Japán Alpok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Japán Alpok (日本アルプス Nihon Arupuszu)
[[Fájl:
Akaisi-, Kiszo- és a Hida-hegység
|250px]]

Magasság3193 m
Hely Japán
Legmagasabb pont Kita-hegy 3193 méter
Hosszúság200 km
Szélesség40 km
Elhelyezkedése
Japán Alpok (Japán)
Japán Alpok
Japán Alpok
Pozíció Japán térképén
é. sz. 35° 40′ 27″, k. h. 138° 14′ 12″Koordináták: é. sz. 35° 40′ 27″, k. h. 138° 14′ 12″
A Wikimédia Commons tartalmaz Japán Alpok témájú médiaállományokat.


A Japán Alpok (japánul: 日本アルプス Nihon Arupuszu) egy három, nagyjából párhuzamos észak-déli csapású hegyvonulat, a Hida-, a Kiszo- és az Akaisi-hegység összefoglaló neve. A Japán főszigeten Honsún helyezkedik el, egyben ketté is választva azt. Ez a terület a japán szigetvilág legnagyobb átlagmagasságú része háromezres csúcsokkal, több nemzeti parkkal és számtalan népszerű sí- és hegymászóparadicsommal. Fő turisztikai központja Nagano, a téli olimpiai város.[1] Niigata, Tojama, Jamanasi, Nagano, Gifu, Sizouka prefektúrák osztozkodnak a területén.

Név eredete[szerkesztés]

Az elnevezést egy angol régésznek William Gowlandnek köszönheti, de egy szintén angol, bizonyos Walter Weston nevű misszionárius (akit a Japán alpok atyjának is neveznek) segítette elő a név népszerűvé válását. Westonról egy emléktábla is el van helyezve Kamikócsiban a Hida-hegységben, amely híres az alpesi klímájáról. Gowland eleinte csak a Hida-hegységre használta a Japán Alpok elnevezést, de ma már a Kiszo- és az Akaisi-hegységet is magába foglalja. [2] Az elnevezés azonban nem minden tekintetben fedi a valóságot, ugyanis azt leszámítva, hogy néhol a csúcsok magassága vetekedik az Alpok hegyeivel és a legmagasabb gerinceket egész évben hó borítja a pleisztocénban a hegységek csak nagyon kis része jegesedett el, ezért a glaciális formakincs rendkívül csekély az Alpokhoz képest. Valamint számos vulkán is előfordul a Japán Alpokban.[3]


Történelme[szerkesztés]

Már az 1600-as években tettek kísérleteket a hegység folyóvölgyeinek felfedezésére és az úthálózatainak a feltérképezésére. Ennek ellenére a hegygerincek sokáig ismeretlenek maradtak. Ahogy később Kodzsima Uszui fogalmazott „Azokban az időkben nemhogy a hegyek magasságát és földrajzi helyzetét nem ismerték, de még neveik sem voltak a hegyeknek. A hegymászás ezen a területen tehát azt jelentette, hogy útra kelünk egy ismeretlen országba.” Az első cikkek a geológiai felmérésekről 1890-ben jelentek meg. Ebben említésre kerültek a legmagasabb csúcsok, de a hegység topográfiája többnyire találgatáson alapult. 1891 után, az ide utazók már tájékozódhattak Basil Hall Chamberlain és W. B. Manson kézikönyvéből. A könyv, bár angol nyelven jelent meg, az itt hegyet mászó japánok mindenféle útikalauz nélkül tették ezt meg. Az 1890-es években osztották fel először a Japán Alpokat három részre (északi, középső és déli). Az 1860-as években William Gowland a hegység több részén is felfedezőutakat tett, így ő lett az első dokumentált külföldi, aki megmászta a Jarigatake és a Norikura hegyet. Gowland régész volt, ezért a felfedezésében inkább a régészeti célok vezérelték. Bár Gowland volt az első aki felfedezte ezeket a hegygerinceket, Walter Weston volt ez aki először dokumentálta a tapasztalatait. Körülbelül húsz évvel Gowland felfedezése után, Weston maga is elindult a saját tapasztalatszerzésre a Japán Alpokba kezében Gowland jegyzeteivel. Weston nem csak a Gowland által bejárt hegyeket mászta meg, hanem olyan kisebb csúcsokat is mint a Jonendake, Kaszadake és a Hodakajama. Elsőként dokumentálta az ittlévő geológia struktúrájukat tekinve különböző hegységrendszert. Az elsőt Kínai rendszernek nevezte, mert összefügg a Dél-kínai hegyvidék vonulataival. A második a Karafuto rendszer, mert északról, Karafutóból (egykori japán prefektúra a Szahalin szigeten) érkezik Japánba és halad dél-nyugat felé. E két embert tekintik a Japán Alpok első, nyugati felfedezőinek. Ennek eredményeként Weston, Gowland segítségével népszerűsítette és dokumentálta a hegység különböző részeit hihetetlenül mélyreható módon.

Éghajlat[szerkesztés]

Takajama, Gifu prefektúra (1981–2010) éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Rekord max. hőmérséklet (°C)16,718,523,430,632,134,736,337,335,430,223,921,737,3
Átlagos max. hőmérséklet (°C)3,04,29,116,922,325,729,030,725,619,212,76,217,1
Átlaghőmérséklet (°C)−1,4−0,92,99,615,119,423,024,119,712,96,61,411,1
Átlagos min. hőmérséklet (°C)−5,1−5,2−2,03,29,014,618,919,715,78,52,4−2,16,5
Rekord min. hőmérséklet (°C)−23,5−25,5−21,2−7,6−3,11,88,19,43,8−3,5−10,7−19,5−25,5
Átl. csapadékmennyiség (mm)979912311913717223116523613499881700
Havi napsütéses órák száma9611315117518114314618112412699891623
Forrás: Japan Meteorological Agency[4]


Részei[szerkesztés]

Manapság a Japán Alpok magába foglalja a Hida-hegységet (飛騨山脈 Hida Szanmjaku), a Kiszo- hegységet (木曽山脈 Kiszo Szanmjaku) és az Akaisi- hegységet (赤石山脈 Akaisi Szanmjaku). A két legmagasabb pontja a Hotaka-hegy 3190 méterrel a Hida-hegységben és a Kita-hegy 3193 méterrel az Akaisi-hegységben. Az utóbbi a Fudzsi-hegy után a második legmagasabb csúcs Japánban. Itt található még Japán második legmagasabb vulkánja is az Ontake-hegy, amely még ma is aktív és legutóbb 2014. szeptember 27-én tört ki legutóbb. [5]

Hida-hegység[szerkesztés]

Másnéven az Északi Alpok (北アルプス Kita Arupuszu). Nagano, Tojama és Gifu prefektúrákban terül el, egy kis része Niigata prefektúrába is belenyúlik. Legmagasabb pontja a Hotaka-hegy 3190 méterrel. Itt található Takayama, egy eldugott hegyi falu a Japán Alpok vonulatai között. A Kóbe marha világuralmának egyik legnagyobb kihívója a Takayama hegyi legelőin nevelkedett Hida marha.[6] A Hida-hegységben található Tateyama 3015 méter magas, Japán egyik szent hegyének tartják számon és valószínűleg az egyik leghavasabb terület a Földön. A Hida-hegység a japán Alpok részét képezik és a meteorológusok szerint bizonyos részein akár 38 méter hó is hullhat egy év alatt. A hófedte tájat egy főútvonal szeli át, mely az óceánparti Tojama városánál indul, a nyugati oldalon éri el a Tatejama-csúcsot és egy hosszú alagúton vezet tovább Nagano prefektúrába, ahol az 1998-as téli olimpiát is rendezték. Az autóút ezen szakaszát Japánban csak úgy ismerik, a hókanyon. A hegyi utakat kísérő hófal akár a megdöbbentő húszméteres magasságot is elérheti. [7] Bár eddig úgy tudták, hogy Kamcsatkától délre, Kelet-Ázsiában, nem léteztek gleccserek, egy nemrégi kutatás szerint három gleccser még mindig jelen van a Curugi-hegy és a Tate-hegy közelében, köszönhetően az extrém nedves éghajlatnak a Hokuriku régióban, mely bőséges hómennyiséggel látja el a magasabb csúcsokat.[8]

Kiszo- hegység[szerkesztés]

Másnéven a Középső Alpok (中央アルプス Csúó Arupuszu). Nagano és Gifu prefektúrákban található. Legmagasabb pontja a Kiszokoma-hegy 2596 méterrel. Gránitból épül fel. A folyói, mint a Kiszo- és a Tenrjú-folyó az Isze-öbölbe folynak, a Csendes-Óceánba. Itt van Japán második legmagasabb tűzhányója, az Ontake-hegy. Szerkezete szerint rétegvulkán. A hegyen 2905 méteres magasságban található Japán legmagasabban fekvő tava.

Kiszokoma-hegy

Akaishi-hegység[szerkesztés]

Másnéven Déli-Alpok (南アルプス Minami Arupuszu), Nagano, Sizouka és Jamanasi prefektúrákban található. Legmagasabb pontja a Kita-hegy 3193 méterrel, mely egyben a Japán Alpok legmagasabb hegye is. A hegység a forrása az Ói és a Tenrjú folyóknak, melyek a Csendes-óceánba ömlenek.

Kita-hegy

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gyuricza László: A turizmus nemzetközi földrajza, Dialóg Campus Kiadó, 2008. 238. oldal, ISBN 978 963 7296 28 4
  2. https://www.britannica.com/place/Japanese-Alps
  3. Horváth Gergely-Próbáld Ferenc-Szabó Pál: Ázsia regionális földrajza, Elte Eötvös Kiadó, 2008. 211. oldal ISBN 978 963 284 021 5
  4. 平年値(年・月ごとの値). Japan Meteorological Agency. (Hozzáférés: 2010. március 6.)
  5. https://www.hirado.hu/2014/09/28/japan-vulkankitores-egy-ember-meghalt-tobbtucatnyian-eltuntek/
  6. http://www.agra.hu/utazas/azsia/foodways-japan-osz
  7. https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2017/03/17/ahol-huszmeteres-hofalak-kozt-kozlekednek-a-jarmuvek/
  8. First glaciers of Japan recognised

Források[szerkesztés]