Ikerszók

Az ikerszók ikerítéssel keletkezett szavak. Az ikerítés során vagy egy meglévő szóalakhoz alkotunk meg egy hangalakjában módosított változatot (pl. kopog: kipeg-kopog, pici: icipici), vagy egyszerre jön létre mindkét tag szóteremtéssel úgy, hogy köztük ugyanilyen típusú a hangtani játék (pl. bim-bam, irgum-burgum). Az ikerszók tagjai közötti különbség lehet a magánhangzók eltérése az ajakműködés szempontjából: dirmeg-dörmög; valamint a nyelv vízszintes elhelyezkedése alapján elöl képzett és a hátul képzett váltakozás: gizgaz. A mássalhangzóknál többlet vagy hiány okoz váltakozást: ejnye-bejnye, icipici; eltérő mássalhangzókat is tartalmazhatnak az ikerszók tagjai: csigabiga, tarkabarka. A tagok magánhangzóban és mássalhangzóban is különbözhetnek: fidres-fodros, izeg-mozog. A szoros szerkezetű ikerszók csak az utótagon kapnak toldalékot (pl. gizgazt), ezeket kötőjel nélkül egybeírjuk; a laza szerkezetűekben a tagok külön-külön kapnak toldalékokat (pl. ímmel-ámmal), ezeket kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz.

Az ikerszók keletkezése

Az ikerszók önálló lexikai egységek, akusztikai jellemzőik miatt kettős tagolásúak. Szemantikai szempontból abban különböznek a mellérendelő összetett szavaktól, hogy kételemű szerkezetükben legfeljebb az elő- vagy az utótagjuk önálló jelentésű szó (vagy annak származéka), olykor azonban egyik komponensük sem az (inog-binog, gyim-gyom, incifinci, zing-zong). Morfológiailag az adja az eltérést, hogy csak a jelentéses rész szabad morféma, viszont az ikerítéskor születő másik elem, az ún. ikerít­mény olyan kötött morféma, amely játékos hangalaki változata az ikerítést indukáló hangsornak.

Az ikerszók keletkezése és használata alapjában véve nyelvváltozathoz van kötve: a nyelvjárásokhoz, mint területi, illetve a gyermeknyelvhez, mint életkori nyelvváltozathoz, ezenkívül a gyermekversekhez, mondókákhoz, mint sajátos műfajhoz. Ebből nyilvánvaló, hogy az ikerszók a kiegészítő szó­készlet elemei, hiszen jelentésük miatt nyelvünknek kevésbé fontos szavai; nem régóta — csak néhány száz éve — fordulnak elő a nyelvünkben, és néhány kivételt leszámítva nincs, vagy alig van családjuk. Kivételnek számít a cicamica, cseng-beng, csipcsup, ugrabugra, cikcakk, csiszeg-csoszog, csivir-csavar, dibegett-dobogott, diribdarab, dirr-durr, gider-gödör, gizgaz, iceg-biceg, icipici, kip-kop, lics-locs, hiszen ezek köré kisebb-nagyobb szócsalád alkotható a képzett formákból.

Az ikerszók osztályozása

Keletkezésük szerint

Szóalkotás útján létrejött ikerszók

Az önálló jelentésű és alakú szóból keletkező ikerszók a szóalkotás típusába tartoznak, hiszen ebben az esetben az ikerítés a magyar szókészletben már meglévő szóra épül rá: vagy az előtag jelentéses (Öcsi-Böcsi, nyulam-bulam), vagy az utótag (filel-fülel, kivir-kavar), vagy érzelmi-akarati mozzanatot kifejező indulatszó, mondatszó az etimonja (kipp-kopp, kitty-kotty). A jelentéses szóhoz egy addig nem létező, magában nem használatos, ezért fogalmi jelentést nem hordozó hangalaki variánst, ikerítményt fűz a beszélő, és az ikerítést kiváltó alaptagot és az ikerítményt egyetlen egyszerű szóvá kapcsolja össze, amelyen mégis jól látható az elő- és utótag hangtani egymásra vonatkozásából fakadóan az ikerszó kettős tagolása. Például Ancsa, csengős, foldott, villog jelentéses szóként és szabad morfémaként irányítja az ikerítést, és létrejön az Ancsa-Pancsa, csengős-bengős, fildett-foldott, illog-villog ikerszó. Az ikerítéskor ke­letkező másik elem nem szótári egység, mivel a Pancsa, bengős, fildett, illog jelentéstelen és önállótlan alakú komponens. A szójelentést az ikerítést inspiráló alaptag adja, de magának az ikerszónak a hangulati töltése az ikerítménynek köszönhető.

Szóteremtés útján létrejött ikerszók

A komponenseikben fogalmi jelentést és alaki függetlenséget nem mutató ikerszók a szóteremtés típusába illeszthetők be, mert bár felté­te­lezett elemeik közül látszólag az egyik, az alaptagszerűen viselkedő meghatá­roz­za az ikerítés módját, valójában azonban szókincsbeli előzmény híján egyszerre születnek, és többnyire alkalmi (azaz csak ritkán szótározott) ikerszót hoznak létre (etyepetye, tereferél; dzim-dzum, ecc-pecc).

Etimológiai-szemantikai-morfológiai szempont szerint

Az ikerszók etimológiai-szemantikai-morfológiai szem­pontból négy típusba sorolhatók:

1. Az előtagjukban önálló alakú és jelentésű szóból származók (cseng-beng),

2. Az utótagjukban önálló alakú és jelentésű szóból eredeztethetők (cimmeg-cammog),

3. Az ikerszóként jelentéses, de komponenseikben nem önálló alakúak, illetve nem határozott fogalmi tartalmúak (a ’haszontalan, semmit nem érő apróság’ je­lentésű encsem-bencsem),

4. A sem ikerített formájukban, sem feltételezett elemeikben fogalmi jelentés­sel nem telítettek, csupán hangutánzást és/vagy hangulatfestést felidézők típusá­ba (pitty-patty),

Az ikerszók többsége (1458) önálló fogalmi jelentésű szóból vagy érzelmi-akarati mozzanatot kifejező indulatszóból, mondatszóból etimologizálható. Kevesebb azoknak az ikerszóknak a száma (865), amelyekből nem lehet kideríteni az ikerítést kiváltó alaptagot. 

Jelentésük motiváltsága szerint

Az ikerszó jelentése sok esetben csupán árnyalatnyit módosul azáltal, hogy ikerítéskor közvetve vagy közvetlenül motiválttá válik-e.

Közvetve motivált jelentés

Közvetve lesz motivált a jelentés a hangrendi oppozíció miatt a gizgaz ikerszóban, ugyanis a gaz szóhoz képest ’különféle’ haszontalan, vadon termő füvet és más növényt jelent. A gyom és a gyimgyom viszonylatában is hasonló a helyzet, hiszen a gyimgyom ’minden­féle apró’ gazt jelent. Valószínűleg azért, mert a magas vokálisokba beleérezzük a kisebb, a mélyekbe a nagyobb képzetét, egyáltalán a magas–mély hangrend egymásmelletiségében a különféleség, a mindenféleség értelmét.

Közvetlenül motivált jelentés

Közvetlenül motiválttá válik a jelentés a hangalak miatt, hiszen felerősödik a hangutánzó vagy hangulatfestő jelleg a változtatva megismételt komponenssel. Az ikerszó ilyenkor inkább stiláris szerepű: cincog-fincog, gügye-mügye, cseng-beng, ödöng-bödöng ’botorkálva jár’, csingi-lingi, biked-bököd, köhög-pöhög, giceg-göcög ’nehézkesen megy’, pitteg-pattog, irslog-pirslog ’pislog’, ripegés-ropogás, itye-potya ’értéktelen’.

Ugyanazt a hangjelenséget utánozzák a következő ikerszók alakváltozataikban: a harang kongását a bim-bam, bing-bang; a folyadék lötyögését a kity-koty, kityi-koty, kityi-kotyi; a tárgyak ütődésének a zaját a tiki-taka, tiki-taki, tik-tak.

Ugyanaz az ikerszó többjelentésűvé válva többféle hangjelenség felidézésére is képes. A kip-kop ikerszó például képes visszaadni — a versek tanúsága szerint — a kalapács kopogását, a gyerek láblóbálását, a madár csőrének csattogását, a fagy „ropogását”, az ősz „lépteit”, a hó olvadása miatti ereszcsöpögést, a tánclépések zaját, az eső verését, az emberi lépések hangját, a ló patájának a kopogását. Ez bizonyára abban leli magyarázatát, hogy a hangok komplex hallási képzeteket tudnak asszociálni.

Ikerszók A magyar nyelv értelmező szótárában

A közel 60 000 szót magában foglaló A magyar nyelv értelmező szótára anyagában címszóként az ikerszók száma csupán 118, ezekhez még hozzá lehet sorolni 55 képzett formát (agyabugyálás, agyabugyáló, cicamacázás, cicamacázik, ci­camacázó, csereberélés, csereberélget, csereberélhető, csereberélő, etyepetyés stb.), 18 alakváltozatot (agyabugyál ~ egyebugyál, etyele-petyele ~ etyere-petye­re, etyepetye ~ egye-petye), 2 igekötős formát (elagyabugyál, elcsereberél). A címszók között 12 táji (agyabugyál, kelebólál, háji-báji), 32 nép- (átabotában, cókmók, encsembencsem, etyepetye), 14 gyermeknyelvi szóban (picsi-pacsi, ciróka­maróka) és 2 népdalban előforduló alak van (dínom-dánom, recefice). A számok alapján meglehetősen kevésnek tűnik a szótár anyagába felvett ikerszó, ez azzal magyarázható, hogy csak kis részük tartozik bele a magyar irodalmi és köz­nyelvbe. Sok esetben nehéz meghúzni a határt — bármennyire meglepő is — a köznyelvi, ismert és a hapax legomenon ikerszók között, mert például a mesék­ből mindenki számára ismerősen cseng a nyulam-bulam, őzem-bőzem, róka-bóka, tyúkom-búkom forma, ennek ellenére nem számítható az egész magyar nyelvközösség által használt formák közé, mivel a szótár nem veszi fel az anyagába.

Majoros György Ikerszavak című verse

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete szerk., szerk. vez. Bárczi Géza – Országh László: A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959–1962)
• Szikszainé Nagy Irma: Az ikerszók a magyar szókincs rendszerében ("Magyar Nyelvjárások", A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve, 39. sz. Debrecen, 2001)
• Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: Nyelvi fogalmak kisszótára (Korona Kiadó, Budapest, 2000)