódott,[5] és varázslásra emlékeztetett.[6] Az 1950-es években az iskolákban tiltott volt. 2014-ben az egyházi tanácsban megvitatták, hogy betiltsák-e Kautokeino és Maze templomaiban a nem egyházi zenét; végül nem rendeltek el tilalmat.[5]

Mindezek ellenére a joikát megőrizte a hagyomány, mivel erősen gyökerezik a kultúrában. Ihletforrásnak is használják.

Előadásmódja, változatai[szerkesztés]

Jelenleg két stílusa van: a hagyományos, mormogó és a modern stílus, amit többnyire fiatalok énekelnek és a kortárs számi zenében használnak. Mindegyikben fontos szerep jut az improvizációknak; becslések szerint a joika fele improvizált, amivel a helyhez és a hangulathoz alkalmazkodnak.

A különböző területek joikái különböznek:

  • A dél-számi joika neve vuolle, és a késő középkori, kora újkori világ stílusát használja. A kereszténység felvétele miatt alig joikáztak, ezért megállt a fejlődésben.
  • A kelet-számi változat a leu'dd.
  • Az észak-számi a luohti, jelenleg ez a legfejlettebb, és legelterjedtebb.

A hagyományos stílusban a joikának nincs vagy alig van szövege. Pentaton tónusú, és többnyire szólóban éneklik. Az énekest néha egy hagyományos hangszerrel, a fadnóval kísérik. A sámánok sámándobot használtak kíséretként. A modern stílusban a szövegek hosszabbak, hangszeres kíséretet is használnak, és a tónussal is szabadabban bánnak. A leggyakoribb kísérő hangszer a dob, de nem a hagyományos számi dobbal, mert azt csak szertartásoknál veszik elő.[7] A modern joika leginkább északi, néha keleti.

Az északi számi területeken a joika leginkább személyes, azaz egy személyre utalnak. Egy joika általában akkor készül valaki számára, maikor megszületik. Joanna Lumley angol színésznőnek számos joikát volt alkalma meghallgatni az északi fény honában tett utazása során, de az északi fénynek nem volt joikája. A számik nem is nagyon beszéltek az égi jelenségről.[8] Lehet jelen, múlt vagy jövő idejű, kifejezhet különböző érzelmeket és reményeket. A legkedveltebb joikák személyekhez és a farkasokhoz kapcsolódnak, amelyek az adott személyt jellemzik. Az előadást gesztusok egészítik ki.

A hagyományos sámánizmus hiedelmei és gyakorlatai érdekes hasonlóságokat mutatnak szibériai sámán hagyományokkal.[9] Egyes joikákak a sámánok énekeltek szertartásaik alatt,[10] ennek emlékét a népi irodalom is megőrizte.[11] Ahogy az észak-ázsiai kultúrákban, úgy itt is utánozhatják a természet hangjait.[12]

A számik minden évben keleten, Kautokeinóban tartják dalversenyüket, a Sami-Grand-Prixet, ahoil az előadók saját műveiket mutatják be.

Híres joikások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Wimme Saari Shamanistic chant meets modern electronics Archived 14 December 2004 at Archive.is
  2. Yoik of the Wind Shamanistic chant meets modern electronics Archived 28 July 2011 at the Wayback Machine.
  3. ^ a b Tradisjonell klassisk joik - Traditional Classical Sami Yoik - Arbevirolas Luohti Archived 29 August 2008 at the Wayback Machine.
  4. Qvigstad, Just. Lappiske eventyr og sagn: Lappiske eventyr og sagn fra Lyngen II 09 fra Nordland (no nyelven). H. Aschehoug & Company [W. Nygaard] (1929. január 1.) 
  5. ^ a b Derfor tillates ikke joik i kirka - NRK Troms - Lokale nyheter, TV og radio. Nrk.no. (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  6. Szomjas-Schiffert 1996: 64
  7. Same etnam. Boreale.konto.itv.se. (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  8. Arts and Entertainment. Entertainment.timesonline.vo.uk. (Hozzáférés: 2015. november 25.) Sablon:Subscription required
  9. Voigt 1966: 296
  10. Szomjas-Schiffert 1996: 56, 76
  11. Voigt 1966: 145
  12. Vikingatidens och medeltidens musik. Fotevikensmuseum.se. (Hozzáférés: 2012. február 3.)

Források[szerkesztés]

  • Rolf Kjellström: Samernas liv. Carlsson Bokförlag, Kristianstad 2003, ISBN 91-7203-562-5. S. 233–238 (schwedisch).
  • Anna Westman u. John E. Utsi, übersetzt von Irmtraud Feldbinder: Gievrie-tijje. Saemiej gievriej jih reeligijovonen bijre. – Die Zeit der Trommeln. Trommel und Religion der Samen. Ájtte (Jokkmokk), Nordiska museet (Stockholm), 2001, ISBN 91-87636-18-2. S. 12.
  • Sunna Kuoljok, John-Erling Utsi: Die Sami – Volk der Sonne und des Windes. Ajtte – Svenskt Fjäll- och Samemuseum, Luleå 1995, ISBN 91-87636-10-7. S. 48, 54–55.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Joik című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]