Inta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Inta (Инта)
Inta Star pl.jpg
Inta címere
Inta címere
Inta zászlaja
Inta zászlaja
Közigazgatás
Ország Oroszország
Föderációs alanyKomiföld
Rang város
Városi jogokat kapott1954
Irányítószám 169840–169849
Körzethívószám 82145
Népesség
Teljes népesség
  • 32 080 fő (2010. okt. 14.)
  • 26 271 fő[1]
Földrajzi adatok
Időzóna UTC+03:00
Elhelyezkedése
Inta (Oroszország)
Inta
Inta
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 66° 02′ 23″, k. h. 60° 07′ 53″Koordináták: é. sz. 66° 02′ 23″, k. h. 60° 07′ 53″
Inta (Komiföld)
Inta
Inta
Pozíció Komiföld térképén
Inta weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Inta témájú médiaállományokat.

Inta (oroszul: Инта) város Oroszországban, Komiföldön. A szénbányászat egyik központja.

Lakossága: 32 080 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]

Fekvése[szerkesztés]

Az Urál előhegyeiben, Sziktivkartól 608 km-re északkeletre, a Nagy-Inta (a Koszju mellékfolyója) bal partján fekszik. Néhány km-re van a vasútállomás, a Komiföldet délnyugat–északkeleti irányban átszelő KotlaszVorkuta vasúti fővonalon.

Az erdős tundra övezetében, az északi sarkkörtől 50 km-re délre terül el. Éghajlata télen zord, nyáron mérsékelten meleg. Az 1965–1993 között mért legalacsonyabb hőmérséklet –52,1 °C (1978. december), a legmagasabb 33,9 °C (1990. július).[3]

Bányászváros, az ipar vezető ágazata a szénbányászat. Gazdasági életét alapvetően meghatározza a szénbányászat sorsa. Bányáiban ún. energetikai szeneket bányásznak, melyeket Komiföld egyes hőerőművei, vállalati hőközpontjai, a lakossági fűtést és meleg vizet szolgáltató vállalatok, iskolák, kórházak stb. használnak fel.

A város három különálló részből áll: az állomás melletti Verhnyaja Inta ('felső Inta'), az állomástól kb. 7 km-re és a központtól 4 km-re fekvő Juzsnij ('déli'), valamint maga a város, Inta. A házak többsége téglából épült.

Története[szerkesztés]

1940-ben a mai Inta mellett három szénbánya nyitását határozta el a központi vezetés. A szénbányák megnyitásának előkészítésére érkezett expedíciós csapat bázisából és a munkáskolóniákból alakult ki fokozatosan Inta. A következő években nagy erőkkel láttak a bányák kiépítéséhez és a szénvagyon hasznosításához. 1944-ben munkástelepüléssé, 1954-ben várossá nyilvánították.

Mint Komiföldön sok helyen, itt is főként a Gulag foglyaival végeztették a munkát, Inta és a bányavidék 15 éven át a Gulag rendszeréhez tartozott. Ez idő alatt 14 kisebb bányát nyitottak, melyekből később négy nagy, egyenként évi egy millió tonna termelői kapacitású bányaegységet szerveztek. Az utolsó nagy bánya („Intyinszkaja” vagyis 'intai' bánya) kiépítése 1956-ban kezdődött, és egy nagy szénfeldolgozó is épült.

A 20. század végére a szénbányászat visszafejlesztése itt is elkerülhetetlenné vált, ezt a város gazdasága és lakossága is megsínylette. 2007-ben a bányákat összefogó Intaugol ellen csődeljárás indult. Attól kezdve már csak az utolsóként megnyitott „Intyinszkaja” bánya termelt.[4]

2014 nyarán a komiföldi vezetés elhatározta az Intaugol gazdasági társaság államosítását (pontosabban: nacionalizálást) és ezzel a bányászváros gazdasági alapját képező bányák megmentését.[5]

Népesség[szerkesztés]

  • 1959-ben 45 136 lakosa volt.
  • 1979-ben 50 862 lakosa volt.
  • 1989-ben 60 220 lakosa volt.
  • 2002-ben 41 217 lakosa volt.
  • 2010-ben 32 080 lakosa volt, melynek 75,9%-a orosz, 8,1%-a ukrán, 7,3%-a komi és 2%-a tatár.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 2017. július 31., http://www.gks.ru/free_doc/doc_2017/bul_dr/mun_obr2017.rar, 2017. július 31., http://web.archive.org/web/20170731141731/http://www.gks.ru/free_doc/doc_2017/bul_dr/mun_obr2017.rar
  2. A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
  3. Inta éghajlata (orosz nyelven). Komi CGMSZ. (Hozzáférés: 2014. november 24.)
  4. Dobicsa uglja v Komi szokratyilasz… date=2014-08-07 (orosz nyelven). Rosbalt.ru. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  5. Sahta „Intaugol” nacionalizirovana (orosz nyelven). Rosbalt.ru, 2014. augusztus 31. (Hozzáférés: 2014. december 12.)

Források[szerkesztés]